Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Bár ugyanaz az égbolt van fölöttünk és ugyanazok a csillagok ragyognak ránk,
De mégis úgy érzem, hogy az a 60 km ami köztünk van, egy fényév távolság...
Talmud
Ha véget ér a türelem és csak arra leszel figyelmes hogy csukódik az ajtó...megkell értened..vettem a kabátom és elindultam..felültem az első vonatra majd az első repülőre és már magasan szállok..távoli helyeken járok...de tudd hogy a szívemben őrizlek és ott vagy velem bárhol is járok...de van amikor az embernek mennie kell..van amikor nem várhat, nem maradhat mert úgy érzi mennie kell..hogy világot lásson?vagy csak felejtsen?vagy csak egyedül legyen?-van hogy maga sem tudja...az ember..
Veszekedve váltunk el..mindketten mondtunk dolgokat,mindketten forrófejüek voltunk,és mindketten csak jót akartunk..de mégsem tudtam elégszer elmondani neked mennyire szeretlek,mégsem tudtam megosztani ezt a titkot veled kellőképpen..mikor elterveztem megteszem nem hittél nekem,eltoltál magadtól..mikor elakartam mondani hogy szeretelke és féltelek te csak kinevettél és közölted hogy nem hiszed el..most itt ülök egy robogó vonaton és szívem egyre csak szerte foszlik..úgyérzem millió darabokra hullik amint távolodik a vonat az állomástól..szeretnék felállni,szeretném a vészféket meghúzni...szeretnék leszállni és feléd futni..szeretném elmondani mégegyszer ..csak még egyszer,hogy tudjam meghallottad a sok lényegtelen szó között,azt ami lényeges,ami fontos..hogy szeretlek..!..
Csak hallgatom fülem fájó dübörgését,
mint lépteid távolodó zaját,
ütemére ver a szívem,
és csendesen szeretlek tovább.
Egyszerre minden megváltozik. Magunk mögött hagyjuk a múltat és sebesen száguldunk az ismeretlen felé. A jövőnk felé. Távoli helyekre utazunk, hogy megpróbáljuk megtalálni az utunkat. Vagy megpróbáljuk elveszíteni önmagunkat, otthon keresünk élvezetet. A bajok akkor kezdődnek, ha nem vagyunk hajlandóak változtatni, és ragaszkodunk régi szokásainkhoz. De ha túlságosan ragaszkodunk a múlthoz, a jövő talán sosem jön el.
... de most csend lett, csak a harang simogató szárnyalása lengett a levegőben, s a három embernek kimondhatatlan, leírhatatlan békesség szállt a szívére.
És ebben a döbbent csendben most már nem lehetett tudni, hogy honnan jön a harangszó, mert ott volt mindenütt, mint a szél orgonája az erdők felett, ott volt a kunyhóban és a havas berekben, hómezőkön, kívül és belül, nem kérdezett semmit, nem mondott semmit, csak volt - talán kezdettől fogva, mint a jóság, simogató örök vágya, hogy elmúljon, a mi harag, olvadjon, ami fegyver, s ne szálljon soha harangszó a bosszú ás a fájdalom üszkei felett... ne szálljon sehol a világon.
És nem lehetett mozdulni ebben a csendben, ami elment, és visszajött mint a szeretet emléke, mint a simogatás, ami régen elmúlt, s nem múlik el soha, mint egy táj, amelyben csak távoli mezők vannak, és méhdongás, mint egy ünnep, amelynek nincs kezdete és nincs vége, mint a csillagos éjszaka, amelyben ott van már a hajnal, mint a fészek, amelyből holnap biztosan kirepülnek a fiókák; amiben nincs más, csak Szeretet...
Milyen közel vagyunk egymáshoz és milyen távol önmagunktól.
Az életben vannak olyan pillanatok amikor az ember úgy érzi, hogy feladja, mert a boldogság amit keres oly távolinak tűnik. De ha ezt megteszi, az olyan mintha elaludna miközben várja a napfelkeltét, azért mert úgy érzi, hogy sohasem múlik az éjszaka.
Ahány csillag fénylik ott fent,
Annyi évig szeretlek itt lent.
Bármily távol vagy tőlem,
Szívem annál jobban őriz bennem!
Hiányzol kis Szívem!
Az emberek olyanok, mint a hópelyhek, egyformának tűnnek távolról, de közelebbről mind különleges.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló