Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Minden ember hibázhat és hibázik is. Hibáink következtében vesztjük el biztosnak tűnő munkahelyünket, hűséges barátainkat, mindig mellettünk álló családtagjainkat és odaadó szerelmünket. Ha megbántanak minket, s csalódunk, épp úgy toljuk el magunktól azt, aki fájdalmat okozott, mint ahogy minket tolnak el maguktól azok, akiktől elvettük a boldogságot. Az ember ösztönösen fél az újabb csalódástól, s nem látja be azt, hogy míg attól tart, hogy újra csalódik, mennyi lehetséges boldog percet dob el, mikor nem ad új esélyt. De helyes e az az út, amelyen a megkeseredettség miatt nem adunk új esélyt a boldogságnak?! Igen, mindig kell adnunk magunknak, másoknak és egymásnak egy újabb esélyt, mert sohasem tudhatjuk, mikor jön el a perc, amikor már késő lesz és csak annyit tudunk majd mondani „Pedig kettőnknek járt volna még egy esély!”
Talmud
Mintha ezer és ezer apró kis szigeten tengetnénk a napjainkat, egy végtelen óceán kellős közepén, csónak nélkül. Persze kiabálhatunk egymásnak, közülünk azonban senki nem hagyhatja el a saját kis szigetét, hogy egy másik emberére hajózzon.
s üzenem volt barátaimnak, kik megtagadják ma nevemet: ha fordul egyet újra a kerék, én akkor is barátjok leszek és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag. Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk és leszünk Egy Cél és Egy Akarat.
Nem sokra megyünk a barátságban, ha nem vagyunk hajlandók megbocsátani egymásnak apró hibáinkat.
Az ember saját akaratát sohasem gondolhatja másnak, mint szabadnak.
Házasság: kölcsönös szerződés férfi és nő között, melyben kölcsönösen megállapodnak, hogy a szerződés napjától kezdve nem mondják el egymásnak, hogy kivel van viszonyuk.
A Skeptical Inquirerben Stephen Jay Gould két magisztériumról, a tudományról és vallásról beszélt, amelyek nem vetekednek egymással és nem mondanak ellent egymásnak. A tudomány a saját területén az igazsággal foglalkozik, míg a vallás területe az etika.
Házasság: kölcsönös szerződés férfi és nő között, melyben kölcsönösen megállapodnak, hogy a szerződés napjától kezdve nem mondják el egymásnak, hogy kivel van viszonyuk.
És üzenem a volt barátaimnak,kik megtagadják ma nevemet:ha fordul egyet újra a kerék,én akkor is a barátjok leszek és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk és leszünk Egy Cél és Egy Akarat.
Ha megkérdem magamtól mi a legnehezebb csak annyit felelek: mosollyal, nevetve tűrni, hogy ha elhagynak, vagy eldobnak, vagy ha életed szerelme másnak vallja azt hogy ő élete szerelme és úgy öleli, ahogy te ölelted, úgy csókolja, ahogy te csókoltad...

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló