Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
„Mindaddig nem tudjuk merre tartunk, amíg nem tudjuk, hogy melyik az az út amin már végigjöttünk.”
Talmud
„A barátsággal sosem szabad betelni úgy, mint egyéb dolgokkal: minél régebbi, annál édesebb, miként a borból is az, amelyik kiállta az idő múlását."
Feledkezz a pillanatba! Sosem tudhatod előre, melyikben érint meg az örökkévalóság.
„Kicsi még a szív, vigyázz, hogy épen nőjön fel,
Nem mindegy, hogy hány sebet kap, s melyiktől vérzik el...”
„Amikor a boldogság egyik kapuja bezárul, egy másik kinyílik előttünk. Néha olyan sokáig nézzük a bezárt ajtót, hogy nem vesszük észre azt, amelyik kinyílt.”
„Amikor a macskámmal játszom, sosem tudom melyikünk sportol többet.”
„Két rossz közül mindig azt választom, amelyiket még nem próbáltam.”
„Tudom, hogy ez az élet, noha szerelemmé nem érlelődött, nem veszett el teljesen.
Tudom, hogy a virág, mely hajnalban fonnyad el, a patak, mely a sivatagba tévedve elenyészik, nem veszett el teljesen.
Tudom, hogy minden, amit elodáztunk, amit az élet lassúsággal megterhelten vonszol maga után, nem veszett el teljesen. Tudom, hogy valósulatlan álmaim és zendületlen dalaim lantod valamelyik húrján rezegnek és nem vesztek el teljesen!”
"A barátsággal sosem szabad betelni úgy, mint egyéb dolgokkal: minél régebbi, annál édesebb, miként a borból is az, amelyik kiállta az idő múlását."
"Kockáztatnunk kell - mondta. Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen.
Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.
A boldogság sokszor áldás - de általában meg kell harcolnunk érte. A mágikus pillanat segít, hogy megváltozzunk, és elinduljunk az álmaink után. Lehet, hogy szenvedni fogunk, nehéz pillanatokat élünk át, és sok csalódás ér - de ennek egyszer vége lesz, és nem hagy gyógyíthatatlan sebeket. És amikor túl vagyunk mindenen, emelt fővel tekinthetünk vissza.
Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint - hiszen mindannyian visszatekintünk-, meghallja, amit a szíve súg: "Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mestered? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed."
Szerencsétlen az, aki hallja ezeket a szavakat. Mert ettől kezdve már ő is hinne a csodákban, életének mágikus pillanatait azonban örökre elveszítette."

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló