Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
A fejlett humorérzék - megfizethetetlen kincs. Nemcsak attól óv meg, veszélyesen komolyan végy ügyeket és embereket - beleértve önmagadat is -, de jelentősen hozzájárul, hogy tárgyilagosan ítélj meg dolgokat. Segít abban is, hogy higgadtan fogadj csapásokat, amelyek egyébként a kétségbeesésbe kergetnének.
Talmud
Jó, ha a meleg szív hideg fejjel párosul. Az olyan nép, amely valóban érett arra, hogy önmagát kormányozza, egyrészt nem hagyja magát félrevezetni az ömlengő ígéretektől, másrészt megköveteli, hogy akit poszta emel, az minden ígéretét teljesítse.
Amikor születtem az orvos kijött a váróterembe, és így szólt apámhoz: Amit tudtunk, mindent megtettünk, de mégis kinyomta magát.
A Mindenség megmásíthatatlan törvénye, hogy a semmiből nem jöhet létre valami, egy folyam nem emelkedhet magasabbra egy forrásánál. Sok ezer évre tekinthet vissza az emberíség, és minden időben az önmegtagadásról prédikáltak. Még ennél is rosszabb, hogy az erénynek kikiáltott önmegtagadást és önlealacsonyítást mindig egy halom képmutatás és csalás vette körül. Én az önmegtagadásnál többre tartom a becsvágyat. Azt hiszem, hogy a becsvágy többet tett a civilizációért, mint az önmegtagadás és az önlealacsonyítás.
Amikor az alkalmazkodás gyökeresen új követelményeket támaszt velünk szemben, számolnunk kell az önbecsülésünk válságával. Próbán kell átesnünk, bizonyítanunk kell a rátermettségünket. Rendkívüli magabiztosságra va szükség, hogy valaki belső reszketés nélkül nézzen szembe a drasztikus változásokkal.
Az életben a siker elfogadással kezdődik. Fogadd el a dolgokat, melyeken nem tudsz változtatni. Aztán kezdj változtatni azokon, amelyeken tudsz. Vagyis változtass magadon!
Egy mérnök kijelenti, hogy ez és ez a híd rögvesen leszakad és életveszélyes közlekedni rajta; ám ő maga is azon megy át, ha ez az egyetetlen út a városba.
Az akarat, nem több, mint egy utolsó és legerősebb vágy. Olyan, mint amikor egy vasdarabkát mágnesek vesznek körül, és azt elkerülhetetlenül a legerősebb vonza magához. Vagy ahogyan szellemsen mondta valaki, olyan, mint a szélkakas, amely tudatában van mozgásának, de nincs tudatában a szélnek, ami mozgatja. Az akarat gyakorlattal erősíthető, ahogyan a vágyat is fokozza, ha engedünk neki.
Beléptem a Nem Aggódók Klubjáb, S most rettegve figyelem minden szavam, Annyira félek szorongni hiába, Hogy halálra aggódom magam.
Az embernek úgy kell rendeznie, hogy csekélységeken idegeskedjék, és ne maradjon ideje fontos dolgok miatt rágni magát.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló