Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Ne kívánd senki szeretetét. Ne utasítsd el senki szeretetét.
Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre
egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és
melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid,
mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint
a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.
Talmud
Csodatévő a szeretet, amely az imában födi föl magát.
A város főterén hatalmas fenyő áll.
Körülötte emberek, és sok köztük csodát vár.
Ennek a napnak örülni kell, szeretni minden embert.
A harctéren a katona is biztos leteszi a fegyvert.
Karácsony ünnepén, mindenhol kigyúl a fény,
Minden kéz láthatatlanul összeér.
Karácsony ünnepén az egész Föld-tekén
Még a könnycsepp is a szeretetről mesél.
"Olyan furcsák vagyunk, mi emberek...
Szeretetre vágyunk, másnak mégsem adjuk meg..."
"A távolság csak fizikai paraméter. Két szerető lélek közt nem létezik távolság. Mindig együtt
vannak, szeretik és segítik egymást, még akkor is, ha fizikai megtestesülésük nem tud formát
ölteni... Az igazi barátságot és szeretetet semmi a világon nem tudja kioltani, a távolság pedig az utolsó, aminek erre 1% esélye is lenne."

"Ha valakit szerettünk, úgy adhatunk neki örök életet, ha mindig szeretjük. Mert a házak leégnek, az emberek meghalnak, de a szeretet örökké él."
„A szeretet mindent kibír- egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk- és vége!? Vége, örökre!? Soha nem lesz többé!? -Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb, mint a fizikai kín vagy maga a halál, azért mert egyszerűen természetellenes. Az, hogy testünk vénül, és betegek, öregek, fogatlanok, vaksik és nyomorékok leszünk, még elfogadható valahogy. Nehezen, de mit tegyünk? Az, hogy végül nem bírjuk tovább a fizikai életet, és átlépünk a halál kapuján, még mindig elfogadható, ha keservesen is. Minden kétségbeesett tiltakozásunk ellenére van bennünk valami belenyugvás, vagy talán rejtett bizakodás: majd csak lesz valahogy. Az ember végül megadja magát. De az, hogy a szeretet elmúljon, elfogadhatatlan! Olyan fájdalom, melyet semmi nem enyhít. Olyan borzalom, melyre nincs gyógyír, mert egy hang azt kiáltja bennünk: Ez nem történhet meg! Egy társadalmi rendszer összedőlhet, egy hitvilág összeomolhat, egy nép, egy faj, egy istenkép megsemmisülhet, jöhet az apokalipszis, és megmérgezheti a földet, a vizet, a levegőt, és kipusztíthatja az emberfaj jó részét: mindez bármennyire is meghaladja a képzeletünket- mégis tudjuk valahol, hogy mindez nem lehetetlen, mert benne van a pakliban. De a szeretet elvesztése nincs, és nem is lehet, soha! Ez az egyetlen pont, ez a mustármagnál kisebb kis atommag a szívünk közepén, ahol lényünknek és az egész teremtésnek a legvégső titkát őrizzük. Ez a titok, ha szavakkal kimondjuk, ennyi: a szeretet örökkévaló. Minden más elmúlhat - és el is múlik. A nap élete véges. A csillagoké is. A kozmoszé is. De a szeretet el nem múlhat-megmarad. Ezért van az, hogy senkit nem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad. Egyetlen dolog szüntetheti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban ha valóban szeretünk nem lehetséges.”
„- Mi a jobb, ha szeretnek, vagy ha félnek? - Jó kérdés... Együtt lenne a legjobb, de az nagyon nehéz dolog. Ha már választanunk kell, inkább féljenek. A félelem tovább tart mint a szeretet. A pénzen vett barátság nem ér semmit sem. Tudod, hogy megy itt? Megeresztek egy viccet, mindenki röhög. Tudom, hogy vicces vagyok, de azért annyira nem. Félelemből ilyen szenilisek. Féljenek, de ne gyűlöljenek. Jól bánok velük, de nem túl jól... ha túl sokat adok, nem lesz rám szükségük. Csak annyit adok, hogy szükségük legyen rám, de ne gyűlöljenek. Ne felejtsd el, amit mondtam!”
S ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát, vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét? Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkézségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e Ő, a megcsalt és elhagyott?
Nem számít hol halt meg, ahogy az sem, hogy hol élt. A mellett maradt, akit igazán szeretett.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló