Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
„A szeretet mindent kibír- egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk- és vége!? Vége, örökre!? Soha nem lesz többé!? -Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb, mint a fizikai kín vagy maga a halál, azért mert egyszerűen természetellenes. Az, hogy testünk vénül, és betegek, öregek, fogatlanok, vaksik és nyomorékok leszünk, még elfogadható valahogy. Nehezen, de mit tegyünk? Az, hogy végül nem bírjuk tovább a fizikai életet, és átlépünk a halál kapuján, még mindig elfogadható, ha keservesen is. Minden kétségbeesett tiltakozásunk ellenére van bennünk valami belenyugvás, vagy talán rejtett bizakodás: majd csak lesz valahogy. Az ember végül megadja magát. De az, hogy a szeretet elmúljon, elfogadhatatlan! Olyan fájdalom, melyet semmi nem enyhít. Olyan borzalom, melyre nincs gyógyír, mert egy hang azt kiáltja bennünk: Ez nem történhet meg! Egy társadalmi rendszer összedőlhet, egy hitvilág összeomolhat, egy nép, egy faj, egy istenkép megsemmisülhet, jöhet az apokalipszis, és megmérgezheti a földet, a vizet, a levegőt, és kipusztíthatja az emberfaj jó részét: mindez bármennyire is meghaladja a képzeletünket- mégis tudjuk valahol, hogy mindez nem lehetetlen, mert benne van a pakliban. De a szeretet elvesztése nincs, és nem is lehet, soha! Ez az egyetlen pont, ez a mustármagnál kisebb kis atommag a szívünk közepén, ahol lényünknek és az egész teremtésnek a legvégső titkát őrizzük. Ez a titok, ha szavakkal kimondjuk, ennyi: a szeretet örökkévaló. Minden más elmúlhat - és el is múlik. A nap élete véges. A csillagoké is. A kozmoszé is. De a szeretet el nem múlhat-megmarad. Ezért van az, hogy senkit nem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad. Egyetlen dolog szüntetheti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban ha valóban szeretünk nem lehetséges.”
Talmud
S ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát, vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét? Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkézségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e Ő, a megcsalt és elhagyott?
Azon a napon, amikor az ember beengedi szívébe az igaz szeretetet, mindaz, ami jól el volt rendezve, összekuszálódik, és megrendül minden, amit helyesnek és igaznak tartottunk. A világ tehát akkor válik valódivá, amikor az ember megtanul szeretni -egészen addig csak hisszük, hogy tudjuk, mi a szerelem, de nincs bátorságunk szembenézi igazi valójával. A szerelem vad erő. Ha meg akarjuk zabolázni, elpusztít. Ha börtönbe akarjuk zárni, a rabszolgájává tesz. Ha meg akarjuk érteni, cserbenhagy és összezavar. Ez az erő azért van a Földön, hogy boldoggá tegyen, hogy közelebb vigyen minket Istenhez és felebarátainkhoz: ahogy ma szeretünk, az mégis sokkal több szenvedést jelent, mint nyugalmat.
„Lelki társ- Két kis szavacska. És egy nagy gondolat. Azt jelenti; hinni abban, hogy valahol valaki aki őrzi a kulcsot a szívünkhöz és álmaink házához. Csak az a dolgunk, hogy megtaláljuk. Hol van hát ez az ember? És ha szeretünk valakit, de nem működik a dolog, akkor az azt jelenti, hogy az illető nem a lelki társunk?”
„Az ember része a világnak, az egyetemes törvények rá is vonatkoznak. Az emberi pszichikumnak is alapvető mozgatóereje az ellentétek egysége és harca. Ennek konkrét megnyilvánulási formája, hogy lelkünkben ellentétes vágyak és igények, ellentétes érzelmek, ösztönök, ellentétes vélekedések élnek együtt. Biztonságot is akarunk, de a kaland szabadságát is. Őrizzük megszokott útjainkat, és változni is akarunk. Szeretünk valakit, de néha unjuk, vagy utáljuk; esetleg másvalakit is szeretünk. Mindezt bűntudat nélkül el kellene vállalni magunkban, és sértődés nélkül el kellene fogadni másoktól. A dolgunk nem az, hogy elhazudjuk, hanem hogy egyensúlyban tartsuk belső ellentmondásainkat.”
„Ha szenvedélyesen szeretünk valakit, mindig több
fájdalomban lesz részünk, mint örömben. De az ember azért mégsem mondana le erről az élményről. Aki sose szeretett igazán, nem is tudja, mi az élet.”
„Nem létezik boldogtalan szeretet. Már az a tény, hogy szeretünk, boldoggá tesz.”
"Ha elszakítanak tőlünk valakit, akit szeretünk, úgy adhatunk neki hosszú életet, ha a szeretetünk sosem szűnik. A házak leágnek, az emberek meghalnak, de az igazi szeretet örökké tart."
"Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt nem felejtjük el."
A nap az égen is Neked ragyog,
Hisz ma van a születésnapod.
Rövid ez a pár sor, de benne van a lényeg,
Senki sem szeret úgy, mint mi szeretünk téged!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló