Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
"Én mindig is jó szándékú gyerek voltam, csak mire a szándékom végére értem rossz lett."
Talmud
"Eddig a lámpaoltással kezdődött számára a nap elviselhetőbb része, amikor végre elcsendesült a háló, s ő átadhatta magát annak a szelíd fájdalomnak, amely minden este megtalálta, mihelyt álomra hajtotta a fejét. Az önsajnálás zsibbasztó, szinte örömteli percei voltak ezek, s már várta a társtalan meg nem értettség, a céltalan önfeláldozás lassan felgyülemlő könnyeit, melyek lámpaoltás után percnyi pontossággal jelentkeztek. Elég volt arra gondolnia, hogy a többiek már alszanak, s máris kaparta valami a torkát. Ha ezután hazagondolt, akkor az a bizonytalan kapirgáló érzés felkúszott az orrába, majd a szemébe, s mire odáig jutott gondolataiban, hogy mindenki alszik már, otthon is, itt is, egyedül ő forgolódik álmatlanul, addigra kibuggyant szeméből az első könny."
„Minden amire szükséged van, mélyen benned él és várja, hogy megmutatkozhasson.
Csak maradj csendben és adj időt, hogy ami belül van, megtalálhasson téged.”
„A képzelet az alkotás kezdete. Elképzeljük, amire vágyunk, azt akarjuk, amit elképzelünk, s végül megalkotjuk, amit akarunk.”
Németország-Portugália meccs, Hajdú B. István:

"Mire a labda alászáll a gravitáció törvényeinek engedelmeskedvén, le
is telik az első félidő."
"Kiderül majd, hogy ki a legfiatalabb tehetség...azaz...az a fiatal amire vagy Ronaldónak, vagy Messinek, vagy Podolskinak van jó esélye." Kovács Kálmán (Franciaország - Portugália)
„26 ember ért a labdához, mire gól lett...” Héder Barna az argentinok egyik góljáról (sok-sok és még több ember a pályán...)
„Végül nem azt szeretjük, amire vágyunk, hanem magát a vágyat.”
"Elértem hát a végére. Sohasem fogom befejezni a történetemet, mert a befejezés olyasmi volna, amellyel képtelen lennék szembenézni. Reményt tápláltam ott, ahol minden remény meghalt már, amiért is szégyen és sötétség lett osztályrészem. Elűztek, és a visszaút örökre bezárult mögöttem, bármennyire kétségbeesetten keresem is.
Azt hittem, elmesélhetem, de az egész világ kopárnak tűnik. Saját önhittségem miatt veszítettem el azt, amelyről nagyon kevesen mernének egyáltalán álmodozni is - olyasmire vetemedtem, melytől még az istenek is iszonyodnának."
"Egy ügyvéd bármire hajlandó, hogy megnyerjen egy pert. Néha még igazat is mond."

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló