Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Sokan bántottak azért ahogyan kinézem , sokan mondták változnom kell . De a változás nem könnyű , de ha az ember szépit azon ahogyan éppen kinéz egy telt nő is lehet szép és vonzó . Belőle is lehet bomba nő vagy épp a végzet asszonya !
Mona
Talmud
Igen nő vagyok , lehet nem szép és nem is sovány . Van rajtam plusz de ezt sosem tagadtam . Attól hogy nem én vagyok a bomba nő még nekem is kijár a tisztelet , mert ugyan párnázva vagyok, de az én lelkem is sérülékeny és az én szívem sem viseli el az örökös sebeket ! Ha ezt nem tudod elfogadni, hát az ajtó nyitva inkább menj tovább!
Pépinotnak igaza volt. Aznap mikor Mathieu elment, szombat volt
Az ember egyedi, egyedüli, önálló és független lény. Senki nem gondolkodik úgy, mint más, mindenkinek célja van, s életútjuk, életcéljuk nem is vág egybe máséval. Mindenki a maga által kiszabott ösvényt rója, aztán csak a véletlen, hogy néha összefutnak ezek az utak valamikor máséval. De ez még nem jelenti azt, hogy ugyanazt, ugyanúgy kell csinálni, mint más. Mert máshonnan jöttünk, más a múltunk, és a bennünk levő elszántság is más és más. Ezért ne MÁS akarj lenni, ne más példáját kövesd, mert nem tudhatod, hogy ami valakinek megoldás, az lehet, téged csak tévútra vezet... nincs két ugyanolyan ember, így nincs két ugyanolyan Sors sem. A találkozások is csak egy időre szólnak.
De tudod mit? Ne hallgass rám, ez az én utam. Hogy jó úton jársz, azt tudni fogod. És érezni. Én érzem. Az én életem az én kezemben van, a megoldást is magamban kell megtalálnom mindenre. Úgy ahogyan neked is.
Hiányzol. Ezt nem tudom másképp elmondani. Első reggeli pillantásom víziója Te vagy, még nem látok tisztán, homályos a kép, de ahogy élesedik, felriad bennem a bizonyosság, hogy csak a függönyön játszó napsugarak csalták elő alakod. Nem Te voltál... Aztán nehéz levegőt venni. De jó volna, ha itt lennél! Ez egy háború, ami egész életre szól. Az érzékek, és az ösztök háborúja. Kérdés, melyikünk bírja tovább. Az erőm véges, de talán kibírom, küzdök tovább a reggelekkel, a napsugarakkal, az esővel, a széllel, a csillagokkal, a lépteimmel és hirtelen mérhetetlen nyugalom száll rám. A reggelek téged is megtalálnak...ugyanaz a Nap süti a Te arcodat is... ugyanazok az esőfelhők áztatnak... ugyanazt a levegőt szívjuk be nap, mint nap... ugyanaz a szél borzolja a Te hajadat...csillagaim neked is ugyanúgy ragyognak... lépteim ugyanazt a földet tapossák, amin te haladsz. Így már nem is olyan nehéz. Nem is vagy oly távol.Már nem is hiányzol.
Élni nem lehet kényszerből. Kaptad, éled, túléled. Mikor milyen hangulatban talál a következő reggel.Te döntöd el, adsz-e hálát minden egyes reggelért, azért a pillanatért amit éppen megélsz. Valaki, vagy valami, talán csak az Erő az, ami hajt téged, rugdos előbbre, mutatja az utat. S ha eltévednél, kaphatod sorra a pofonokat. És hiába mondod hogy: "Nem, nem akarom". Mert olyan nincs hogy NEM. Vagy, hogy NEM AKAROM. Amit kaptál fogadd el, ami eljön viseld el. De ne a rossz dolgokra várj. Az úgyis megtalál, ha életed könyvébe van vésve. Te csak felkészülhetsz a kihívásra. Felvértezheted magadat, égi erőket is bevethetsz ha kell. Mert arra úgysincs válasz.És akkor újra Te nyersz.
Volt az életedben olyan dolog, amihez nagyon ragaszkodtál, úgy, ahogy rajtad kívül senki más? Volt olyan dolog ami miatt egyedül Te harcoltál, s rajtad kívül mindenki MÁST akart? Úgy gondolhattad akkor, mindezt széllel szemben tetted, talán megtiportak, meg is aláztak, amiért kitartottál elveid mellett. És lám mégis eljött az a pillanat, magad, de az ellenségeid sem hitték sohasem, hogy egyszer, talán nagyon rövid időn belül, pont Ők lesznek azok, akik azért a MÁS-ért kell hogy harcoljanak, azért, amiért eddig ezt Te tetted. És lehet, hogy az a fa, amit eddig jó alaposan kivágtak, savat öntöttek köré, gyökereit is elvagdosták, soha többé nem fog kihajtani. De mindegy, ez már nem a Te dolgod. A Tiéd csak az, hogy végignézd, hogyan harcolnak azért, amit elpusztítottak. Azért, amiért talán neked sokkal nagyobb energiával kellett volna megdolgoznod. S most hátradőlve az első sorból nézheted, ahogyan kapirgálnak a savval körülöntött, gyökereit elvágott fa körül, hogy hátha találnak még egy élő hajtást, amibe belekapaszkodhatnak.
Színeseket álmodok Veled, s Te jössz a fényben , követsz unos-untalan, bolyongva, bandukolva hosszú utakon. Olykor érzem, mintha itt lennél,mintha közvetlen közelből arcomba néznél, mint moziban pergő filmet a néző. Csak a szereplő most én vagyok. És írok,és sírok, és lépek, és szívem e képre újra és újra megremeg. Talán nem tévedek.
Ahogy múlnak az évek, egyre csak rájössz, hogy voltak az életedben olyanok, akik jöttek, aztán mentek, akik beléptek, maradtak egy kicsit, majd leléptek, és olyanok, akik a mai napig ugyanazok mint a legeslegelején. Akik a mai napig jelen vannak, nem hagynak el, szeretnek, megértenek, és nem utolsósorban elfogadnak olyannak amilyen vagy. Ott vannak amikor fáradtságtól nyúzott ábrázatoddal nyitod az ajtót, vagy amikor tiszta lelkülettel, nyitott szívvel és ölelő karjaiddal fogadod őket boldogságtól repesve. De sohasem színlelve. És ezt becsülik benned. Hogy nekik kitárulkozol, levetkezed összes gátlásodat, és teljes természetességedet adod ajándékul. Azt amit rajtuk kívül más nem ismer. Más nem ismerhet, csak azok akik most is melletted vannak, akik nem csak mondják, hogy ők a barátok, hanem azok is. Akik védenek, óvnak téged, vagy éppen finoman célzott kritikákkal építenek. Ők azok akik sosem mennek el. Akik mindig maradni fognak. Akár legyél itt, akár száz meg száz mérföldre, túl az Óperencián.
Én nem akarom, hogy engem kövess, járd a saját utad, keresd a saját célod, leld meg te is a lelki békéd. Én nem adhatom neked, azt magadnak kell megtalálnod. Higgy a megérzéseidnek, annak a pezsgő késztetésnek, ami elindít.
Elmondhatom én mit érzek, de azt ne tedd magadévá, mert az lehet az én életem igazsága, az én utam, nem pedig a te életednek egyetlen megoldása. Az én életemmel csak én tudok azonosulni, az igazság az én életemben is az enyém. Mint az égi pályán keringő bolygók, csillagok ezredéves útja, oly egyértelmű, oly egyenes és megismételhetetlen, ilyen számomra is az én életem. Mindenkinek útja van, hogy mi az, csak te tudhatod, s a magad által kijelölt cél elérhető, de csak abból tudsz táplálkozni aki vagy, nem pedig abból aki én vagyok.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló