Kiemelt kategóriák
»
» Szerelmes SMS
» Születésnap
» Élet
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Remény egy gyönyörű szó és néha hiszel is az értelmében , de vannak, napok mikor ez a szó elveszti minden hitelét . Mikor elveszíted azt akit mindennél jobban szeretsz ott ez a szó megszűnik létezni !
Mona
Talmud
Küldje be kedvenc idézetét »
Miért a nőkre mondják , hogy a gyengébbik nem ? Mi erősebbek vagyunk minden pasinál , ha össze is tör az élet fölállunk és a romokból építünk új életet ! De egy pasi ha valaki azt merészeli mondani hogy hát van nálad szebb akkor összeomlik , és belemar a világba . De ő bátran nézhet meg más nőket és dicsérhet , anélkül , hogy mi ne sértődjünk meg „mert csak téged szeretlek „ szöveg kíséri . Nekünk kell eltűrni minden férfi szeszélyt és ránk mondják hisztizünk . Kérdem én akkor ki a primadonna mi vagy a férfiak ?
Tegyük fel, hogy elhagy életed szerelme (vagyis azt hiszed, hogy az), ezért mély szerelmi bánatba esel. Egy pár napig csak sírsz és sírsz, mindenről ő jut az eszedbe, ehhez még persze megkapod a szerelmi bánathoz járó szívfájdalmat is. Elkezdesz olvasni idézeteket, melyek elhitetik veled, hogy az ő hibája, hogy ha igazán szeret, visszajön, ha nem akkor sohasem szeretett igazán, hogy az első szerelem sohasem múlik el, stb. Aztán valami megváltozik, olyan mintha a könnyek tisztára mosnák a szemed. Kezded megérteni azt, hogy gyakorlatilag a szerelmi bánatot részben mi generáljuk saját magunknak. Mert valahogy minden egyes boldog pillanatot felidézünk magunkban, felidézzük, hogy milyen volt, amikor még igazán szeretett (és boldogok voltunk), így elkezdünk gondolkodni azon, hogy mi romlott el, mikor, és hogyan, egyáltalán kinek a hibája?!?! Itt persze két dolog lehetséges, vagy megbánod, hogy nem tettél meg mindent érte, vagy tisztában, vagy vele, hogy mindent megtettél, így nincs mit megbánnod. Hogy melyik a szerencsésebb helyzet? Talán az, ha nincs mit megbánnod. Igaz, piszok egy érzés, ha mindent megteszel valakiért, és úgy is elhagy, de a legkevésbé sem a te hibád. Aztán telnek a napok…először lassabban… aztán gyorsabban, és egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt egy hónap. Ami azért ijesztő, mert sokkal többnek érzékeled. Ez alatt az idő alatt tényleg átalakult benned valami és te magad is elkezdesz kételkedni az érzéseidben. Vajon szerelmes vagyok még belé? Egy ponton rájössz, hogy mennyit szenvedtél már miatta, kihúzod magad, és azt mondod, elég volt. Igaz, valljuk be sok küzdelem áll mögötted érte, de ha az élet mégis más útra sodorta, talán tényleg így kellett történnie, és talán tényleg neked is ez lesz a legjobb. Szép pillanat ez, amikor képes vagy feladni valamit, amihez oly régóta hozzá vagy szokva, és aki életed része volt évekig, most mégis azt mondod, hogy menjen. Nem akarsz már taktikázni, nem akarod újra felszakítani a sebeidet, mert nem látod értelmét, mert ha menni akar, menjen. Valahol az emberek el akarják hitetni veled, hogy úgyis vissza fog jönni, mert annyit érsz neki, de azon felül, hogy jól esik ezt hallani, kezdesz úgy tenni, mintha meg sem hallanád. Talán felnőttél, talán megelégelted a szenvedést, de egy ponton túl, készen vagy arra, hogy az életre bízd a dolgokat. Biztos vagyok benne, ha eddig eljutsz, akkor jó úton haladsz. Aztán majd azt veszed észre, hogy tele vagy tervekkel, hogy mindent meg akarsz valósítani, amit eddig nem tudtál, vagyis amihez nem volt elég merszed egy párkapcsolat mellett. Csak vedd észre, hogy egy új világ nyílik ki előtted, ahol talán minden lehetséges, amit eddig lehetetlennek hittél...
Szabadság, Megbocsátás,
A réten sétálok lassan elmerengve.
Az enyhe szellő simogat az alkonyati csendbe
A nap rég eltűnt a kis nyárfás mögött.
A csendes félhomályba, nótájával vigasztal engemet egy tücsök.

A hold mosolyogva járja útját a kis falum felett.
A ragyogó csillagok hullajtanak rám egy könnycseppet,
majd hazáig kísérnek.

Megállok a vadvirágos réten.
Pontosan ott ahol megcsókoltál nem is olyan régen.
Rád gondolok,
közben a csillagokat nézem.
Előveszem zsebkendőmet,
s letörlöm arcomról a könnyem.
Már rég nem vagy itt, közelbe sem jársz tán, de tisztán emlékszem az arcodra.Szívem adtam kezedbe, s te elvitted a
boldogsággal együtt. Messze innen, hol a madár se jár, ahol senki sincs, ahol nem én vagyok.Itt hagytál szótlanul,
egy csalfa mosollyal az arcodon, és én csak álltam és néztem ahogy elhajtassz.Nem tudom merre jársz, mit csinálsz,
de remélem eszedbe jutok még, hogy néha gondolsz rám, hogy olykor hiányzom. Nekem nem hiányzol... nem vágyom arra,
hogy itt legyél, hogy újra hazudj... bárcsak igaz lenne. Mikor a szemedbe néztem szenvedéjt láttam, a mosolyodba
ott volt a kisgyerek, de nem hibáztatlak, hisz te is csak ember vagy, aki érez,visszautasít,hazudik, megbánt
és olykor csalodik. Sokszor mosta arcomat a könnyem, rengetegszer zárkóztam be órákra a szobámba, s gondoltam arra,
hogy még mindig itt vagy, hogy ölelsz,hogy fogod a kezem...hát csak annyit akartam mondani, hogy azt hiszem mégis
hiányzol...minden, még a hazugságok is, de leginkább az aki veled voltam.Önmagam...BOLDOG.

Az életem során rá kellett jönnöm , hogy a jó dolgok is elromlanak . Az emberek is eltűnnek mellőlem, akikben bíztam vagy éppen tiszta szívvel szerettem ! De pont ezek a dolgok juttattak el arra a pontra ,hogy élni mindig érdemes . Mert minden napban vagy éppen egy percben történnek szép dolgok és várnak még engem is csodák !
Igen légy mindig önmagad , ne hagyd, hogy letörjék a szárnyadat . Harcolj az igazadért és védd meg ami a tiéd . Légy bátor és húzd ki magad . Attól hogy nem lettél egy barbi alkat , egyedi vagy !
Igen nő vagyok , lehet nem szép és nem is sovány . Van rajtam plusz de ezt sosem tagadtam . Attól hogy nem én vagyok a bomba nő még nekem is kijár a tisztelet , mert ugyan párnázva vagyok, de az én lelkem is sérülékeny és az én szívem sem viseli el az örökös sebeket ! Ha ezt nem tudod elfogadni, hát az ajtó nyitva inkább menj tovább!
Még mindig keserű a szívem,
mikor eszembe jut az a tavaszi derűs nap.
Mikor szegény apám a Hosszúpályi
Szomjú-háti tanyán örökre elaludt.

Fáj a sötétség,nagyon fáj a magány.
A halottaknak, mi nem tudhatjuk,
csak az isten tudja,hogy odaát mi fáj.

Mikor télen hull a fehér hó,
Nyáron fúj a langyos szél.
Mindig arra gondolok,
fentről nekem a drága jó apám,
szél formájában az életről
és a keserű sorsáról beszél.
Az ember egyedi, egyedüli, önálló és független lény. Senki nem gondolkodik úgy, mint más, mindenkinek célja van, s életútjuk, életcéljuk nem is vág egybe máséval. Mindenki a maga által kiszabott ösvényt rója, aztán csak a véletlen, hogy néha összefutnak ezek az utak valamikor máséval. De ez még nem jelenti azt, hogy ugyanazt, ugyanúgy kell csinálni, mint más. Mert máshonnan jöttünk, más a múltunk, és a bennünk levő elszántság is más és más. Ezért ne MÁS akarj lenni, ne más példáját kövesd, mert nem tudhatod, hogy ami valakinek megoldás, az lehet, téged csak tévútra vezet... nincs két ugyanolyan ember, így nincs két ugyanolyan Sors sem. A találkozások is csak egy időre szólnak.
De tudod mit? Ne hallgass rám, ez az én utam. Hogy jó úton jársz, azt tudni fogod. És érezni. Én érzem. Az én életem az én kezemben van, a megoldást is magamban kell megtalálnom mindenre. Úgy ahogyan neked is.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló

info Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Elfogadom