Kiemelt kategóriák
»
» Szerelmes SMS
» Születésnap
» Élet
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
- Szia! Beszélnünk kell.
- Hol a csudában voltál?
- Az most nem számít.
- Hogy-hogy nem számít? Mindenhol kerestelek, hívtalak a mobilodon, benéztem a szállóba, a házban meg Patty volt.
- Szökjünk meg!
- Mi?
- Gyerünk, Luke! Fogd a kulcsaidat és menjünk!
- Megszökni?
- Azt mondtad, Martha's Vineyardon esküdjünk meg. Nem azt mondtad, hogy Martha's Vineyardon esküdjünk meg?
- Igen, de... de én most...
- Akkor menjünk! Elautózunk Marylandbe. Egyszer úgyis látnunk kell Marylandet. Elmegyünk oda kocsival, összeházasodunk, aztán visszajövünk, összepakolsz, és odaköltözöl hozzám.
- Oké, állj meg!
- Már mindent elterveztünk, igaz? Akkor most valósítsuk is meg!
- Higgadjunk le! Ezt nem most kell megbeszélnünk, ugye?
- De igen, mert csak várunk, és várunk, és halogatjuk. De én már nem akarom ezt tovább halogatni.
- Igen, de pont most?
- Igen, a jelennél nincs jobb idő. Most a legjobb, mert most most van.
- Gyere!
- A te kocsiddal vagy az enyémmel?
- Lorelai, ezt meg kell beszélnünk.
- Nem, hónapok óta csak beszélünk róla. Én tenni akarok. Menni akarok.
- Nem dobhatunk félre mindent, hogy összeházasodjunk.
- Miért nem, Luke? Nem szeretsz?
- Tudod, hogy de.
- Én szeretlek, Luke. Szeretlek. Vártam, és félreálltam, hogy elrendezd a dolgaidat. Megkértelek, hogy vegyél feleségül, amibe beleegyeztél.
- Gondolkodni próbálok.
- Kipofoztuk a házat, ugye? Nagyobb lett a wc. És nem vettem meg azt a lila tapétát, mert neked nem tetszett. És ha választanom kell a lila tapéta és közted, akkor téged választalak. Én téged választalak. Téged választalak.
- Én nem mondtam, hogy ne vedd meg.
- Ó, Istenem, hiszen nem tetszett!
- Engem nem érdekel a tapéta!
- És én érdekellek?
- Igen.
- Mert én már megőrülök. Elköteleztem magam, és eddig nem látom az értelmét.
- Van értelme, de nekem Aprilre is gondolnom kell.
- De ha összeházasodunk, Aprillel is minden rendben lesz. Anna is megmondta.
- Anna? Mit jelentsen ez?
- Amikor beszéltem vele.
- Mikor beszéltél Annával?
- A buli után és...
- Nem tudtam, hogy beszéltél vele, nem lett volna szabad. Miért beszéltél Annával?
- Tudom és bocs... Egek, nem fogok védekezni! Hónapok óta csak úgy vagyok, hogy nem mondok semmit, semmiről sincs véleményem, mintha valami árnyék lennék, és ebből nekem elegem van! Elegem van a hosszú, hosszú ideje tartó várakozásból!
- Ezt végig kell gondolni.
- Nem!
- Ott van April.
- Azt kell kitalálni, hogy ő hogyan illik majd az életünkbe, és nem fordítva.
- Megpróbálom.
- Próbáld az esküvő után!
- Várjunk még!
- Nem, nem várok! Most vagy soha!
- Nem szeretem az ultimátumot.
- Nem szeretem a hétfőket, de sajnos hetente találkozom velük.
- De nem tudok csak így beleugrani.
- Ezt sajnálattal hallom. Most mennem kell.
Talmud Csalódás, Film,
Küldje be kedvenc idézetét »
Furcsák az érzések mik keringenek bennem.
Miért kellene mindig tökéletesnek lennem?
Annyi kérdés van bennem, de válasz az nincs
Pedig az lenne számomra a legnagyobb kincs
De sajnos nincs, és ez nekem fáj
Számomra ez a legnagyobb akadály
Fájnak a szavak, miket hozzám vágtál
Mert minden betűvel, szívembe újat hasítottál
Amit te megtehetsz, azt én miért ne?
A tetteid fájnak a legjobban nekem...
Kell egy kis idő, hogy mindent átgondoljak
Hogy fejemben, szívemben újra rendet rakjak
Mert ami most van, az tiszta zűrzavar...
Ami állandóan újra port kavar
Nem tudom hogy amit mondok azt valóban érzem?
Ezt a mondatot folyton magamtól kérdem
Rájöttem hogy igen, de mindhiába minden
Vége, s még nagyobb zűr itt bent...
Fájdalom, Csalódás,
Vágyakkal nézlek, dalban mondd el nékem,
Meddig él benned e csodás szerelem.
Dús emlékek varázslatos élmények,
Csókos élvezet, meghitt ölelések.
Boldogság, ,
1889. január 3-án Torinóban Friedrich Nietzsche kilép a Via Carlo Alberto hatos számú házának kapuján, talán hogy sétáljon egyet, talán a postára, a leveleiért. Nem messze, vagy akkor már nagyon is messze tőle, egy konfliskocsis csökönyös lovával bajlódik. Hiába noszogatja, a ló nem mozdul, mire a kocsis - Giuseppe? Carlo? Ettore? - elveszíti a türelmét, és ostorával verni kezdi az állatot. Nietzsche a csődülethez ér, s a dühtől nyilván már tajtékzó kocsis kegyetlen színjátéka ezzel be is fejeződik. Az óriás termetű, dús bajuszú úr ugyanis váratlanul a kocsishoz ugrik, és zokogva a ló nyakába borul. Házigazdája viszi haza, két napig mozdulatlanul és némán fekszik egy heverőn, még kimondja a kötelező utolsó szavakat ("Mutter, ich bin dumm"), aztán szelíd háborodottként anyja s nővére felügyelete alatt még tíz évig él. Hogy a lóval mi lett, nem tudjuk.
Élet,
Az életben nem éri meg szerelmesnek lenni.
Semmi értelme.
Ugyanaz a vége. Mindig!
Szétszakad a szíved. Belehalsz. Fáj. Szétszed. Összetör.
Soha semmi nem tart örökké... Soha... Semmi...
Egyszer mindennek vége lesz. Hamarabb, mint hinnéd..
És úgy érzed vége az életednek.
Ne legyél szerelmes! Ne hidd hogy ez más. Dehogy más!
Előbb vagy utóbb rájössz, hogy valami nem jó. Ő se olyan már. Megszokjátok egymást. Kihuny a tűz. Te még próbálkozol... de egyedül tudod hogy kevés vagy hozzá. Amikor többet sírsz, mint mosolyogsz...de nem mondasz semmit. Az eszed üvölt, hogy fuss már. Menekülj, amíg tudsz... de a szíved tudja hogy már túl késő.
Szomorú, Csalódás,
Ne akarj meghallgatni, nem bírnád elviselni azt, amit mondanék!
Fájdalom, Szomorú,
Sajnálom, hogy így kellett vége legyen...de én hiszek abban, hogy minden megvan írva és ez is megvolt. Talán ennek így kellett történnie. Még mindig iszonyatosan fáj, hogy nem láthatlak, nem keresel, nem kell elkerülnöm téged a
folyosón, nem lesz már olyan, hogy sétálunk egymás mellett az utcán. A legjobban talán az emlékek hiányoznak, a régi szép dolgaink...mert olyan érzést keltettél
bennem, amit senki nem tudott és érzem hogy sohasem foglak tudni elfelejteni. Az egyik énem azt mondja, hogy jó, hogy elmentél, és már nem vagy itt a városban sem, nem futhatok veled véletlenül össze az utca közepén, nem kell félnem, hogy
nem áll éppen tökéletesen a frizurám és így kell látnod...a másik felem pedig elmondhatatlanul szenved...azért, mert nem láthattalak többet a folyosón, nem várhatom a rezgést a telefonomból, hogy üzenetet írtál...nem fog az üzeneted várni
amikor hazaérek, miután együtt sétáltunk...nem lesznek hajnali átbeszélgetett estéink...mindezeknek sajnos csupán csak régi, szép. vissza nemtérő emlékek, amiket minden este és reggel újra és újra lejátszok a fejemben. Senkivel nem tudlak pótolni, pedig csomószor próbáltam már...mindenkiről te jutsz az eszembe, mindenkiben téged kereslek és utánad kutatom. A legrosszabb az egészben talán nem is az, hogy távol vagy, hanem az, hogy mást szeretsz és mással vagy boldog. Tudom, én soha nem tudtam volna neked kellő boldogságot adni, de te már a puszta jelenléteddel, ha csak láttalak elmenni az utcán, bearanyoztad az egész napom...csak egy rólad látott kép miatt boldog leszek és elmosolyodom...ha csak meglátom valahol a nevedet, vagy hallok rólad egyből elkezd dobogni a szívem, mint amikor csak meglátlak. Szomorú vagyok és egyben szerteszét van repedve a szívem, már több éve miattad...de mégsem tudok haragudni rád, pedig meg sem kaphattalak soha...igazából szeretném megköszönni, hogy megismerhettem, milyen is a szerelem, és érezhettem olyan érzéseket, amiket van aki sohasem érzett még.,.köszönöm a legszebb pillanataim, és köszönöm a sok szép emléket! És remélem, amikor majd valamikor az idő múltán eszedbe jutok, és neked is felderengenek majd az emlékeink, amik egy apró kis mosolyt fognak csalni az arcodra...és ha ez tényleg úgy van
megírva, hamarosan újból rám találsz, és adhatok némi boldogságot vagy csak egy tizedét annak amit te adtál nekem az évek alatt.



Csalódás, Fájdalom,
Annyi mindent akarnék mondani, annyi mindent tudnék a fejedhez vágni. De nem teszem. Nincs erőm rá, nincs energiám veszekedni és megbántani Téged. Beburkolózom némaságomban és várok, várom, hogy a rossz elillanjon az idő múlásával. Idővel minden érzelem megkopik, ahogy a szerelem, úgy a gyűlölet és a bánat is.
, Szakítás,
Régen mennyire hittem a szerelemben, tele voltam reménnyel, és ma már semmiben nem hiszek, ami a szerelemmel kapcsolatos. Nincsenek érzéseim mások iránt, olyan, mintha az az egy éjszaka felemésztette volna minden érzelmemet, és azóta nem tudok szeretni, mintha az az éjszaka megfosztott volna a boldogságtól. Adtam magamból valamit, amit elvittél, ott maradtam kifosztva, üresen. A valóság és a szerelem számomra ellentmondás.
Szakítás, Fájdalom,
Elmentél, s nem mondtál semmit. A gondjaim csak gyűlnek mióta elhagytál. A búcsúzás nem könnyű, de hagylak menni.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló

info Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Elfogadom