Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Mi nem hirdetjük
Fennen, hangos szóval,
Csak te, csak én, örökké
és holtodiglan.
Mi megpróbálunk
csendben boldogok lenni,
lelkünk mélyén
őszintén, igazán
szeretni.
Talmud
Látom,hogy sírsz. Könnyeid hullatod a szélben. Tudom szeretsz még ezt itt bent érzem, a Hold perzselő tűzében a csillagokat nézem. Bánatom tükröződik egy régi képben, egy fájó sebhely csúfítja arcom, az sohasem múlik el, örökre itt marad. Lángoló mezőkön, elhagyatott utcákon csak Te jársz a fejemben, mindig azt látom: Mással élvezed életed perceit. Én meg lógok a semmiben egyszer ott egyszer itt, ha jót ígér a holnap ne dőlj be! El ne hidd! Semmi jót nem fog adni, hazug szóval csábít! Tudom mikor szívek szállnak az égben minden rossz eltűnik a semmiségben, de létezik nap mikor minden nyomasztó, ilyenkor ordítom: Fáj még a szó!
Tudjad, szíved és eszméleted minden erejével tudjad, hogy válságos pillanatokban senkire nem lehet számítani. Nincs rokon, barát, kedves, akit igazán ismersz; a nagy pillanatban mindenki eldobja az álarcot, megmutatja a nyers önzést, s te egyedül maradsz, mikor legnagyobb szükséged lenne arra, hogy melletted álljon valaki, s egy jó szóval, biztató tekintettel segítsen. Többet nem is vársz senkitől; de ezt sem kapod a veszélyben. Élj nyájasan és türelmesen az emberek között, de ne bízzál senkinek segítségében. Neveld magad magányossá és erőssé. Tudjad, hogy soha, senki nem segít. S ne sopánkodj ezen. Ember vagy, tehát nem várhatsz semmit az emberektől; s ez a természetes.
Ezüst esőben száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörög, gőzöl a tejsűrű.
Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.
Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüst tükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von,
És zsong az ének áhítatba zöngve...
Csak a havas pusztán a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.
„A magyar focit két szóval lehet jellemezni, mióta nem aranycsapatnak
hívják: grund és koca!”
"Carricnek itt az édesanyja, az anyja, a nagynénje, szóval az egész família..." Hajdú B. István
"Ma már tudom...
Anya egyetlen egy adatik.
Talán iszik, ver, szóval s tettel tipor, megalázón elhajít.
Mi elhagyjuk őket, megvetve gyűlöljük, ki életet adott.
Míg mellettünk van, nem tudjuk, milyen, ha már nincs....
De talán változtathatunk...
Merd kérdezni, hogy miért, s hogyan tovább?
Merj mellé állni, felkarolni, kezét fogni, s mint egy beteg gyermeket, gyógyítani, ápolni.
Hisz Ő is ember... mint Te vagy Én, gyarló s tökéletlen lény.
Mert ítélkezni nincs jogod. Te sem vagy különb, ugye tudod?!
Gyermekként, ha elestél... fel ki segített?
Te tudod a legjobban, hogy anyád, legyen bár nevelő vagy édes, melleted állt, segített s féltett.
Lehet most rajtad a sor...
Állj elibe! Mondd, hogy anyám, szeretlek! Én örködöm feletted."
„Mondd el, mivel hat a férfi a lányra? A szerető s a kérő ugyanazzal: ezer hazug szóval s egy fél igazzal.”
"Szóval, hol is tartják idén a Cannes-i Filmfesztivált?"
Ezüst esőben száll le a karácsony,
A kályha zúg, a hóesés sűrű;
A lámpafény aranylik a kalácson,
A kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind
Összejönnek
A percet édes szóval ütni el,
Amíg a tél a megfagyott mezőket
Karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba
Ezüst tükörből bókol a rakott fa,
A jó barát boros korsóihoz von,

És zsong az ének áhítatba zöngve…
Csak a havas pusztán a néma csöndbe
Sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló