Kiemelt kategóriák
»
» Szerelmes SMS
» Születésnap
» Élet
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Mikor a hold feljön, a nap lemegy, az nagyon fáj, hogy nem vagy velem. Nem tudlak feledni, nem is akarlak, te vagy az éjj legfényesebb csillaga. Szíved másnak adtad, tudom jól, de legbelül érzem, hogy így a jó. Nem tehetek róla, ne lázadj fel, szívem csak érted gyúl lángra fel. Később majd rájössz hogy szeretlek, s te engem viszont szerethetsz. Hiszem hogy így lesz, s remélem, hogy egyszer majd te is megérted, miért véstem e sorokat vérző szívvel, s könnybe lábadt szemekkel néked! Tudnod kell, hogy csak téged szeretlek s hogy élni nehéz így nélküled! Amikor a fellegekben járok. mindenütt rád találok, elfog egy érzés tagadnom kár, az én szívem csak rád vár.
Talmud
Küldje be kedvenc idézetét »
"Késve tudom, de száz életre megjegyzem: szeretni csak a szerelem minden fájdalmával együtt érdemes, vagy sehogy. Amikor visszaszületek, nem leszek abban a helyzetben, hogy keresselek, mert nem fogok emlékezni rád. De megismerlek majd. És ha tudván tudom is, hogy én fogyok el hamarabb, akkor sem ugrom el töbé a szerelem elől. Halálugrottam és lezuhantam. Nem tudok megbocsátani magamnak. Te bocsáss meg nekem."
"-Nem olyan borzasztó az, Teofil. Az ember elalszik lassan, és nem ébred föl többet. Csak pihen és pihen. Pihenni jó... A sebesült felnyögött. Szemei lázasan remegtek. -De az élet! Soha többet nem látni az erdőt, és nem hallani a madarakat! Pedig az élet olyan szép Nuca... -Itt maradsz te Teofil ezután is. Csak nem láthatnak többé az emberek. Nincs több bajod az emberekkel. Te hinted éjszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák leveleit ősszel. És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd mellette és megfested a szirmait. Együtt szállsz a pillangókkal és ujjaid megérintik a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő a jó illatot üverből üverbe, és meglesed a tündéreket, amikor fürödnek... Az asszony beszélt. Az ember nehezen hörgött, szája megrándult néha, mintha mondani akart volna valamit, aztán a hörgés csöndesedett, a szemek elvesztették a fényüket, az élet láthatatlan párája elszállt valahova a kék végtelenbe..."
„Minden kivételes ajándék a mosoly, hiszen: nem kerül semmibe, de szívmelengető. Csak egy pillanatig él, de az emléke megmarad. Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot. Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen. Biztatást a csüggedőnek, erőt önt belé. Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel meg nem ajándékoznak vele. Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy rád mosolyogjon, nézz rá derűsen, mert senkinek sincs nagyobb szüksége a mosolyra, mint neki...... aki már nem tud mosolyogni!”
"Elmúlt a jó idő, megtört a rend. És néhány mondat, és egy nevetés dallama visszacseng Elmúlt a jó idő, elment veled S ami itt maradt azt nem nagyon kell nekem."
„A szeretet mindent kibír- egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk- és vége!? Vége, örökre!? Soha nem lesz többé!? -Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb, mint a fizikai kín vagy maga a halál, azért mert egyszerűen természetellenes. Az, hogy testünk vénül, és betegek, öregek, fogatlanok, vaksik és nyomorékok leszünk, még elfogadható valahogy. Nehezen, de mit tegyünk? Az, hogy végül nem bírjuk tovább a fizikai életet, és átlépünk a halál kapuján, még mindig elfogadható, ha keservesen is. Minden kétségbeesett tiltakozásunk ellenére van bennünk valami belenyugvás, vagy talán rejtett bizakodás: majd csak lesz valahogy. Az ember végül megadja magát. De az, hogy a szeretet elmúljon, elfogadhatatlan! Olyan fájdalom, melyet semmi nem enyhít. Olyan borzalom, melyre nincs gyógyír, mert egy hang azt kiáltja bennünk: Ez nem történhet meg! Egy társadalmi rendszer összedőlhet, egy hitvilág összeomolhat, egy nép, egy faj, egy istenkép megsemmisülhet, jöhet az apokalipszis, és megmérgezheti a földet, a vizet, a levegőt, és kipusztíthatja az emberfaj jó részét: mindez bármennyire is meghaladja a képzeletünket- mégis tudjuk valahol, hogy mindez nem lehetetlen, mert benne van a pakliban. De a szeretet elvesztése nincs, és nem is lehet, soha! Ez az egyetlen pont, ez a mustármagnál kisebb kis atommag a szívünk közepén, ahol lényünknek és az egész teremtésnek a legvégső titkát őrizzük. Ez a titok, ha szavakkal kimondjuk, ennyi: a szeretet örökkévaló. Minden más elmúlhat - és el is múlik. A nap élete véges. A csillagoké is. A kozmoszé is. De a szeretet el nem múlhat-megmarad. Ezért van az, hogy senkit nem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad. Egyetlen dolog szüntetheti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban ha valóban szeretünk nem lehetséges.”
"Úgy élni, hogy széppé tegyük vele a nevünket, még ha eredetileg nem is volt az...Hogy úgy maradjon meg az emberek emlékezetében, mint valami kellemes és szép dolog szinonimája, melynek eredeti jelentését már el is felejtették."
„Hogy mit jelent hattyúnak lenni? Úgy siklani, mint az álom? Fenségesen a tó sima tükrén... És nem menni soha a partra. A szárazon, ahol az emberek járnak, ügyetlen a hattyú. Tán nevetséges is. Ha végigtotyog a parton akkor egy másik madárra hasonlít. Egy libára. Ott kell maradnia a tó tükrén. Némán, fehéren, fenségesen. Nem repülni, pedig madár. Egy dalt tudni, és nem énekelni. Egy életen át, mindhalálig. Emelt fő, hűvös közöny azok iránt, akik a partról bámulnak. És a dal? Soha...”
„Talán a kinyomtatott történet mögött végig ott lapult egy másik, egy sokkal nagyobb, mely a világra hasonlít, azzal, hogy sosem marad ugyanaz, eleve a változás a lényege? Hm!? És a betűk erről ugyanoly keveset árulnak el nekünk, mint a tükör foncsora a tükörkép hátsó feléről, vagy olyan szűk bepillantást engednek csak, mint egy kulcslyuk. Lehet, hogy a betűk csak a fazék fedőjét adják, és alatta ott fortyog - a lényeg.”
Tudjad, szíved és eszméleted minden erejével tudjad, hogy válságos pillanatokban senkire nem lehet számítani. Nincs rokon, barát, kedves, akit igazán ismersz; a nagy pillanatban mindenki eldobja az álarcot, megmutatja a nyers önzést, s te egyedül maradsz, mikor legnagyobb szükséged lenne arra, hogy melletted álljon valaki, s egy jó szóval, biztató tekintettel segítsen. Többet nem is vársz senkitől; de ezt sem kapod a veszélyben. Élj nyájasan és türelmesen az emberek között, de ne bízzál senkinek segítségében. Neveld magad magányossá és erőssé. Tudjad, hogy soha, senki nem segít. S ne sopánkodj ezen. Ember vagy, tehát nem várhatsz semmit az emberektől; s ez a természetes.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló

info Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Elfogadom