Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
„Először is nem hagyjátok, hogy bárki is uralkodjék a testeteken, lelketeken. Különösen arra ügyeljetek, hogy a gondolataitokra ne rakhassanak béklyót. Az ember lehet szabad, ugyanakkor még jobban megbéklyózzák, mint a rabszolgát. Fületek lehet az embereké, de szívetek soha. Mutassatok tiszteletet a hatalom iránt, de ne kövessétek vakon. Ítéljetek logikusan és ésszerűen, de ne tegyetek megjegyzést. Ne tekintsetek senkit magatok fölött állónak, akármi legyen is a rangja vagy címe. Viselkedjetek tiszteletteljesen mindenkivel, különben bosszút állnak rajtatok. Bánjatok óvatosan a pénzetekkel. Ragaszkodjatok a hitetekhez, akkor mások is meghallgatnak. Ami a szerelmet illeti...az egyetlen tanácsom, hogy legyetek becsületesek. Ez a leghathatósabb eszközötök a szívek megnyitására és elnyerésére.”
Talmud
„Nézd, az Arany-búza ölén ring a szél! Szebb időkről regél. Te csak bízz, s ne a gondokkal törődj! A tolmácsa légy! De ebben más lehet társad. Ne bándd, mert én nem vagyok házad, csak egy híd! Épp, hogy több legyél nálam, azért szóltam pár szót. ...és tudod, megtiszteltetés volt.”
„- Mi a jobb, ha szeretnek, vagy ha félnek? - Jó kérdés... Együtt lenne a legjobb, de az nagyon nehéz dolog. Ha már választanunk kell, inkább féljenek. A félelem tovább tart mint a szeretet. A pénzen vett barátság nem ér semmit sem. Tudod, hogy megy itt? Megeresztek egy viccet, mindenki röhög. Tudom, hogy vicces vagyok, de azért annyira nem. Félelemből ilyen szenilisek. Féljenek, de ne gyűlöljenek. Jól bánok velük, de nem túl jól... ha túl sokat adok, nem lesz rám szükségük. Csak annyit adok, hogy szükségük legyen rám, de ne gyűlöljenek. Ne felejtsd el, amit mondtam!”
„A sors akkor állít minket nagy döntések elő, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.”
„Hozd vissza hát eltűnt időmet, Midőn szívem ily zsenge volt, S bennem folyvást vers-újszülöttek Bő csermelye buzgott-dalolt, Világom még ködben kerengett Minden bimbó csodát ígért, S téptem virágok tengerét, Hol völgyeinkben árja lengett. Semmim se volt – s volt mindenem, Csalódás-vágy ,s igazság-szerelem. Szilaj vágyaknak birodalmát, A boldog-sajgó poklot add, Gyűlölség, szerelem hatalmát, Add vissza ifjúságomat!”
"Mondhatnám ahogy érzem: egyedül én bíztam benned ezen a Földön és ezért rúgtál belém a földön."
„Hogy mit jelent hattyúnak lenni? Úgy siklani, mint az álom? Fenségesen a tó sima tükrén... És nem menni soha a partra. A szárazon, ahol az emberek járnak, ügyetlen a hattyú. Tán nevetséges is. Ha végigtotyog a parton akkor egy másik madárra hasonlít. Egy libára. Ott kell maradnia a tó tükrén. Némán, fehéren, fenségesen. Nem repülni, pedig madár. Egy dalt tudni, és nem énekelni. Egy életen át, mindhalálig. Emelt fő, hűvös közöny azok iránt, akik a partról bámulnak. És a dal? Soha...”
„Talán a kinyomtatott történet mögött végig ott lapult egy másik, egy sokkal nagyobb, mely a világra hasonlít, azzal, hogy sosem marad ugyanaz, eleve a változás a lényege? Hm!? És a betűk erről ugyanoly keveset árulnak el nekünk, mint a tükör foncsora a tükörkép hátsó feléről, vagy olyan szűk bepillantást engednek csak, mint egy kulcslyuk. Lehet, hogy a betűk csak a fazék fedőjét adják, és alatta ott fortyog - a lényeg.”
S ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát, vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét? Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkézségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e Ő, a megcsalt és elhagyott?
"Jártam már itt ezelőtt, de mikor és hogyan nem tudom. Ismerem a füvet az ajtón túl, az édes friss illatot, a sóhajok hangját, a fényeket a parton. És te az enyém voltál ezelőtt, hogy milyen régen talán nem tudom. Megtörtént ez már így ezelőtt? És az idő kavargó röpte nem lesz-e képes életünkkel visszaadni a szerelmünket a halál ellenére. Éjjel és nappal egy kis örömöt adni. Még egyszer."

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló