Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Az anyám nem akart még szoptatni sem engem. Azt mondta, hogy csak mint barátot szeret.
Talmud
Amikor születtem az orvos kijött a váróterembe, és így szólt apámhoz: Amit tudtunk, mindent megtettünk, de mégis kinyomta magát.
Öregapám az Észak-Dél elleni háborúban a Nyugat-ért harcolt.
Egy alapvetően hülye családból származom. Az apám színbolond volt. Egy bankban dolgozott, de elkapták, ahogy A4-es papírokat lopott.
De azt hiszem, most van itt
a perc,
hogy fogd a két kezem,
ez kell nekem,
Mert, ha itt vagy velem
A szívem megpihen.

Most először mondom el,
Most hinned kell nekem,
Legalább te maradj itt velem
Annyi minden változik,
S nem biztos semmi sem,
Legalább te legyél az nekem.
A Mindenség megmásíthatatlan törvénye, hogy a semmiből nem jöhet létre valami, egy folyam nem emelkedhet magasabbra egy forrásánál. Sok ezer évre tekinthet vissza az emberíség, és minden időben az önmegtagadásról prédikáltak. Még ennél is rosszabb, hogy az erénynek kikiáltott önmegtagadást és önlealacsonyítást mindig egy halom képmutatás és csalás vette körül. Én az önmegtagadásnál többre tartom a becsvágyat. Azt hiszem, hogy a becsvágy többet tett a civilizációért, mint az önmegtagadás és az önlealacsonyítás.
A nyerés mérhetetlen vágya, mellyel párosul a meggyőződés, hogy a helyzet kétségbeejtő, egy nagy adag energiafokozó adrenalint szabadíthat fel. Ám az ilyen lelkiállapot, ha túl messzire megy, veszélyesen vakmerő következtetésekre indíthat. Akit az istenek töndkre akarnak tenni, abban először mértéktelen önsajnálatot ébresztenek.
Az ambíció az az ösztöke, ami arra bírja az embert, hogy megküzdjön a sorssal. Az Isten rendezte úgy, hogy nagyszerű tettek csak nagy célokból születhessenek.
Az ambíció csak akkor ártalmas, ha nincs arányban a képeségekkel. Ha valaki többet akar, mint amire képes, egyszerre lesz boldogtalan és kiszolgáltatott.
Azért van annyi szerencsétlenség a világon, mert túl sokan próbálnak egyetlen szökkenéssel a csúcsra jutni.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló