Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Egykor a szent asszonyok is, akik az Istenben reménykedtek, így díszítették magukat: engedelmeskedtek férjüknek, ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt. Az ő leányai lesztek, ha jót tesztek, és ha nem féltek semmiféle fenyegetéstől. És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba.
Talmud
Lehet vár, lehet kastély, lehet palota. De otthonod csak akkor lesz, ha benne van az asszony.
" –Ön tudja, hogy én nem értek a hízelkedéshez; nem tudok olyan szavakat valakinek a szemébe mondani, amiktől az én arcom pirul el előbb. De a nő alakja mellett, akihez imádkozni járok, én nem látok mást, csak a dicsfényt, ami őt körülveszi. Ez eltakar előlem családfát és pellengért, ez aureolban elvész előttem a rongy úgy, mint a gyémánt. "
Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz? mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt.
Ha volna lelked oly rokon velem,
Minőnek első csókodnál hivém,
Te büszke lennél bennem, s nem keresnéd
Kivűl a boldogságot körömön,
Nem hordanál mindent, mi benned édes,
Világ elé s mindent, mi keserű,
Nem tartanál fel házi tűzhelyednek. -
Óh, nő, mi végtelen szerettelek.
Szép reggel az asszony: pihenést lehellő
Arca szelíd hajnal, friss hajnali szellő,
Puha gyenge harmat, gyümölcs üde hamva:
Szava ridó-ének mélyebb fuvodalma.
"Egy leányka és egy pohár bor meggyógyítanak minden nélkülözést, s ki nem iszik s nem csókol, az annyi mintha halott lenne."
Ki ide ér, az többé sohse sír,
haja nem őszül, arca rózsapír, -
ó Boldogság, hadd jöjjek most veled,
míg a tündérek szigetére érünk,
hol örök fényt szitál a kikelet!
"Igaz, az asszony valóban nem a legszebb, ez így van... de hát minden férfi szép?"
"... vajon a természet törvénye aláveti-e a nőt a férfinak? Nem... a természet sosem hozott ilyen törvényt. Az uralom, melyet rajtuk gyakorolunk, valóságos zsarnokság; ők is csak azért törődnek bele, mert szelídebbek, tehát emberségesebbek és okosabbak nálunk."

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló