Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Élt egyszer régen egy férfi, aki imádta a virágokat. Napokat tudott eltölteni azzal, hogy kisétált az általa oly’ becsesen gondozott kertjébe, és csodálta virágai szépségét. Egy nap azonban olyan virággal találkozott, ami más volt, mint a többi. A férfit földre terítette a virág lenyűgöző látványa, nem tudott szabadulni attól a félelmetes érzéstől, hogy lesz majd idő, amikor elveszíti a virágot. Odasétált a virághoz, és egy apró mozdulattal elszakította gyökerétől, majd a nappaliban lévő vázájába helyezte, hogy mindig vele legyen féltett és szeretett virága. A virág azonban idővel elhervadt, a férfi szomorú lett, mert ráébredt, hogy azzal, hogy magáénak akarta a virágot, megfosztotta őt szabadságától, és bár így egy rövid időre csak az övé volt, de végül mégiscsak elszakadt tőle. A férfi tudta, hogy soha nem kaphatja vissza virágát, mert az meghalt. Egész életét abban a magányban élte le, amit saját maga okozott magának. Többé egy virág sem tetszett neki, mert egy sem volt ahhoz fogható, akit ő szeretett.
Talmud
Mikor megkér, hogy annyira öleld meg, amennyire szereted őt, megöleled, de legbelül úgy érzed, hogy nem tudod annyival megmutatni, legszívesebben belebújnál az Ő testébe, hogy úgy ölelhesd meg..
Így állok tehát, túl mindenen, régi emlékeim és lidérces álmaim takarosan bezárva ebbe a köteg papirosba. Nemsokára beleteszem egy dossziéba, a dossziét elzárom a szekrényem legalsó fiókjába, és kész, vége.
És nem megmondta a Mama, hogy eljő az Ítélet Napja (annak a csillagzatnak a neve keserűség lesz és ők mindannyian skorpióktól ostoroztatnak) és egy angyal egy pallossal?
Bárcsak ma lenne az a nap és jönne már Jézus, de nem egy báránnyal meg a pásztorok görbe botjával, hanem kövekkel teli kézzel, hogy szétmorzsolja a nevetgélőket és vihogókat, hogy gyökerestől kitépje a gonoszt és elhallgattassa a visítozását - egy rettenetes Jézus: véres és igazságos.
És bárcsak ő lehetne a pallosa és a karja.
Tudjátok, az idő is egy szoros, pont olyan, mint ami a szigetek meg a kontinens között húzódik, de az egyetlen komp, ami át tud kelni rajta, az emlékezet, és az olyan, mint egy kísértethajó - ha azt akarjuk, hogy eltűnjön, egy idő után el is fog.
Nem is tudom, mi a borzasztóbb: minden barátunkat túlélni, vagy előbb meghalni, mint ők.
Élet,
A döntés, hogy elszakadunk attól, akit szeretünk, fájdalmas. Ennél csak egy valami rosszabb: amikor az, akiben megbíztunk, helyettünk dönt.
Miért ilyen nagyon nehéz elfeledni azt, akit a világon a legjobban szerettél? Úgy érzem, mikor megpróbálom felejteni, hogy minden egyes porcikám azon van, hogy ne tedd! Vajon a sors olykor rosszul dönt, vagy épp egy lehetőséget kínál az életben, egy apró kis boldogságra? Sok a kérdés, de sajnos bármit is kapunk válaszul, a szívünk sajnos ugyanúgy fáj tovább, sőt idővel egyre jobban, mert a szeretett személy, már nem Rád mosolyog, hanem valaki másra. Az Élet, sajnos ilyen.
Létezik a világon egy csodálatos világfa, melyet csak az képes megtalálni, akit megérintett a gonoszság szele, de mégis jámbor tudott maradni és nem ragadott magával a harag kegyetlen ereje. Ennek a fának a gyökerei behálózzák az egész bolygót, törzse vastagabb, minthogy azt el tudnánk képzelni, ágai háromfelé hajlanak el, de egyiknek sem látni a végét. Úgy tartják, hogy ezen ágak egyikén ott vár ránk az, akire mindennél jobban vágyunk, és ha egyszer valaki fel tud mászni erre a fára, soha többé nem akar majd eljönni onnét, mert akkor eljön számára az örök boldogság. De én nem hiszek az efféle tündérmesében...
Csak az jár a fejedben, hogy nem volt jogod ahhoz, hogy ítélkezz mások felett, mert ha így teszel, akkor megindítasz egy olyan folyamatot, aminek a vége az lesz, hogy a jövőd fog elítélni téged. És a jövő nem nyugszik addig, míg múlt nem leszel.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló