Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Valójában mind egyformák vagyunk ! A bőrünk alatt ugyan azok a szövetek csontok és idegek vannak . Így nincs jogunk bárkit elítélni aki nem olyan mint mi ,hisz a külső eltérhet színben és méretben ! De belül egyforma a vér a csont és a szív ! Neki is ugyan úgy fáj a megvetés vagy a sértés ! Ezért ne ítélj elsőre a külső alapján ! Ismerd meg a belsőt ! Az lehet gyönyörűbb mint bármely fotómodell !
Talmud
Miért szeret az ember, mikor csak a fájdalom a jutalma? Miért nem tud olyan könnyen túllépni a rossz dolgokon, mindig esélyt ad! Pedig szívében a sebek egyre mélyebbek lesznek, de hinni akar. Ha ő szeret más is tud, de későn ébred rá, hogy az elvesztegetett idő soha nem tér vissza ! Ideje fölébredni és továbblépni!
Az a szeretet, ami fájdalommal jár soha nem válhat őszinte szerelemmé . Bármennyire szeretnénk , de a fájdalom csak elmélyül. Vedd észre az első jeleket és inkább az elején engedd el. Mert a végén túl mély sebeket hagy !
Elengedtelek, s így ma jobban szeretlek, mint tegnap. Mert a lehetőség, amit kaptál, hogy elmehess a legmélyebb érzésből fakad. Sokkal jobban szeretlek annál, mintsem magam mellet tartsalak. Minden ami valaha azt követelte, hogy maradj, ma kinyit neked egy ajtót, amelyen kiléphetsz. Mert ezt jelenti szeretni és én ennyire szeretlek.
Tegyük fel, hogy elhagy életed szerelme (vagyis azt hiszed, hogy az), ezért mély szerelmi bánatba esel. Egy pár napig csak sírsz és sírsz, mindenről ő jut az eszedbe, ehhez még persze megkapod a szerelmi bánathoz járó szívfájdalmat is. Elkezdesz olvasni idézeteket, melyek elhitetik veled, hogy az ő hibája, hogy ha igazán szeret, visszajön, ha nem akkor sohasem szeretett igazán, hogy az első szerelem sohasem múlik el, stb. Aztán valami megváltozik, olyan mintha a könnyek tisztára mosnák a szemed. Kezded megérteni azt, hogy gyakorlatilag a szerelmi bánatot részben mi generáljuk saját magunknak. Mert valahogy minden egyes boldog pillanatot felidézünk magunkban, felidézzük, hogy milyen volt, amikor még igazán szeretett (és boldogok voltunk), így elkezdünk gondolkodni azon, hogy mi romlott el, mikor, és hogyan, egyáltalán kinek a hibája?!?! Itt persze két dolog lehetséges, vagy megbánod, hogy nem tettél meg mindent érte, vagy tisztában, vagy vele, hogy mindent megtettél, így nincs mit megbánnod. Hogy melyik a szerencsésebb helyzet? Talán az, ha nincs mit megbánnod. Igaz, piszok egy érzés, ha mindent megteszel valakiért, és úgy is elhagy, de a legkevésbé sem a te hibád. Aztán telnek a napok…először lassabban… aztán gyorsabban, és egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt egy hónap. Ami azért ijesztő, mert sokkal többnek érzékeled. Ez alatt az idő alatt tényleg átalakult benned valami és te magad is elkezdesz kételkedni az érzéseidben. Vajon szerelmes vagyok még belé? Egy ponton rájössz, hogy mennyit szenvedtél már miatta, kihúzod magad, és azt mondod, elég volt. Igaz, valljuk be sok küzdelem áll mögötted érte, de ha az élet mégis más útra sodorta, talán tényleg így kellett történnie, és talán tényleg neked is ez lesz a legjobb. Szép pillanat ez, amikor képes vagy feladni valamit, amihez oly régóta hozzá vagy szokva, és aki életed része volt évekig, most mégis azt mondod, hogy menjen. Nem akarsz már taktikázni, nem akarod újra felszakítani a sebeidet, mert nem látod értelmét, mert ha menni akar, menjen. Valahol az emberek el akarják hitetni veled, hogy úgyis vissza fog jönni, mert annyit érsz neki, de azon felül, hogy jól esik ezt hallani, kezdesz úgy tenni, mintha meg sem hallanád. Talán felnőttél, talán megelégelted a szenvedést, de egy ponton túl, készen vagy arra, hogy az életre bízd a dolgokat. Biztos vagyok benne, ha eddig eljutsz, akkor jó úton haladsz. Aztán majd azt veszed észre, hogy tele vagy tervekkel, hogy mindent meg akarsz valósítani, amit eddig nem tudtál, vagyis amihez nem volt elég merszed egy párkapcsolat mellett. Csak vedd észre, hogy egy új világ nyílik ki előtted, ahol talán minden lehetséges, amit eddig lehetetlennek hittél...
Szabadság, Megbocsátás,
Mennyi könnycsepp csordulhat végig szomorú arcodon.
Mert Úgy érzed,hogy magadra maradtál egy csendes hajnalon.
Súlyos lelki terheket cipelsz mind a két válladon.
Egyedül érzed magad ezen a pimasz világon.
Képtelen a szád mosolyra görbülni,
két szép szemed elfelejtett már vidáman nevetni.
Nehéz perceket gördít eléd mindig a kegyetlen élet,
hidd el,ezek tesznek erőssé téged.
Minden gondon,minden nehézségen,
amelyen felülkerekedsz,
egyszer az életben előnyödre lesz.
A jövődet nagyon zavarosan látod, Mint a téli ködben a beteg jó apádat.
Majd meglátod,
a sok idő minden bánatot, sebet begyógyít.
Völgyek követnek hegyet.
Sok napokból lesznek sok-sok hetek.
Észrevétlenül a bánatod elmúlik,
boldog lesz örökre a lelked.
Engedlek hadd vigyen a szél,a fák közt ahol már a bokor sem remél,fáj szivem minden kövérsége ami vegülis már az én vereségem,emlékeimben visszajátszadozok fájdalmam enyhítésére, s egy könnycsepp ami már a mélynek semmisége.
A közös életükben sok csapda és kísértés akadt az utunkba , melyeken te fenn akadtál .Lemaradtál s lassan el is hagytál . Nem vetted észre már nem fogom, a kezed nem hallod a hangom s már nem tudod a nevem !
Pillanatnyi boldogság ezek voltunk mi ketten ! Két szikra mely föllobbant és gyorsan el is hamvadt . A helyén csak fekete hamu maradt és egy megperzselt szív , az enyém . T e neked ez csak egy kis könnyed játék volt nekem az élet . Ma már tudom nem szabad bízni sem hirtelen lángolni .
Hajdúbagoson céltalanul némán bolyongok a lassan sárgulni készülő nyárfák alatt.
Az égből nagy cseppekben esik rám az eső,
lábam alatt zizzen a földre lehullott avar.
Az emlékeid jutnak eszembe ami mélyen felkavar.

A bús arcomon érzem a csókod ízét.
Amit állandóan ver a sors,
fák között pedig a csendes eső.
Képzeletben mellettem vagy látom az arcodat, látom a vidám mosolyt az ajkad szögletén.
Megakarlak simogatni,
de arcod hirtelen eltűnik mert esőt fúj szemembe a szél.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló