Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Londonban nyugszik a lovag, pápa tette sírba,
Munkája gyümölcsét szent harag torolta.
Sírján keress gömböt, noha úgysem leled,
A rózsa méhének titkát súgja neked.

Vár rátok a Szent Grál az ősi Roslinban,
Hol penge és kehely őrzi a kapukat.
Nagymesterek műve méltó nyughelyet ad,
Örökre megpihent a csillagok alatt.

A két egymásba fordított piramis...tökéletesen illeszkednek egymásba.

Sose vesszük észre azt, ami ott van a szemünk előtt. Nemde?

Azok vagyunk, akit védünk. Az, amiért kiállunk.

A férfi és a nő...összeolvasztva.
Talmud
Nem akarok magamnak ilyen életet, de jobb belenyugodom. Nem lehetsz tökéletes, ha még annak is mondanak, de minden életben, mindenkinek az életében van annyi öröm, volt annyi öröm, hogy mindig mosolyoghasson. Csak emlékezni kell – de ha nincsenek emlékei az embernek, megértem miért nem mosolyog. Csak vissza kell gondolni, nem baj, ha egy remek emléket ismételgetsz magadban, nem - nem baj. De jó emléket, ez a fontos...
És, ha tudjuk, hogy bekövetkezik miért féljünk tőle? Jobb megilyedni, hiszen ha nem ez mi értelme volt a titkolozásnak...
Eddig szerencsénk volt, az ég tiszta, a tenger is nyugodt, de mi lesz, hogyha viharba keveredünk? Akkor bizonyosan oda veszünk – mosolygott Horíblee, mikor feltettem neki a kérdést. Úgy tűnt, a nőt nem érdekelte az, hogyha esetleg meghal. De miért is érdekelte volna? Van benne valami igazság. Ha meghalsz, akkor nem érzel semmit, nem tudsz semmit. Egyszerűen: nem vagy. De ezt fel tudná fogni akárki is ezen a világon? Hogy nem vagy...
Senki sem az, aminek látszik.
Megtanultam, hogyha kergetel álmot, főleg, ha műanyag mellű álmot, nem veszel észre igazi szépség szemed előtt.
Amikor azt gondolod, hogy végre van egy perc az életedben, amire már régóta vártál, és amiről azt hiszed, hogy tökéletes, és hogy örökké fog tartani, akkor rá kell döbbenned, hogy egyszer minden jónak vége szakad. És hogy ez a te esetben különösen így van. Ilyenkor azt gondolod, hogy téged nem illet meg a boldogság csodás érzése, vagy talán nem is létezik ilyen. Azt kérdezed magadtól, hogy mit tettél rosszul, mit kellett volna ahhoz elkövetned, hogy az a perc tényleg örökké a tiéd maradjon, az életed egy részét magába foglalva. Aztán felébredsz az álmodozásodból, és újra ott találod magad a szörnyen kietlen, puszta világban. Ahol olyan egyedül vagy, hogy szinte láthatatlan, érzékelhetetlen a személyed környezeted számára. Amikor azt látod a világ nélküled is ugyanúgy forog tovább és, hogy abszolút nem vagy meghatározó senki és semmi életében. Ugyanúgy neked sincs olyan személy az életedben aki az életet jelentené, és ez ellen akármennyire is akarsz, nem tudsz harcolni, hiszen talán a sors akarta így, talán te magad tehetsz róla, nem tudni... De azt tudod, hogy bárki bármit mond, te érzed, hogy ez az érzés soha nem fogy el belőled. Nem tudod senkivel sem megosztani, hiszen senki nem ért meg téged, nem tud osztozkodni a magányoddal. Azt látod, hogy mindenkit megillethet a boldogság körülötted, csak te vagy az, aki örökre a sötétségbe zárkózva éled életed egy konzervdobozban, és arra vársz, hogy végre jöjjön valaki, aki kinyitja ezt a dobozt és megmutatja neked milyen is az igazi világosság...
A világ legfájdalmasabb és egyben leghosszabb folyamata, az érzés megváltoztatása a gondolat által.
Nem attól félek, hogy elfelejtesz, hanem azt a lányt felejted el folyton, aki voltál.
Milyen önhittek vagyunk mi, úgy félünk az öregedéstől, hogy ész nélkül hadakozunk ellene. Észre sem vesszük, hogy mekkora kiváltság, ha van kivel megöregednünk. Valakivel, aki nem csinál belőlünk tömeggyilkost, vagy nem zúzza szét az önbecsülésünket.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló