Tudjuk

Kiemelt kategóriák

» Szerelmes SMS

» Születésnap

» Élet

Idézet beágyazása

Beállítás
kezdőlapnak

Facebook
csoport

iGoogle
modul

	Idézet beágyazása weboldalára »

Szófelhő

Tudjuk

RENDEZÉS:

« Első oldal

Utolsó oldal »

Amikor letörsz egy gallyat a fűzfáról, és leszúrod a földbe, azonnal gyökeret ereszt, és új fa lesz belőle. Azáltal lesz új fává, hogy saját maga is gyökeret eresztett. Amikor egy szilvafa sarjakat indít a gyökeréről, és kinőnek körülötte a sarjak, mindegyikből egyenként új fa lesz. A saját törzseik meg a saját ágaik teszik új fákká őket, nem pedig a gyökerük, ami egyébként mindannyiukban közös. Egyetlen élőlényről se tudni, hogy mitől lesz saját magává, hogy mitől tekintjük annak, mégis biztosan tudjuk róla, hogy nem azonos azzal, amiből származik.

Talmud

Küldje be kedvenc idézetét »

Érdekes lenne tudni hogy a saját szenvedéseink hol vannak a 10-es skálán... Csak sejthetjük hogy másoknak mi jut, és mennyi. De csak a sajátunkat ismerjük igazán ... s ezt próbáljuk elhelyezni valahol a világegyetemben. Néha talán könnyebb attól nekünk, hogy azt gondoljuk a mi problémánk a legnagyobb. De igazából nem tudjuk... S ezt be is bizonyítja néha az élet, amikor a szarkupacunkra dob meg egy lapáttal ...
Aztán amikor elkeseredetten, zokogva és a falat kaparva találkozunk valakivel, aki még ennél is rosszabb helyzetben van, akkor a saját koordináta rendszerünkben elmozdul a pozíciónk ... s mi kicsit elszégyelljük magunkat.

Minden nap vágyunk valamire, valamire ami hiányzik de sosem tudjuk igazán mi az. Míg nem találkozunk vele. Lehet az egy ölelés vagy csak egy kedves mosoly és érezzük ez az amire vágytunk. Ezért légy kedves mindenkivel lehet a te mosolyodra vágyik ami megszépítheti a napját és betölt azt a hiányt amit eddig érzett!
Mona

Nem változott semmi. Csak mi - akik a birodalmunk keresésére indultunk, és olyan földekre jutottunk el, ahol még nem jártunk soha -, csak mi tudjuk, hogy mások lettünk. De minél többet magyarázzuk, annál inkább meggyőződünk róla, hogy ez az utazás is, akárcsak a többi, csak az emlékeinkben létezik. Talán majd elmeséljük az unokáinknak, vagy éppenséggel könyvet írunk róla, de hát mit is mondhatnánk pontosan? Semmit. Legfeljebb azt, ami odakint történt, de azt soha, ami belül megváltozott.

Van egy pont, amíg küzdünk. Valakiért, valamiért.Csűrjük-csavarjuk a dolgokat, hol jók vagyunk, hol rosszak, mikor mit kényszerít belőlünk ki az élet. Megpróbálunk mindent, hogy helyreállítsuk a rendet, azt a valóságot, ami tulajdonképpen nem is valóság, csak egy idea, egy ábrándkép, amibe menekülni lehet. Aztán csak nem jön el a várva vár személy, dolog, és a történések sem azok, amiket szeretnénk. És akkor megtörténik. Valahol legbelül, elpattan valami, idejét, sem tudjuk utólag pontosan, csak azt hogy megtörtént. Valahogy minden más lesz. Kinyílik a világ, eltűnnek a falak, egy édes tekintet néz vissza a tükörből ránk, és csak sugárzunk. Magunk sem értjük, mi történt, hogy történt, csak érzünk. Úgy ahogyan senki más. Azt mondjuk fájdalmas az elengedés. Tényleg az.Ez is egyfajta döntés. De itt nem az agy dönt, hanem testünk minden porcikája. És akkor megemelkedik a vállunk, sóhajtunk egy nagyot... és eljön az idő hogy képesen vagyunk megélni a napokat, minden pillanatot, nemcsak keresztülrohanni az életen. Lehet, hogy ehhez meg kell érni... élhetünk... Teljes nyugalomban. Önmagunkkal. És ez olyan jó... hálásak lehetünk, hogy volt egy pont.

Reménytelen Szerelem! Mily keserves szó! Ami egyik félnek sem jó! Nem jó annak aki érzi, és nem jó annak sem aki iránt érzik! Mind két félnek kellemetlen! S nem lehet tenni mit ellene! Csak reménykedni lehet! Reménykedni, hogy egyszer mégis viszonzásra lel! De mennyi idő? Meddig kell várni? Ki tudja! Mindenkinél más és más! Van akinél mégis révbe ér! S sajnos a legtöbb esetben mindhiába! S ez a legrosszabb! Ennél már csak egy dolog a rosszabb! Látni Szerelmedet más karjába! Ebben az esetben mindegy, hogy melyik félhez tartozunk! A szívünknek ugyan úgy fáj! S elviselhetetlen ez a fájdalom! Görcsbe rándul mindened! Rosszul érzed magad! A sírás kerülget! De tartanod kell magad! Előtte mindenképp! Bár nem szégyen a sírás, de roppant kellemetlen is tud lenni! Lehet, hogy megérti! De az is lehet, hogy porig aláz! Ezt nem jó kipróbálni! Ha lehet ezt kerülni kell! Mindenkinek! Tudom, nem egyszerű! Senki nem mondta, hogy az! A fájdalom és a szerelem kölcsönösen ölik egymást! Hiába teszünk meg mindent? Bármit kér? Szinte papucsok vagyunk? S Ő csak röhög rajtunk! Megalázó! Az ember lelki világát eltipró viselkedés! Önbizalom vesztés! A végén már eljutunk odáig, hogy köszönni sem merünk! Hogy szinte levegőt sem veszünk, mikor jelen van! A jelenléte csak még jobban elkeserít! Vágyunk rá, hogy lássuk, de ugyanakkor félünk is! Félünk az újabb megalázástól! De a szívünk örül mikor meglátjuk! Egyre hevesebben ver! Pedig tudjuk, hogy mind hiába! Csak saját magunkat akarjuk ezzel becsapni! De akkor mégis mit lehet tenni? Mit tegyünk, hogy ez ne így legyen? Mert ugyebár a szívnek parancsolni nem lehet! Gyűlölni akarjuk! Elfelejteni minden rosszat! Végig akarjuk alázni, ahogy Ő tette ezt velünk! De nem megy! Nem, mert Szereted! S, hogy miért? Ezt nem lehet megfogalmazni! Mert ha valamit meg tudunk fogalmazni, akkor az biztos, hogy nem úgy van! Ha tényleg szereted, akkor nincs az, hogy ezért, meg azért! Nem lehet szavakba önteni! AZ érzelmeket nem lehet szavakkal kifejezni! Azt érezni kell! Nem kell találkoznotok, hogy tud Szereted! A szerelmet akkor is érzed mikor nincs melletted! Mikor nincs veled! Mikor megaláz! S Te elviseled! Elviseled, mert Szereted! Pedig nem érdemli meg! S ezt Te is tudod! De el viseled, mert úgy érzed ez az igazi Szerelem! Amit senki másnak nem adhatsz! Pedig ez nem így van! Járj nyitott szemmel a világban! De ne csak láss! érez! érezd azt, ha valaki ugyan azt érzi amit Te! De Te nem Őt szereted! Akkor, hogy is van ez? S most lépsz bele a 22 csapdájába! Te ugyan azt csinálod vele, mint amit veled tettek, tesznek! De miért? Mert nem szereted? S mielőtt lealázod jusson eszedbe, hogy neked mind ez hogy esett! Mennyire fájt! Hogy mennyit szenvedtél a Reménytelen Szerelem miatt! Tehát nyiss a világra! S ne tedd azt, amit veled tettek! Ne más ember szenvedjen miattad! Inkább ülj le vele és beszéljétek meg! Mást nem nagyon tehetsz! Vagy megérti vagy nem! De a lelkiismereted tiszta! Te szóltál neki! Szóltál neki, hogy ez amit Ő érez irántad nem más, mint Egy Reménytelen Szerelem!

Nem tudjuk hogy mit éreznek a lovak,
nem tudjuk szeretneke viszont minket,
de meg láthatjuk mit éreznek ha odafigyelünk rájuk

Miért olyan nehéz olyan embereknek megnyíni akik a szívünkhöz túlságosan is közel állnak?
Talán a megfelelni vágyás miatt?
A félem az elengedés és az ő hiánya miatti űr miatt?
A bizalom hiánya miatt?
vagy azért mert minden megváltozott körülötted és körülötte?
Talán ezekre a kérdésekre a megválaszolás a legnagyobb kihívás...
Talán ezt rontjuk el mindnyájan,
megfutamodunk a miértek elől elcsomagoljuk a szívünk legmélyére
és legszívesebben elfejtenénk,hogy valaha is ott volt,
de tudva tudjuk,hogy ezek a kérdések mindig foglalkoztatni fog bennünket.

Élet,

1889. január 3-án Torinóban Friedrich Nietzsche kilép a Via Carlo Alberto hatos számú házának kapuján, talán hogy sétáljon egyet, talán a postára, a leveleiért. Nem messze, vagy akkor már nagyon is messze tőle, egy konfliskocsis csökönyös lovával bajlódik. Hiába noszogatja, a ló nem mozdul, mire a kocsis - Giuseppe? Carlo? Ettore? - elveszíti a türelmét, és ostorával verni kezdi az állatot. Nietzsche a csődülethez ér, s a dühtől nyilván már tajtékzó kocsis kegyetlen színjátéka ezzel be is fejeződik. Az óriás termetű, dús bajuszú úr ugyanis váratlanul a kocsishoz ugrik, és zokogva a ló nyakába borul. Házigazdája viszi haza, két napig mozdulatlanul és némán fekszik egy heverőn, még kimondja a kötelező utolsó szavakat ("Mutter, ich bin dumm"), aztán szelíd háborodottként anyja s nővére felügyelete alatt még tíz évig él. Hogy a lóval mi lett, nem tudjuk.

Élet,

Sose tudjuk meg meddig juthatnánk, ha el se indulunk!

Nincs adat!

Bejelentkezés

Vicc ajánló