Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. A legenda szerint minden, ami ebbe a vízbe hullik - a falevelek, a bogarak, a madártollak -, a folyó fenekén kaviccsá változik. Ó, ha kitéphetném a szívemet a keblemből, és belehajíthatnám az áradatba! Nem volna többé fájdalom, sem szenvedés, sem emlékek.
A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. Hideg téli nap volt, és éreztem, ahogy a könnyeim lecsorognak az arcomon, azután elvegyülnek a jeges vízzel, amely a lábaim előtt hömpölyög.
Valahol ez a folyó is csatlakozik majd egy másikhoz, aztán megint egy másikhoz, míg végül - távol a szememtől és a szívemtől - ez az összes víz beleömlik a tengerbe.
Folyjanak hát minél messzebbre a könnyeim, hogy kedvesem soha ne tudja meg, hogy sírtam miatta. Folyjanak minél messzebbre a könnyeim, hogy elfeledhessem, a Piedra folyót, a kolostort, a templomot a Pireneusokban, a ködöt, az egész utat, amit megtettünk.
Hadd felejtsem el álmaim országútjait, hegyeit és mezőit. Álmaimat, amelyek az enyémek voltak, és amelyekről mégsem tudtam.
Talmud
(Búcsúvers)

Mikor olvasod e sorokat,
Nem találsz testemben lelket, csak romokat.
Nem kell rám többé főzni, mosni,
Érkezik mostan a halottaskocsi.
Az élet része, mi mostan a halál,
Gyászruhába öltözött a hollókamadár.
Leveti köntösét,leveti sírva,
Mikor e sorokat átfutod, én lent leszek a sírban.
Nem te tehetsz róla, nem is senki más,
Ez ügyekben egyedül csak én vagyok a hibás.
Írnék én végakaratot, de nincs nekem semmim,
Nincsen semmim, nem sírhatom ki magam senkin.
Az emlék múlik, s vele a fájdalom,
Búcsúkönnyek azok, mindet utálom.
Mint holló gyászba borul-e halálos nap végén,
Úgy nyugszom majd én is, szürke sírom mélyén.
Veled leszek mindig, lélekben nem hagylak el sosem,
Sírkövemen mindig, legyen majd egy totem.
Még talán fel sem fogod mi történik velem,
Egy utolsó percre fogd meg az én kezem.
Megfogtad kezem, egy percre itt is ragadt,
Lásd az élet kicsiny, rövid, csak egy pillanat.
Érzékeny lelkem volt, kevés az élethez,
Nem érdekel többé mások mit gondolnak,
mit éreznek.
Végre megpihenhetek egy időre,
Ne légy miattam kidőlve.
Itt nyugszom,itt kelek fel,
Itt alszom, ha jön a reggel.
Én már többé nem kelek fel,
Elsőként tőled búcsúzom el.
Csókkal is lehet ütni, talán némely csók súlyosabb sebet ejt, mint a bot. Halálos is lehet.
Ha majd belefáradsz abba, hogy az legyél, aki nem vagy, akkor majd végre élvezheted az életet. Idővel rájössz, hogy ez nemcsak örömet szerez, hanem valami sokkal mélyebbet ad: értelmet az életednek.
Pici manó, álmot hozó, apró kezével csillagokat szóró.
Megérint, megsimít, szemed szépségét éjszakára elrejti.
Tested puha takaróval melengeti, ajkadra édes csókját leheli, és füledbe súgja, valaki Neked szép álmokat és szíve minden szeretetét általa küldi.
Még mindig hiányzol, minden nap gondolok rád. Minden percben fognám kezedet, csókolnám a szád. Megtanultam szeretni és te segítettél ebben, még mindig szeretlek nem tudom kifejezni szebben!
„ ... és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, ... ”
Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget,
a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet,
nem mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz; Hogy valóban erős vagy. És valóban értékes.
A szeretet mindent kibír - egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk - és vége!? Vége, örökre?! Soha nem lesz többé?! - Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb, mint fizikai kín vagy maga a halál, azért mert egyszerűen természetellenes. (...)
Egy társadalmi rendszer összedőlhet, egy hitvilág összeomolhat, egy nép, egy faj, egy istenkép megsemmisülhet, jöhet az apokalipszis, és megmérgezheti a földet, a vizet, a levegőt, és kipusztíthatja az emberfaj jó részét: mindez bármennyire is meghaladja a képzeletünket - mégis tudjuk valahol, hogy mindez nem lehetetlen, mert benne van a pakliban.
De a szeretet elvesztése NINCS, ÉS NEM IS LEHET, SOHA!
A férfihez sok megértés, egy kis gyengédség kell.
A nőhöz sok gyengédség, és meg se próbáld megérteni.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló