Lo

Kiemelt kategóriák

» Szerelmes SMS

» Születésnap

» Élet

Idézet beágyazása

Beállítás
kezdőlapnak

Facebook
csoport

iGoogle
modul

	Idézet beágyazása weboldalára »

RENDEZÉS:

...

212

...

286

Utolsó oldal »

"Ez hát Fritz: felelőtlen és hasznavehetetlen alak. Csak megjátszotta, hogy író. Ha igazi mesterember lenne, mint például egy órás, akkor tudná, hogy minden tettnek következményei vannak. Minden "tik" után "tak" következik. Ha egyszer elkezdtük, hogy "egyszer volt, hol nem volt", folytatódnia kell a történetnek; mert ha ez elmarad, valami más történik, amely már távolról sem olyan ártalmatlan, mint egy mese."

Talmud

Küldje be kedvenc idézetét »

"Ha útra viszel magaddal könyvet", mondta Mo, mikor az első kötetet rakta be így a ládába, "különös dolog történik: a könyv elkezdi emlékeidet gyűjtögetni. Később csak föl kell ütnöd, aztán mindjárt tudod, hol olvastad először, mi volt akkor. Jó, hát, ha nem is mindjárt, de lassan és annál biztosabban. Hidd el nekem, a könyv olyan, mint a légypapír. Az emlékek megragadnak rajta. Amit később látsz, már nem csupán a kész, nyomtatott szöveg."

"Mert mindent könyvek borítottak itt, ez csak természetes, mennyezetig a roskadozó polcokat, a székeket, a ládákat, az asztalokat, a padlót egészen a sarkokig, rejtett zugokig. És kis halmok - könyvhalmok! - álltak a vécében, a tévé tetején, alul a ruhásszekrényben is, vastag, karcsú, poros, fényes fedelű, régi meg új könyvek... rútak és gyönyörűségesek, de egy dologban mind hasonlított: a legszürkébb napokon is képesek voltak elűzni akármi unalmat, és Meggie tudta ezt, és szerette őket érte, hát annyi baj legyen, hogy olykor kis híján hasra is esett bennük az ember."

"Ezt nézd meg, akkor hát, Meggie! - mondta még zárkájukban Fenoglio. "Nem vagyok-e nagy művész, a legnagyobbak egyike? S van-e szebb világ, mint a betűké? Varázsjelek, holtak hangjai, csodás világok építőkövei, magány űzői. Különb, amiről szólnak, nincs ennél a világnál. Vigasztalóbb. Titkok őrzői a betűk, igazság jövendölői, szószólói..."

"Azt mondják, a zaj ellentéte a csend. Ez nem igaz. A csend csupán a zaj hiánya. A csend fültépő lárma ahhoz a váratlan, lágyan szertefröccsenő zajtalansághoz képest, ami egy pitypangernyő szétrobbanásának erejével csapta meg a varázslókat."

"Erős, keserű könyvbetegség járja át a lelket. S mily gyalázat, valóban, ennyire kötődni holt emberek érzelmeihez, nyomtatványaihoz, mind e böhöm papírtömeghez. Nem volna-e jobb, nemesebb, nem volna-e nagyobb bátorság, hagyni mind e hulladékot, ahol van, aztán kilépni a világba - szabad, semmi által nem gátolt, analfabéta szuperemberként?"

"Ma már tudom...
Anya egyetlen egy adatik.
Talán iszik, ver, szóval s tettel tipor, megalázón elhajít.
Mi elhagyjuk őket, megvetve gyűlöljük, ki életet adott.
Míg mellettünk van, nem tudjuk, milyen, ha már nincs....
De talán változtathatunk...
Merd kérdezni, hogy miért, s hogyan tovább?
Merj mellé állni, felkarolni, kezét fogni, s mint egy beteg gyermeket, gyógyítani, ápolni.
Hisz Ő is ember... mint Te vagy Én, gyarló s tökéletlen lény.
Mert ítélkezni nincs jogod. Te sem vagy különb, ugye tudod?!
Gyermekként, ha elestél... fel ki segített?
Te tudod a legjobban, hogy anyád, legyen bár nevelő vagy édes, melleted állt, segített s féltett.
Lehet most rajtad a sor...
Állj elibe! Mondd, hogy anyám, szeretlek! Én örködöm feletted."

"Hallgatom szavaid, simogatnak, álmaim mögé bújnak, érzem rezgéseid... és szinte észrevétlen ébred testünk... az esőtől ruhánk ránktapad, gőzölög bőrünk melegétől minden perc... halkan súgod fülembe vágyad, hogy kívánsz, itt és most akarsz... szád izzó vasként fonódik feltárulkozó nyakamra... láthatatlan bélyegével pecsételve. Szavaid már elvarázsoltak, megsimogattak, életre hívták szunnyadó vágyam..., s most ajkaid érintése felszította a bennem nyugvó parazsat. Lassan lángolni kezd mindenem... kezem arcodhoz érintem, simogatom, lágyan cirógatom. Arcom hajad borzolja, ujjaimmal táncolnak a szálak. Szád finoman mozdul, siklik pontról, pontra.. új és egyre újabb meglepetést okozva bőrömnek. Nyelved segíti kalandozását, vállaimon csúszik érzékiséged. Halkan nyögöm a semmibe, kívánlak... míg csókolsz, kezed tétován útnak indul... kutatva hajlataim, lágyan furakszik átnedvesedett blúzom alá. Az esőtől tapad minden, selymes ujjaid sziluettje kitekint az anyagon át... bőröd melege felitatja nedvességem, siklik minden mozdulat."

„A magánytól való félelem tanít meg minket a szeretetre.”

„...egy lámpaoszlop érezheti így magát, amit a kutya is lepisilt.”

Nincs adat!

Bejelentkezés

Vicc ajánló