Kiemelt kategóriák
»
» Szerelmes SMS
» Születésnap
» Élet
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
2
3
4
5
6
Utolsó oldal »
Tegyük fel, hogy elhagy életed szerelme (vagyis azt hiszed, hogy az), ezért mély szerelmi bánatba esel. Egy pár napig csak sírsz és sírsz, mindenről ő jut az eszedbe, ehhez még persze megkapod a szerelmi bánathoz járó szívfájdalmat is. Elkezdesz olvasni idézeteket, melyek elhitetik veled, hogy az ő hibája, hogy ha igazán szeret, visszajön, ha nem akkor sohasem szeretett igazán, hogy az első szerelem sohasem múlik el, stb. Aztán valami megváltozik, olyan mintha a könnyek tisztára mosnák a szemed. Kezded megérteni azt, hogy gyakorlatilag a szerelmi bánatot részben mi generáljuk saját magunknak. Mert valahogy minden egyes boldog pillanatot felidézünk magunkban, felidézzük, hogy milyen volt, amikor még igazán szeretett (és boldogok voltunk), így elkezdünk gondolkodni azon, hogy mi romlott el, mikor, és hogyan, egyáltalán kinek a hibája?!?! Itt persze két dolog lehetséges, vagy megbánod, hogy nem tettél meg mindent érte, vagy tisztában, vagy vele, hogy mindent megtettél, így nincs mit megbánnod. Hogy melyik a szerencsésebb helyzet? Talán az, ha nincs mit megbánnod. Igaz, piszok egy érzés, ha mindent megteszel valakiért, és úgy is elhagy, de a legkevésbé sem a te hibád. Aztán telnek a napok…először lassabban… aztán gyorsabban, és egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt egy hónap. Ami azért ijesztő, mert sokkal többnek érzékeled. Ez alatt az idő alatt tényleg átalakult benned valami és te magad is elkezdesz kételkedni az érzéseidben. Vajon szerelmes vagyok még belé? Egy ponton rájössz, hogy mennyit szenvedtél már miatta, kihúzod magad, és azt mondod, elég volt. Igaz, valljuk be sok küzdelem áll mögötted érte, de ha az élet mégis más útra sodorta, talán tényleg így kellett történnie, és talán tényleg neked is ez lesz a legjobb. Szép pillanat ez, amikor képes vagy feladni valamit, amihez oly régóta hozzá vagy szokva, és aki életed része volt évekig, most mégis azt mondod, hogy menjen. Nem akarsz már taktikázni, nem akarod újra felszakítani a sebeidet, mert nem látod értelmét, mert ha menni akar, menjen. Valahol az emberek el akarják hitetni veled, hogy úgyis vissza fog jönni, mert annyit érsz neki, de azon felül, hogy jól esik ezt hallani, kezdesz úgy tenni, mintha meg sem hallanád. Talán felnőttél, talán megelégelted a szenvedést, de egy ponton túl, készen vagy arra, hogy az életre bízd a dolgokat. Biztos vagyok benne, ha eddig eljutsz, akkor jó úton haladsz. Aztán majd azt veszed észre, hogy tele vagy tervekkel, hogy mindent meg akarsz valósítani, amit eddig nem tudtál, vagyis amihez nem volt elég merszed egy párkapcsolat mellett. Csak vedd észre, hogy egy új világ nyílik ki előtted, ahol talán minden lehetséges, amit eddig lehetetlennek hittél...
Talmud Szabadság, Megbocsátás,
Küldje be kedvenc idézetét »
Hiányzol. Ezt nem tudom másképp elmondani. Első reggeli pillantásom víziója Te vagy, még nem látok tisztán, homályos a kép, de ahogy élesedik, felriad bennem a bizonyosság, hogy csak a függönyön játszó napsugarak csalták elő alakod. Nem Te voltál... Aztán nehéz levegőt venni. De jó volna, ha itt lennél! Ez egy háború, ami egész életre szól. Az érzékek, és az ösztönök háborúja. Kérdés, melyikünk bírja tovább. Az erőm véges, de talán kibírom, küzdök tovább a reggelekkel, a napsugarakkal, az esővel, a széllel, a csillagokkal, a lépteimmel és hirtelen mérhetetlen nyugalom száll rám. A reggelek téged is megtalálnak...ugyanaz a Nap süti a Te arcodat is... ugyanazok az esőfelhők áztatnak... ugyanazt a levegőt szívjuk be nap, mint nap... ugyanaz a szél borzolja a Te hajadat...csillagaim neked is ugyanúgy ragyognak... lépteim ugyanazt a földet tapossák, amin te haladsz. Így már nem is olyan nehéz. Nem is vagy oly távol.Már nem is hiányzol.

Nem értettem sokáig melyik a pontosabb,
Hogy tudni látni vagy látva tudni a fontosabb.
Lehetsz szegény vagy tehetős,
Tetteidért csak Te vagy a felelős.

Lehetsz erős vagy bátor,igazi katona,
Mész előre,menetelsz,de tudod egyáltalán hova?
Ha nem tudod merre, menetelhetsz Te örökké!
A megtett utak alakulnak majd körökké.

Elindulsz de ugyanoda érkezel majd vissza,
Tudom fiatalon még semmi sem tiszta.
Azt is tudom,hogy ilyenkor még a világ a szavaid issza,
De később nem lesz majd kulcsod, hogy az ajtót kinyissa.

Tanulnál Te, csak a büszkeség nem ereszt,
Hidd el nem szégyen, mindenkinek nehéz a kereszt.
Futkosol fel s alá , köröket rajzolsz,
Megtanulod majd, hogy csak magad ellen harcolsz.

A tudás nem más mint a léted maga,
De élvezet nézni mikor leomlik a homály fala.
Meglátod a ködben a világot, látod majd az eget,
S látod majd azt is, hogy Ő büszkén rád lenevet.


Reménytelen Szerelem! Mily keserves szó! Ami egyik félnek sem jó! Nem jó annak aki érzi, és nem jó annak sem aki iránt érzik! Mind két félnek kellemetlen! S nem lehet tenni mit ellene! Csak reménykedni lehet! Reménykedni, hogy egyszer mégis viszonzásra lel! De mennyi idő? Meddig kell várni? Ki tudja! Mindenkinél más és más! Van akinél mégis révbe ér! S sajnos a legtöbb esetben mindhiába! S ez a legrosszabb! Ennél már csak egy dolog a rosszabb! Látni Szerelmedet más karjába! Ebben az esetben mindegy, hogy melyik félhez tartozunk! A szívünknek ugyan úgy fáj! S elviselhetetlen ez a fájdalom! Görcsbe rándul mindened! Rosszul érzed magad! A sírás kerülget! De tartanod kell magad! Előtte mindenképp! Bár nem szégyen a sírás, de roppant kellemetlen is tud lenni! Lehet, hogy megérti! De az is lehet, hogy porig aláz! Ezt nem jó kipróbálni! Ha lehet ezt kerülni kell! Mindenkinek! Tudom, nem egyszerű! Senki nem mondta, hogy az! A fájdalom és a szerelem kölcsönösen ölik egymást! Hiába teszünk meg mindent? Bármit kér? Szinte papucsok vagyunk? S Ő csak röhög rajtunk! Megalázó! Az ember lelki világát eltipró viselkedés! Önbizalom vesztés! A végén már eljutunk odáig, hogy köszönni sem merünk! Hogy szinte levegőt sem veszünk, mikor jelen van! A jelenléte csak még jobban elkeserít! Vágyunk rá, hogy lássuk, de ugyanakkor félünk is! Félünk az újabb megalázástól! De a szívünk örül mikor meglátjuk! Egyre hevesebben ver! Pedig tudjuk, hogy mind hiába! Csak saját magunkat akarjuk ezzel becsapni! De akkor mégis mit lehet tenni? Mit tegyünk, hogy ez ne így legyen? Mert ugyebár a szívnek parancsolni nem lehet! Gyűlölni akarjuk! Elfelejteni minden rosszat! Végig akarjuk alázni, ahogy Ő tette ezt velünk! De nem megy! Nem, mert Szereted! S, hogy miért? Ezt nem lehet megfogalmazni! Mert ha valamit meg tudunk fogalmazni, akkor az biztos, hogy nem úgy van! Ha tényleg szereted, akkor nincs az, hogy ezért, meg azért! Nem lehet szavakba önteni! AZ érzelmeket nem lehet szavakkal kifejezni! Azt érezni kell! Nem kell találkoznotok, hogy tud Szereted! A szerelmet akkor is érzed mikor nincs melletted! Mikor nincs veled! Mikor megaláz! S Te elviseled! Elviseled, mert Szereted! Pedig nem érdemli meg! S ezt Te is tudod! De el viseled, mert úgy érzed ez az igazi Szerelem! Amit senki másnak nem adhatsz! Pedig ez nem így van! Járj nyitott szemmel a világban! De ne csak láss! érez! érezd azt, ha valaki ugyan azt érzi amit Te! De Te nem Őt szereted! Akkor, hogy is van ez? S most lépsz bele a 22 csapdájába! Te ugyan azt csinálod vele, mint amit veled tettek, tesznek! De miért? Mert nem szereted? S mielőtt lealázod jusson eszedbe, hogy neked mind ez hogy esett! Mennyire fájt! Hogy mennyit szenvedtél a Reménytelen Szerelem miatt! Tehát nyiss a világra! S ne tedd azt, amit veled tettek! Ne más ember szenvedjen miattad! Inkább ülj le vele és beszéljétek meg! Mást nem nagyon tehetsz! Vagy megérti vagy nem! De a lelkiismereted tiszta! Te szóltál neki! Szóltál neki, hogy ez amit Ő érez irántad nem más, mint Egy Reménytelen Szerelem!
...magas férfi volt, bajnoki termetű, látszatra erős, de belül gyönge és puha. (...) Érzékenysége oly fokú, hogy annak előtte bármelyik pillanatban sírva tudott volna fakadni akármin, egy rozoga gyufatartó vagy egy fáradt arc láttán, évek során azonban idegrendszerének e természetes rezzenékenységét iskolázta, megkeményítette, egész a kegyetlenségig...
Művészet,
Ha ködfátyol is borul rád, bízz abban hogy lesz egy út, amelyiken mindig visszatalálsz. És a boldogság tárt karokkal fog várni! életed szerelmével...
Élet,
Lovagolni olyan, mint egy gyors motoron repeszteni, amelyik oda megy, ahová akar, nem pedig oda, ahová kormányozom...
Élet,
Valami elkopott, valami hiányzik. Hiányzik az a valami, ami az elején volt. Bujaság, szerelem, vágy, szenvedély? Vajon melyik? Mindegyik, mert egyiket sem találom.
, Hiányzol,
Semmi tévé. Semmi vacsora. Ülök a teraszon, és visszagondolok az életemre, az ifjúra, aki arról álmodott, hogy híres író lesz, és egyszer csak ráébredt, hogy a valóság egész más: olyan nyelven ír, amelyen szinte senki nem olvas, egy olyan országban, ahol állítólag nincsenek olvasók. A családja kényszeríteni akarja, hogy egyetemre menjen (mindegy melyikre, fiam, az a lényeg, hogy legyen egy diplomád, mert anélkül soha nem lesz belőled semmi). Ő azonban föllázad, hippiként bejárja a világot, végül találkozik egy énekessel, ír néhány dalszöveget, és egy csapásra gazdagabb lesz, mint a nővére, aki hallgatott a szüleire és vegyészmérnök lett belőle.
Ki nagyvízre indul, annak dönteni kell:
Melyik hullám a jó, melyik sodorja el.
Legyen bármilyen vonzó egy új állomás,
Az egyszerű út, az naivitás!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló

info Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Elfogadom