Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
"De az öröm! Mindig segít rajtunk! Még akkor is, ha teljes a sötétség. Mert a sötétséget, elűzi a fény."
Talmud
Három Gyűrű ragyogjon a tünde-királyok kezén,
Hét a nemes törpök jussa, kiknek háza cifra kő,
Kilencet halandó ember ujján csillantson a fény,
Egyet hordjon a Sötét Úr, szolganyájat terelő,
Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején.
Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen,
Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején.
A halálra és a sötétségbe pillantva az ismeretlentől félünk, semmi mástól.
Drágám, nagyon várlak! Milyen hosszú egy nap a sötétben.......vagy egy hét?! A tűz kialudt már, és én nagyon-nagyon várlak! Ki kéne vonszolnom magamat, de ott meg nagyon tűz a nap! ....sajnálom, hogy elpazaroltam a lámpa fényét a festményekre, és a levélírásra!
Meghalunk! Meghalunk, meghalunk.....telve szerelemmel és buja vágyakkal! Bőrünk érintésével elfolyunk, mint a folyók, félelmekkel, melyeket elrejtünk magunkban, mint ez a barlang! ....szeretném, ha ezek a jelek a bőrömön lennének!
Mi vagyunk az ország, nem a térképen szereplő, a hatalmasságok nevével fémjelzett határok számítanak....!
Tudom, hogy eljössz értem, és kiviszel innen a szelek palotájába.....ez minden vágyam.....sétálni veled, és a barátokkal,.......egy ilyen helyen,.....egy térkép nélküli földön!.....a tűz kialudt már, most így írok - sötétben!
Bort, búzát, békességet, sötétségben fényességet!
Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon.
Ki barát volt, az maradjon,-
ki elindult, az haladjon.
„Zuhanok... sötét van és félek. Nem látom a szakadék legmélyét.... De mi a rosszabb, a zuhanás vagy a földet érés?”
Megnyílt az Ég!
Pehelyspórákban hullt a szeretet-fény,
Millió lámpa gyúlt
A sötétség titkos éjjelén.
Testet öltött s emberré lett
Az üdvöt sugárzó isteni lény,
S fehér gyolcsokban piheg, mint halvány
Rózsaszirom: a Szűz kebelén.
S gyúlt millió lámpatűz a sötétség éjjelén
S a föld minden zugába betört a lámpa-fény.
Úgy lángol azóta s patakzik szerteszét
Hogy kétezer év sem olthatta el forró szív-tüzét.
E forró lávafényből
Harangot öntött a szeretet,
E harang zugástól megittasult a föld,
A szikla megrepedt,
S meg-megkondul ember szívednek
Elrejtett zugában, halkan, csendesen,
S így szálldogál Karácsony éjjelen
A béke, s megszentelt szeretet.
„Úgy érzem elvesztem a messzeségben, s szívemet ott hagytam a
sötétségben. Keresem ki rabolta el tőlem, de arca csak homály a ködben.”
„Nap ragyog az égen, szívemben zord sötétség lészen.
Emlékszem a napokra, mikor szavaid lelkemet csiklandozta.
Neked adtam a szerelmem, de te elárultál, mikor a két szép
szemedre éheztem. Felnéztem a sötétségbe, s láttam, hogy
egy közülük a jövőm része. Még csak pislákol és keresi azt
a tüzet, amely kicsapongó lángjaival érzelmeket fűthet.
De a felhő betakarja bolyhos pamacskáival, így ráébredek, mindez tévedés volt csupán, pokol átkaival.”
„Soha nem értettem meg, miért életem legszebb emléke a pillanat, mikor – tízéves lehettem – egy téli délután beléptem anyám sötét, üres hálószobájába, s a küszöbön állva megpillantottam a bútorok politúrján és a kályha csempéin az ablak előtt, az utcán és a szemközti házak tetején világító hó kékes visszfényét. E pillanat varázsát nem tudom elfelejteni. A hó kék fénye a sötét szobában valósággal megdöbbentett, s ugyanakkor sem azelőtt, sem azóta nem észlelt boldogságérzettel töltött el. A titoknak, a mesének, az álomszerűnek, az anderseninek, az elvarázsoltnak ezt a teljes káprázatát addig nem ismertem, s később sem találtam meg az életben, soha, sehol. Mi történt akkor a szívemben, idegeimben vagy a világban? Nem tudom megmagyarázni. A csodálatost nem lehet magyarázni. S az ilyen emlék örökké dereng egy lélekben, ugyanolyan mesés, kékes fénnyel, mint anyám hálójával szemközt, a háztetőkön a hó.”

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló