Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
...
of
337
A tények ugyan makacs dolgok, de szerencsére bármiről meggyőzhetőek.
Nagy-laczkó Balázs
A nőket bármivel el lehet csábítani, a férfiakat meg önmagukkal.
Házassági,
Meglehet, egy csillag már nem létezik, fénye mégis sokáig ragyog az égen.
Te nekünk csillag voltál, s míg élünk, gyönyörködünk fényedben.
Hiszen ha körülnézel, a növények se mind ugyanarra jók. A gólyahírek szépek, ők erre jók. A maga módján a barka is. A bodzabokor viszont egyáltalán nem szép, de nagyon finom szörpöt lehet csinálni belőle. A csalánnak pedig gyógyhatása van. Egyikről sem mondhatod azt, hogy hiábavaló lenne.
Amikor letörsz egy gallyat a fűzfáról, és leszúrod a földbe, azonnal gyökeret ereszt, és új fa lesz belőle. Azáltal lesz új fává, hogy saját maga is gyökeret eresztett. Amikor egy szilvafa sarjakat indít a gyökeréről, és kinőnek körülötte a sarjak, mindegyikből egyenként új fa lesz. A saját törzseik meg a saját ágaik teszik új fákká őket, nem pedig a gyökerük, ami egyébként mindannyiukban közös. Egyetlen élőlényről se tudni, hogy mitől lesz saját magává, hogy mitől tekintjük annak, mégis biztosan tudjuk róla, hogy nem azonos azzal, amiből származik.
Vegyük például az első egysejtűt! Egyáltalán nem voltak szülei. Egyszerűen csak lett a semmiből. Összeépítette magát mindenféle vegyi anyagokból, aztán elkezdett élni. Elkezdett mozogni, táplálkozni, szaporodni, meghalni, és azóta sem értem, hogy miért volt erre szüksége. Sokkal egyszerűbb lett volna vegyi anyagoknak maradnia. Miért volt szüksége például arra, hogy meghaljon?
Alig van úgy, hogy ne téged látnálak magam előtt. Néha csak a szemedet vagy a mosolyodat, meg ahogy jársz, a rugalmasságodat, a mozdulataid ívét, a lépteid simaságát, vagy ahogy a ruháid esnek a melleiden, és majd beleőrülök, amikor visszagondolok rá, hogy milyen volt tartani téged a karjaimban, hogy milyen volt simogatni a derekadat, vagy milyen volt egyszerűen csak babrálni kicsit a hajaddal. Nekem is ugyanúgy hiányzik. Olyasmi ez kicsit, mint a szomjúság, amikor már a puszta emléke is kedvessé válik bennünk a víznek. Érezzük a hűvösét, halljuk a csörgedezését…
Elnéztem itthon a cserebogarakat még tavasszal. Tulajdonképpen az egész életük arról szól, hogy a föld alatt élnek, és esznek. — Kertásáskor mindig egy csomót kiszedünk belőlük. — Utána, ha már eleget ettek, bebábozódnak, kikelnek, és cserebogár lesz belőlük. Erre készültek egész eddigi életükben, viszont már csak egy pár napjuk van hátra, hogy párosodjanak, meg hogy repkedjenek egy kicsit sötétedéskor, és annyi. Közben pedig vadásznak rájuk a madarak, meg például az autók is sokat elütnek belőlük. Hallani mindig a koppanásukat a kocsi elején, amikor felkenődnek. Én pedig azon gondolkoztam, hogy ha egy cserebogár kikel a bábból, és rögtön az első repülésével nekimegy egy autónak, volt-e bármi értelme annak, hogy élt, hiszen mivel nem tudott szaporodni, nem érte el vele azt, amit kellett volna.
Sokat gondolkoztam rajta, hogy talán maga az öregedés is csak egy ugyanolyan betegség, mint a többi, ami születésünktől fogva végigkísér minket. Hiszen a sejtjeink ugye folyamatosan cserélődnek, vagyis eltérő mértékben ugyan, de minden egyes sejtünk fiatal. A szervezet egésze viszont valami miatt mégis megöregszik.
Érdekes lenne tudni hogy a saját szenvedéseink hol vannak a 10-es skálán... Csak sejthetjük hogy másoknak mi jut, és mennyi. De csak a sajátunkat ismerjük igazán ... s ezt próbáljuk elhelyezni valahol a világegyetemben. Néha talán könnyebb attól nekünk, hogy azt gondoljuk a mi problémánk a legnagyobb. De igazából nem tudjuk... S ezt be is bizonyítja néha az élet, amikor a szarkupacunkra dob meg egy lapáttal ...
Aztán amikor elkeseredetten, zokogva és a falat kaparva találkozunk valakivel, aki még ennél is rosszabb helyzetben van, akkor a saját koordináta rendszerünkben elmozdul a pozíciónk ... s mi kicsit elszégyelljük magunkat.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló