Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Ma éjszaka két angyal a párnádra száll, mindkettő jót, mégis mást ajánl. Az súgja az egyik mindig jó legyél, a másik csak rádkacsint, tedd amit szeretnél!
Talmud
Én csak egy nőt szerettem csak egyetlen egyet, egyel sem többet és nem is kevesebbet.
Nekem egyszer adta vissza a sors amit én százszor elkövettem. Én csak egyszer fogok szenvedni, de akkor egész életemben.
Egy apám volt csak de őt elvette az Isten, gondolt egyet és csak úgy elvitte innen, nem mondta hogy miért és azt sem mondta hova, egy szót sem szólt csak megtanított az élet néha mostoha.
Egyesek azt mondják ez egy ilyen játék, egyszer kérsz és egyszer mindent visszaadsz, egyszer belédrúgnak még egyet, és egyszer segítenek hogyha elakadsz, és különben is fáradt lettem ahhoz, hogy mindig megfeleljek nektek.
Nem hittem el bárhogy mondtátok de mostmár tudom egyedül tényleg nem megy. Fejet hajtok ezért és én is beállok a sorba egy vagyok a sok közül szerencsés, de szolga.Elindulok a többiekkel fáj, de elfogadom mostmár ez a világ nem lesz olyan soha, olyan amilyennek én látni akarnám.
Egy dologban bízhatok csak, hogyha a végén számon kérik tőlem, hogy én egy igaz ember voltam és egy igaz életet éltem, mert úgyis csak akkor jössz rá, hogy mit rontottál el, mikor majd a pap előtt fekszel, és hogy kijavítsd a rossz dolgokat, nem-nem volt rá lehetőség, de csak egyszer.
Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szivemet nyomja mikor a múltba nézek!
Könnyeim hullnak, a párnára borulva sirok egy végtelen könyvet lapozva!
Tudom már elmúlt vége a szépnek,
szépen lassan eltűnnek a képek!
Sebeim maradnak nyitva a világnak, példát mutatva, gátat szabva a hibáknak!
Könnycsepp hull a semmibe,
Talán célba ér nem fáj ennyire!
Reszketek, mikor rád gondolok érzem:
Te vagy az, te voltál kiért éltem!
A szép üveggömb összetört,
nem véd többé gyermek álom
És száz cserép közt sebzett szívvel állsz
tétován.
Ha rád zuhan egy zord világ,
hogy bírnád el gyönge vállal?
Átkozódhatsz
senki nem felel, de érzed: menni kell.
A kérdés csak az:
Az árnyékod hogy lépjem át?
A múlttól búcsút hogy vegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
Miért bánt a lelkiismeret?
Hogy száll az ember,
ha földrerántja önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?
Amíg kívülről várod a csodát, sosem jön el. Amíg kívülről várod a megváltást, a megoldást, mindig bajban leszel. Amíg kívülről várod a bátorságot gyáva maradsz. Amíg kívülről várod az erőt gyenge vagy. Soha, semmi nem érkezik kívülről. Minden tükörkép, minden azt visszhangozza, ami Benned van.
Vannak oly pillanatok, mikor tátva marad szád, s tested, lelked segítségért kiállt.
Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan lény, amely szabadon szállhat az égen, boldoggá teszi azt is aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő és belészeretett.
Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott.
Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot teljes harmóniában:
A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt: - Mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? - és megijedt.
Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni.
És irígykedett, irigyelte a madarat amiért tudott repülni.
És egyedül érezte magát!
Azt gondolta: - Csapdát állítok neki, ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem!
A madár szintén szerelmes volt belé és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett!
A nő kalitkába zárta és egész nap nézte.
Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya. De szép lassan különös átalakuláson ment át.
Most, hogy teljesen övé volt a madár és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett nem tudta kifejezni létének értelmét.
Lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását és megcsúnyult.
A nőt már nem is érdekelte többé, csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki és tisztán tartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár.
A nőt elfogta a bánat és éjjel-nappal rá gondolt.
De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.
Ha elgondolkodna rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.
- Miért jöttél? - kérdezte a halált.
- Hogy újra együtt repülhess a madaraddal - felelte a halál.
- Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna. Most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele!
Az emberek szenvednek, mert nem tudják hogy hogy érezzenek. Hogy az a helyzet amibe vannak jó-e, helyes-e, de legfőképp olyan-e amelyet akarnak. Valami fáj, és nem tudják mi... valami ami olyan kimondhatatlan. De hogy is határozhatnánk meg ha magunk sem tudjuk. De még azt sem, hogy ez az érzés valós-e. Sápítozunk, áhítozunk a jobbért, de vajon van-e jobb? Nem tudom. És mi tölti ki az életünk nagy részét? Az ezen való gondolkodás. A "lehetne jobb is" érzés. Könyörgöm! Hát tegyél érte! Ja, hogy kipróbáltad, és az sem volt jó? Hát akkor gondolkodj! Lehet hogy nem a világban hanem benned van a hiba ! De mozdulj meg! Tégy valamit, mert belefáradsz! Belefáradsz... és elsodor... magával visz... és... belehalsz!
Korábban azt mondták, ha valaki rád gondol, akkor csuklasz. Ma inkább kapsz egy SMS-t.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló