Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Vérzik a rózsa saját tüskéjétől
mégse szabadul a szoros bilincsétől
isten egy angyalt küldött hozzá
de tudja vér nem válik borrá...
Talmud
Csak néha a fásultság,
Mely a fához szegezi életemet,
Legyűr, eluralja
Rajtam a félelmeket.

De végtelen a lelkem,
Letépi magát mindig a keresztről,
Szabadnak születtem!
Ősi földön, büszke gyökerekből!
Ahogy a csillagok felettünk
mi is szabadnak születtünk!!
elmúlt mint az összes ilyesféle mulandó dolog...és kiejthetem végre azt hogy vége a szenvedésnek.nem gondolok rá, nemér annyira élénken emlékezetemben mint anno.nem árnyékolja be a napomat az hogy látom.már hidegen hagy a jelenléte a vele kapcsolatos információk.már nem dobbanó szivvel emlitem meg nevét..és már semmilyen pillangók nem repdesnek odalenn ha a közös emlékekre gondolok.végre vége! elkezdődhet életem azon szakasza amikor már nem csak a bánat,és szomorúság kelt fel minden reggel és tart velem a többi 24órában.gondolataim szabadok nézésem nem őt keresi minden órában...és le írhatatlan boldogsággal tölt el hogy megtudtam csinálni.kitörölni a fejemből..egyszerűen elfelejteni hogy mi volt..és nem gondolok már arra hogy mi lesz..nem marcangol szét a remény..és a 'talán' szó..büszke vagyok arra hogy 4év után véget tudtam vetni annak ami szinte meg sem történt*
Merthogy el ne hervadjon Ő, megöntöztem.
Lehajolva felemeltem, megöleltem.
Ne legyen szomorú, ajkait csókoltam.
Karcsú, szép teste remegett megadóan.

Szabad-e Tégedet rögtön meglocsolnom.
Minden pillanatban téged kereslek.Akkor is ha tudom,hogy nem lenne szabad.A lelkemmel kereslek...mert szükségem van a mosolyodra,az érintésedre,a szemeidben fénylő bátorságra.A szívem fele nálad van,amíg nem lesz velem soha nem lehetek egész.
Rád gondolok és a sírás fojtogat.
Ha behunyom szemem, még látom arcodat.
Hallom a hangod, s érzem az illatod.
Mintha még mindig itt lennél, a rabod vagyok.
Az emlékek még mindig magukhoz láncolnak,
Fogva tartanak, s a múlthoz kötnek.
Próbálok szabadulni, s eltépni a kötelet,
És feledni hogy mennyire szerettelek,
Feledni hogy a sebek még sajogva égnek,
S hogy nélküled végtelenül üresek a nappalok s az éjek,
Mert feledni téged hogy tudlak én.

Már nem kellene sírni, de erősebb a fájdalom,
És felemészt a bánatom, reménykedve alszom el,
hogy jobb lesz majd a holnapom.
De ez csak álom nem valóság,
mert nekem nem jutott már más,
csak a fájdalom és a bús magány.
Ez lett a végzetem nekem.
Ha az élet nem azt a kártyát szánta neked, amire számítottál, sírhatsz, dühönghetsz, de nem lesz jobb. Nem kapsz még egyet, nem fogják kicserélni. Önsajnálatba temetkezhetsz, de mondd, van értelme? Ahelyett, hogy beletemetkezel a bánatodba, állj fel és éld úgy az életet, ahogy szeretnéd! Nem szabad feladnod, mert valami olyan jutott neked, amit nem szerettél volna. Te írod meg a sorsodat, még ha azt is hiszed, hogy az osztás volt a rossz. Ezért soha ne add fel!
Tényleg megöl a fájdalom... de nekem nem jutott más, csak a fájdalom és a szomorú, bús magány. Próbálok szabadulni a fájdalomtól, de erősebb a fájdalom és az emlékek hozzád láncolnak. Minden este bízva alszom el, hogy újra szorosan magamhoz ölelhetlek és mondhatom: Szeretlek szerelmem. De sajnos ez csak álom...
Régi fényképeim látva, s tudván a múlt már nem tér vissza soha,
Most felnőtt fejjel látom már mindennek meg volt az oka.
Semmi sem volt véletlen maximum nem érthettem,
Mert addig valaki szenvedett míg én a meséim élveztem.
Valaki kinek az életem köszönhetem és írhatom e sorokat,
Ha bajom van még fejemben lágy hangjával borogat.

Lesz ez még így se tartja szavát még a mondás,
Elmúlunk majd mi is mint akármelyik kortárs.
Egy szép napon majd békében elszállunk egy világba,
Addig éljük úgy az életünk hogy semmi nem volt hiába.
Boldogan és szabadon tegyük mit kíván szívünk,
Bocsássunk annak ki rászolgál ez emberi erényünk.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló