Kiemelt kategóriák
»
» Szerelmes SMS
» Születésnap
» Élet
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Élt egyszer régen egy férfi, aki imádta a virágokat. Napokat tudott eltölteni azzal, hogy kisétált az általa oly’ becsesen gondozott kertjébe, és csodálta virágai szépségét. Egy nap azonban olyan virággal találkozott, ami más volt, mint a többi. A férfit földre terítette a virág lenyűgöző látványa, nem tudott szabadulni attól a félelmetes érzéstől, hogy lesz majd idő, amikor elveszíti a virágot. Odasétált a virághoz, és egy apró mozdulattal elszakította gyökerétől, majd a nappaliban lévő vázájába helyezte, hogy mindig vele legyen féltett és szeretett virága. A virág azonban idővel elhervadt, a férfi szomorú lett, mert ráébredt, hogy azzal, hogy magáénak akarta a virágot, megfosztotta őt szabadságától, és bár így egy rövid időre csak az övé volt, de végül mégiscsak elszakadt tőle. A férfi tudta, hogy soha nem kaphatja vissza virágát, mert az meghalt. Egész életét abban a magányban élte le, amit saját maga okozott magának. Többé egy virág sem tetszett neki, mert egy sem volt ahhoz fogható, akit ő szeretett.
Talmud
Küldje be kedvenc idézetét »
Tudjátok, az idő is egy szoros, pont olyan, mint ami a szigetek meg a kontinens között húzódik, de az egyetlen komp, ami át tud kelni rajta, az emlékezet, és az olyan, mint egy kísértethajó - ha azt akarjuk, hogy eltűnjön, egy idő után el is fog.
Odaadóan szerettem ezt a férfit, több mint 3 siralmas éven át. Életem magasan legrosszabb évei voltak,a legrosszabb karácsonyok, a legrosszabb szülinapok, könnyekbe és váliumba fulladó szilveszterek. A szerelmes esztendők voltak életem legsötétebb napjai,mindez azért mert szerelmes voltam egy férfiba, aki nem szeret viszont..és soha nem is fog!
Visszahoz egy régi perc, megidéz egy fénykép, míg csak élnem kell, sose lesz másképp. Ugyanaz a fájdalom, ugyanaz az érzés, az a búcsú szó, amivel elmész. ... Itt az éjjel, és te nem vagy már velem, hogy fogd a két kezem, ugy mint régen, és ha hívlak, tudom, senki nem felel, csak egy elfelejtett dal sír a szélben.
Dalszöveg,
Az idő alig változott, és egész úton nem szóltak egy szót sem, mert a szótlanság mintha jobban összekötötte volna őket.
Egyszerre minden megváltozik. Magunk mögött hagyjuk a múltat és sebesen száguldunk az ismeretlen felé. A jövőnk felé. Távoli helyekre utazunk, hogy megpróbáljuk megtalálni az utunkat. Vagy megpróbáljuk elveszíteni önmagunkat, otthon keresünk élvezetet. A bajok akkor kezdődnek, ha nem vagyunk hajlandóak változtatni, és ragaszkodunk régi szokásainkhoz. De ha túlságosan ragaszkodunk a múlthoz, a jövő talán sosem jön el.
Tutajos pedig arra gondolt, hogy a nyárban megismerte az utakat, amelyeket a tél eltakart, mégis azokon kellett járni; megkeresni, megtalálni, le nem térni. A nyár a bölcső és a tipegés, de a tél a nagy iskola és a próbatétel.
Visszanézett még egyszer a ködös, messze náderdőbe, s most úgy érezte: nem hagy itt semmit, sem jót, sem rosszat, mert csak a szemét kell behunynia, és megzendül körülötte életének az az ideje, amelyben megsimogatta a napsugár, elöntötte a szenvedély, szélesen nevetett, és összetörten, sírva gyötrődött, miközben hol simogatta, hol szöges ostorral verte szívét, de a férfiak útjára terelte: a téli berek.
A lecke nagyon goromba volt, de a lecke egész életre szólt.
S ezt az ígéretet most - talán először érezte - jó volt teljesíteni. Megnyugvást érzett, mert jólesett a gondoskodás, az együttérzés, s amit mindez jelentett: a szeretet.
... de most csend lett, csak a harang simogató szárnyalása lengett a levegőben, s a három embernek kimondhatatlan, leírhatatlan békesség szállt a szívére.
És ebben a döbbent csendben most már nem lehetett tudni, hogy honnan jön a harangszó, mert ott volt mindenütt, mint a szél orgonája az erdők felett, ott volt a kunyhóban és a havas berekben, hómezőkön, kívül és belül, nem kérdezett semmit, nem mondott semmit, csak volt - talán kezdettől fogva, mint a jóság, simogató örök vágya, hogy elmúljon, a mi harag, olvadjon, ami fegyver, s ne szálljon soha harangszó a bosszú ás a fájdalom üszkei felett... ne szálljon sehol a világon.
És nem lehetett mozdulni ebben a csendben, ami elment, és visszajött mint a szeretet emléke, mint a simogatás, ami régen elmúlt, s nem múlik el soha, mint egy táj, amelyben csak távoli mezők vannak, és méhdongás, mint egy ünnep, amelynek nincs kezdete és nincs vége, mint a csillagos éjszaka, amelyben ott van már a hajnal, mint a fészek, amelyből holnap biztosan kirepülnek a fiókák; amiben nincs más, csak Szeretet...

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló

info Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Elfogadom