Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Akit igazán szeretünk annak az elvesztése, fáj igazán.
A gyász és a fájdalom kéz a kézben jár!
Saját.
Talmud
Mindig attól félek hogy ez az álom egyszer véget ér, hogy egyszer végleg elveszítlek, de mond mit tehetnék egy álom közepette? Szeretném azt hinni hogy én írom saját sorsom, s ha ez így lenne, minden sorban szerepelne a neved..
Élt egyszer régen egy férfi, aki imádta a virágokat. Napokat tudott eltölteni azzal, hogy kisétált az általa oly’ becsesen gondozott kertjébe, és csodálta virágai szépségét. Egy nap azonban olyan virággal találkozott, ami más volt, mint a többi. A férfit földre terítette a virág lenyűgöző látványa, nem tudott szabadulni attól a félelmetes érzéstől, hogy lesz majd idő, amikor elveszíti a virágot. Odasétált a virághoz, és egy apró mozdulattal elszakította gyökerétől, majd a nappaliban lévő vázájába helyezte, hogy mindig vele legyen féltett és szeretett virága. A virág azonban idővel elhervadt, a férfi szomorú lett, mert ráébredt, hogy azzal, hogy magáénak akarta a virágot, megfosztotta őt szabadságától, és bár így egy rövid időre csak az övé volt, de végül mégiscsak elszakadt tőle. A férfi tudta, hogy soha nem kaphatja vissza virágát, mert az meghalt. Egész életét abban a magányban élte le, amit saját maga okozott magának. Többé egy virág sem tetszett neki, mert egy sem volt ahhoz fogható, akit ő szeretett.
Az élet? Nem más mint egy hosszú,végtelennek tűnő poros országút..hogy mi a mi dolgunk?Végig menni rajta,még akkor is ha időnként rögös ha időnként nehézkes..vannak sorsdöntő elágazások amiknél meg-meg állva eldönthetjük, hogy tovább akarunk menni?..vagy inkább csak haladunk egyenesen tovább?..mikor letérsz egy mellékútra és azt választod sajátoddá..időnként amint haladsz vissza-vissza nézel..mert az emlékek húznak, de tudod hogy annak az útnak is megvolt a maga ideje és hogy az újra voksoltál..ilyenkor erősnek kell lenned és tovább menned,bíznod és várnod hogy ez az út jobb lesz,szebb lesz, reményteljesebb ..úgy válaszd meg útjaidat hogy ne felejtsd el..egyszer vége van minden útnak és elérsz egy zsákutcához..de addig, keresd meg a legjobb utakat és járd be azt amelyiket igazán a tiednek érzed...
... az a szegény fiú és saját maga már eszébe sem jutott, csak a tett és csak a bánat, amit okozott.
Gyerekkorunkban félünk éjszaka, mert attól tartunk, szörnyek bújtak az ágyunk alá. Ahogy öregszünk, a szörnyek egész mások lesznek. Önbizalomhiány, magány, megbánás... és bár idősebbek vagyunk és bölcsebbek, rájövünk, hogy még mindig félünk a sötétben.
Ha változtatni akarsz az életeden, akkor százezer lépés fájdalmával kell megküzdened. Elindulsz, egy lépés fájdalom. Továbblépsz, még egy lépés fájdalom, de ebben az egy lépésben hogyan lenne benne a százezer lépés fájdalma? A gyáva ember ettől az egy lépés fájdalmától fél. És racionális hazugságokkal próbálja megmagyarázni, hogy miért is nem teszi ...tovább »meg. Mert aki fél, az elkezd kifogásokat gyártani, hogy megmagyarázza a saját szegényes lelki bizonyítványát. Ahelyett, hogy szembenéznénk azzal, mit tettünk magunkkal, elkezdjük sajnálni magunkat. Ami jajveszékelésbe fordul, majd marjuk magunkat, hogy lehettünk ilyen hülyék. De még mindig nem változtatunk.
Mindenki ölt már meg valamilyen bogarat, apró élőlényt. Én is annyit elpusztítottam már. Soha nem gondoltam bele, hogy mi tettem, eddig. Egy embert megölni mégse olyan, mint egy rovart. Belegondolsz, hogy egy fontos személyt veszített el a világ. Akinek valószínűleg családja volt. Sokat tehetett volna az emberiségért. És te mégis elfojtott dühvel és haraggal védelmezed meg a saját életedet, mert úgy gondolod, az fontosabb mindenki másénál. Valószínűleg, ha másnak is elmondanám, csak megnyugtatnának, hogy önvédelem volt és persze, hogy mindenkinek fontosabb a saját kis élete a másiknál. Pedig nem. Nem tudok beletörődni, hogy pusztán jó céljából megöltem valakit. Amikor rátaposok egy hangyára nem az jut eszembe, hogy ez az élőlény, amennyire kicsi, olyan fontos az életnek, hanem az, hogy mennyi bosszúságot okozhat. Nem lennék képes még egyszer megölni valamit. De az elkövetkező időkben ismét pusztításra kell vetemednem, hogy megvédjem azokat, akikre halál várna, ha megfutamodnék. Nem tehetem, legalább is nem most. Mindenki számít rám. A nemes célért kell küzdenem. Ha feladom, nem ez az egy ember hal meg miattam. Annyi mindenki más is. Gyávaságból nem lehet megélni. Talán jobban fájna, ha nem küzdenék tovább mindenki érdekéért.
Minden gyermek a maga sajátos küldetésével születik a világra,némelyik hogy beragyogja napjainkat,némelyik hogy próbára tegye türelmünket,némelyik hogy célt adjon életünknek és némelyik hogy gondoskodjon rólunk...igy van mikor világra jönnek, a gyermekek mindent megváltoztatnak, különösen ha senki nem hivta őket.
Az ilyen (könnyűvérű) lányok csak egy dologra képesek: összetörni egy férfi szívét. Olyanok, mint a rózsa, gyönyörűek, de tele vannak tüskével. Ha nem volnának nők, a férfiaknak sem volna gondjuk. Miért kellene a pénz, ha nem azért, hogy imponálhassunk. Különösen az olyan nagyravágyó szerzeteknek, mint Catalina. Az ilyen nőknek nincs szívük, ezek kizárólag a pénzre és a ruhákra gondolnak. A fejük is teljesen üres. Egy dolog számít nekik, hogy szebbek legyenek a többinél. Ezért járnak plasztikai sebészhez, hogy megmaradjon a múlandó szépségük. Nem is érdeklik őket a férfiak, csak a pénzük, a gazdagságuk. Közben pedig észre sem veszik, hogy ezzel a saját méltóságukat adják el. Az ilyenek mind szánalmas vesztesek, egy férfi szerelmét és figyelmét sem érdemlik meg.
Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad...

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló