Messze

Kiemelt kategóriák

» Szerelmes SMS

» Születésnap

» Élet

Idézet beágyazása

Beállítás
kezdőlapnak

Facebook
csoport

iGoogle
modul

	Idézet beágyazása weboldalára »

Szófelhő

Messze

RENDEZÉS:

« Első oldal

Utolsó oldal »

Mi van, ha két embert szeretünk? Az egyiket szívvel a másikat ésszel! Évek után jövünk rá, hogy akit eddig szívvel szerettünk csak múló álom volt . Akit pedig ésszel , az lehetett az igazi ! Ő volt az, akiben minden megvolt, de a szív nyert az ész fölött . De már késő változtatni , hisz ő már messze jár ! Mit tehet ilyenkor az ember. Belenyugszik, vagy újra harcba száll . Lehet késő , de mindig van egy kis remény .
Mona

Talmud

Küldje be kedvenc idézetét »

Már rég nem vagy itt, közelbe sem jársz tán, de tisztán emlékszem az arcodra.Szívem adtam kezedbe, s te elvitted a
boldogsággal együtt. Messze innen, hol a madár se jár, ahol senki sincs, ahol nem én vagyok.Itt hagytál szótlanul,
egy csalfa mosollyal az arcodon, és én csak álltam és néztem ahogy elhajtassz.Nem tudom merre jársz, mit csinálsz,
de remélem eszedbe jutok még, hogy néha gondolsz rám, hogy olykor hiányzom. Nekem nem hiányzol... nem vágyom arra,
hogy itt legyél, hogy újra hazudj... bárcsak igaz lenne. Mikor a szemedbe néztem szenvedéjt láttam, a mosolyodba
ott volt a kisgyerek, de nem hibáztatlak, hisz te is csak ember vagy, aki érez,visszautasít,hazudik, megbánt
és olykor csalodik. Sokszor mosta arcomat a könnyem, rengetegszer zárkóztam be órákra a szobámba, s gondoltam arra,
hogy még mindig itt vagy, hogy ölelsz,hogy fogod a kezem...hát csak annyit akartam mondani, hogy azt hiszem mégis
hiányzol...minden, még a hazugságok is, de leginkább az aki veled voltam.Önmagam...BOLDOG.

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.

tel

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

III.

beke

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgotha nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege,
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…

Sírt, sírt. És lassan minden könnyebb lett. Szelídebb, szomorúbb. Mint amikor a vihar villámai elpihennek, tovanyargal a dörgés, és csak az eső esik. Esik és esik, csöndesen és szomorúan, és már nem ijesztő és nem rettenetes, csak bánatosan szelíd, és a szelídsége mögött, valahol messze, már derengeni kezd a vigasztalás.

Élet,

Mondd őszintén, számodra mit jelentek.
Tudasd velem, kérlek, írj, felelj, tedd meg!
Megérdemlem, - míg élsz, jussak eszedbe.
Éj és reggel messze, vágyom a tested.
Nem akarsz, nem vágysz engem, kérlek, jelezd!
Nem kereslek többé, - ígérem neked.

Búcsúzás, Szakítás,

1889. január 3-án Torinóban Friedrich Nietzsche kilép a Via Carlo Alberto hatos számú házának kapuján, talán hogy sétáljon egyet, talán a postára, a leveleiért. Nem messze, vagy akkor már nagyon is messze tőle, egy konfliskocsis csökönyös lovával bajlódik. Hiába noszogatja, a ló nem mozdul, mire a kocsis - Giuseppe? Carlo? Ettore? - elveszíti a türelmét, és ostorával verni kezdi az állatot. Nietzsche a csődülethez ér, s a dühtől nyilván már tajtékzó kocsis kegyetlen színjátéka ezzel be is fejeződik. Az óriás termetű, dús bajuszú úr ugyanis váratlanul a kocsishoz ugrik, és zokogva a ló nyakába borul. Házigazdája viszi haza, két napig mozdulatlanul és némán fekszik egy heverőn, még kimondja a kötelező utolsó szavakat ("Mutter, ich bin dumm"), aztán szelíd háborodottként anyja s nővére felügyelete alatt még tíz évig él. Hogy a lóval mi lett, nem tudjuk.

Élet,

"És eljött a nap...
A saját lábamon mentem fel oda ahol történt...
Beléptem a liftbe és úgy éreztem most valami új felé közeledek..
Minden egyes számmal mi megjelent a kijelzőn egyre jobban éreztem,közeledek..
Megérkeztünk..elindultunk a folyóson és a "kettes számú műtőbe léptünk"..
Kémlelő arcok hada vett körül,mind úgy vizsgált hogy szinte a vesémig beláttak..
Felkészítettek a műtétre, először az egyik kezem szúrták majd a másikat, s végül ki is kötötték, mindkettőt..
S egyszer csak képszakadás..a mellkasom műtötték ugyan, de műthették volna a szívemet is..nem volt messze tőle csupán néhány csont választotta el őket tőle..álmomban azt kívántam bár megtudnák gyógyítani azt is amit nem lehet..
Azt ami sokszor marcangol belülről..azt amit úgy hívnak szívfájdalom..ez rosszabb minden tünetnél, rosszabb minden kínnál, mit egy ifjú lány átélhet, de ezzel sajnos nem tettek semmit.. pedig reméltem hogy kivesznek egy darabot, ami elronthat mindent..
Így miután felébredtem, kiderült hogy a harc folytatódik tovább..itt legbelül..amit kevesen ismernek igazán.."

Bajos szerelem, Fájdalom,

Messze a távolban,
hol nyugszik a táj.
A természet alszik,
s valami fáj.

Elmúlt a nyár,
vége lett már.
de valamiért,
még mindig fáj.

Bajos szerelem, Természet,

Nincs rosszabb dolog mint tapaszalni az elmúlás tényét..
Az elmúlás ..mi egyik pillanatban még reményteljes ..a másikban már odavan.
Mi egyik pillanat töredékében még a tied ..a másikban már szerte van.
Mit egyik pillanatban még teljes szívedben szerettél ..a másikban már messze van.
Mit egyik pillanatban még az emlékeidben őrzöl ..a másikban már veszve van.
Azt mondják az elmúlás jó dolog ..pedig nem az..

Az általunk rabságra ítélt lényt rövid időre kiszabadítva s ezáltal magamat is megszabadítva az emberek anyagias, számító, önző világától, messze minden zajtól és keserűségtől, amit az emberi lét von maga után, lóháton érzem, otthon vagyok.

Amit érzek ilyenkor, az maga az ÉLET. Ugyanazok a fák adnak árnyékot a vakító naptól, mely mindkettőnket éget, ugyanaz a szél hűti testünket, ugyanazt a levegőt szívjuk. Egy ritmusra dobban a szívünk, együtt emelkedik és süllyed mellkasunk, egyszerre feszülnek meg izmaink, szemünk ugyanarra a távoli pontra figyel, valahol a horizonton túl. Egy testként mozdulunk, összeforrt lélekkel. Most igazán szabadok vagyunk, így együtt.

Csak ketten vagyunk. Körbenézek a tájon ahol nemrégen gyalog jártam, lehajtott fejjel, egyedül. Most lovam büszkén felveti fejét, tekintete a távolba mered, szemünk ugyanazt a tájat pásztázza, de most úgy érzem, az egész világ az enyém, amíg csak a szem ellát. Hiszen csak egy perc, egy apró jel, egy ugrás és bárhová eljuthatok. Csak tudatnom kell akaratomat s ez a fenséges lény sóhajtásomat, egy elsuhanó vágyamat megérezve, még meg sem született gondolatomat is meghallva azonnal nekirugaszkodik.

Az erek kidagadnak lovam erős nyakán, izmai megfeszülnek, sörényét tépdesi a szél ahogy izgatottan figyel előre. Ereje és gyorsasága, biztos lábai, az inak, az utolsó szőrszál a testén, most mind az enyém és tudásom az ő tudása is.

Felülök, lábammal megkeresem a kengyelt, rendezem a szárakat és magamat, kitisztul a fejem, most szó szerint nyeregben érzem magam és elindulunk, csak ketten.

Nincs adat!

Bejelentkezés

Vicc ajánló