Kiemelt kategóriák
»
» Szerelmes SMS
» Születésnap
» Élet
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Csak néha a fásultság,
Mely a fához szegezi életemet,
Legyűr, eluralja
Rajtam a félelmeket.

De végtelen a lelkem,
Letépi magát mindig a keresztről,
Szabadnak születtem!
Ősi földön, büszke gyökerekből!
Talmud
Küldje be kedvenc idézetét »
Kiegyenlítetted a dolgot,
de a fejed a homokba dugod.
nem veszed észre hogy nem csak a múlt létezik,
hanem van egy jelen,amiben te nem létezel.

Lezárni képtelen,
még akkor is ha rég bosszút állt.
Mindent megtettem hogy elnyerjem bocsánatát,
de süket fülekre találva,nem küzdhetek végtelen.
Rád gondolok és a sírás fojtogat.
Ha behunyom szemem, még látom arcodat.
Hallom a hangod, s érzem az illatod.
Mintha még mindig itt lennél, a rabod vagyok.
Az emlékek még mindig magukhoz láncolnak,
Fogva tartanak, s a múlthoz kötnek.
Próbálok szabadulni, s eltépni a kötelet,
És feledni hogy mennyire szerettelek,
Feledni hogy a sebek még sajogva égnek,
S hogy nélküled végtelenül üresek a nappalok s az éjek,
Mert feledni téged hogy tudlak én.

Már nem kellene sírni, de erősebb a fájdalom,
És felemészt a bánatom, reménykedve alszom el,
hogy jobb lesz majd a holnapom.
De ez csak álom nem valóság,
mert nekem nem jutott már más,
csak a fájdalom és a bús magány.
Ez lett a végzetem nekem.
Minden mi igaz volt hazugság lett, amit hittem, hogy vagyok csalódássá vált. Egy torz kép, irritáló jelenléttel, rossz szögből nézve... a tudat rosszabb, mint ha embert öltem, kétségbeesetten kijelentem végtelenszer, hogy tévedtem! Türelmes fájdalom ami kísér míg élek, tudom. Mocskos kezeimet dörzsölgetem, talán tisztábbnak látszanak. Egy teljes kész élet elpazarolva, mert a megalkotónak nem tetszett!
Bárcsak cseppfolyóssá válna szíved, mely a sivatag végtelen, száraz gyűlölet porával lenne körülzárva. Tengernyi homok közt évekig keresve az igaz oázis fájdalom csillapító helyére vágyva, harcolnál az utolsó csepp szívedig. Végül majdnem teljesen kiszáradva megtalálod az oázist, hol megleled szíved éltető folyadékát; melynek neve szeretet! S elillan a délibáb...
Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod.
Az élet? Nem más mint egy hosszú,végtelennek tűnő poros országút..hogy mi a mi dolgunk?Végig menni rajta,még akkor is ha időnként rögös ha időnként nehézkes..vannak sorsdöntő elágazások amiknél meg-meg állva eldönthetjük, hogy tovább akarunk menni?..vagy inkább csak haladunk egyenesen tovább?..mikor letérsz egy mellékútra és azt választod sajátoddá..időnként amint haladsz vissza-vissza nézel..mert az emlékek húznak, de tudod hogy annak az útnak is megvolt a maga ideje és hogy az újra voksoltál..ilyenkor erősnek kell lenned és tovább menned,bíznod és várnod hogy ez az út jobb lesz,szebb lesz, reményteljesebb ..úgy válaszd meg útjaidat hogy ne felejtsd el..egyszer vége van minden útnak és elérsz egy zsákutcához..de addig, keresd meg a legjobb utakat és járd be azt amelyiket igazán a tiednek érzed...
Állt a fiú a vízparton, és úgy érezte, mindenben benne van minden, s ez a minden az idő, amely kibontja és elrakja az évszakok pelenkáit, virágos ruháját, lucskos rongyait és havas bundáját. De mindig megvan minden a végtelenség öreg sublótjában, nem pusztul el semmi, csak vár ás jön, vár ás megy, amíg csak ki nem hűl a föld, vagy még azután is, mert el nem veszhetik semmi, csak megváltozik.
Megérezzük, ha valaki megszeret bennünket. Az érzés mindenen áthatol, és bejárja a végtelenséget.
És bukik alá a nap, maga alá temeti a pillanatokat, visszahányva viszont a szenvedést, kacagva rajtam, hogy megint nekem kell kibogoznom a csomókat, elsimítanom a hegyeket, felfogni a végtelent, megérteni a reménytelent…de megértem, valami felfoghatatlan akarja így, talán ezzel tanítva az életnek egy szeletére, vagy a jövőre figyelmeztetve, ne hajtsam a hajthatatlant, ne verjem korbáccsal az ártatlant. Dolgozzak magamnak, egyetlen boldogságom a becsületem legyen? Mozdulni nincs motivációm, a jóból nem kaphatok soha, csak kóstolót, a tányért elmarják előlem, a mennybe csak bekacsintani tudok, a kulcsát soha meg nem lelem.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló

info Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Elfogadom