Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Egy diák, mihelyt pénz üti a markát, képzeletbeli oszlopot emel magának, arra támaszkodik, biztosabban jár, mint azelőtt, szilárd talajt érez a lába alatt, tekintete nyílt, egyenes, mozdulatai fürgék, tegnap még alázatos, félénk volt, el is verhették volna, ma már ő verne el akár egy miniszterelnököt is. Tüneményes változások mennek végbe benne: mindent akar, mindenre képes, vágyai összevissza csapongnak, víg, nagylelkű, közlékeny. A szárnyaszegett madár szárnyra kapott. A pénztelen diák úgy kap egy szemernyi gyönyör után, ahogy a kutya ezer veszély közt futtában elcsen egy csontot, szétrágja, kiszívja belőle a velőt; míg a fiatalember, ha néhány röpke arany csörög a zsebében, apránként élvezi örömeit, elgyönyörködik bennük, mintha a felhők közt lebegne, feledi, mint jelent ez a szó: nyomor. Egész Párizs az övé. Tündöklő életkor ez, csupa láng és csillogás, a ficánkoló erő kora, amikor az ifjú, akár férfi, akár nő, nem a hasznot lesi! Adósságokat csinál, és ha van mitől féljen, csak azért is kétszeresen élvezi az életet.
Talmud
Útközben átengedte magát a bolondul csapongó reményeknek, amelyek oly izgalmasan megszépítik a fiatalok életét: olyankor nem törődnek akadályokkal és veszélyekkel, mindenben a sikert látják, játszi képzeletükkel költőivé színezik prózai létüket, és maguk idézik fejükre a boldogtalanságot vagy szomorúságot olyan terveik meghiúsulásával, amelyek még csak féktelen vágyaikban éltek.
Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy az övé is nyitva, s az arcomat bámulja. Sosem értettem, miért néz így rám. Mintha én lennék a főnyeremény, nem pedig az őrületesen szerencsés nyertes.
Adj ennem, adj innom, gondoskodj rólam, és amikor a napi munka véget ér,
Adj nekem menedéket, tiszta fekhelyet egy tágas istállóban.
Beszélj hozzám! A hangod számomra sokszor többet ér a gyeplőnél.
Légy jó hozzám, s jókedvűen foglak szolgálni, és szeretni foglak Téged!
Ne rántsd meg a gyeplőket, és ne emeld rám az ostort!
Ne üss, vagy rúgj meg engem, amikor nem értem, mit kívánsz,
Inkább adj nekem időt, hogy megérthesselek!
Ne tekintsd engedetlenségnek, ha nem követem a parancsaidat,
Talán a nyergemmel, a kantárommal, vagy a patáimmal van a baj.
Ha nem eszem, nézd meg a fogaimat, talán fájnak.
Te is tudod, hogy az menyire rossz érzés.
Ne köss ki túl röviden, és ne vágd le a farkamat,
Az az egyetlen fegyverem a legyek és a szúnyogok ellen.
És végül, drága Gazdám, ha már nincs számodra hasznom,
Ne hagyd, hogy éhezzek, fázzak, és kérlek, ne adj el!
Ne adj egy olyan gazdához, aki hagyja, hogy éhezzek és lassan a halálba kínoz engem,
Inkább légy irgalmas, és gyorsan, fájdalommentesen vedd el az életemet!
Hadd kérjem ezt Tőled, és kérlek,
Ne vedd tiszteletlenségnek, ha az Ő nevében teszem,
aki maga is egy istállóban született, mint én...

Ámen.
Mindenki ölt már meg valamilyen bogarat, apró élőlényt. Én is annyit elpusztítottam már. Soha nem gondoltam bele, hogy mi tettem, eddig. Egy embert megölni mégse olyan, mint egy rovart. Belegondolsz, hogy egy fontos személyt veszített el a világ. Akinek valószínűleg családja volt. Sokat tehetett volna az emberiségért. És te mégis elfojtott dühvel és haraggal védelmezed meg a saját életedet, mert úgy gondolod, az fontosabb mindenki másénál. Valószínűleg, ha másnak is elmondanám, csak megnyugtatnának, hogy önvédelem volt és persze, hogy mindenkinek fontosabb a saját kis élete a másiknál. Pedig nem. Nem tudok beletörődni, hogy pusztán jó céljából megöltem valakit. Amikor rátaposok egy hangyára nem az jut eszembe, hogy ez az élőlény, amennyire kicsi, olyan fontos az életnek, hanem az, hogy mennyi bosszúságot okozhat. Nem lennék képes még egyszer megölni valamit. De az elkövetkező időkben ismét pusztításra kell vetemednem, hogy megvédjem azokat, akikre halál várna, ha megfutamodnék. Nem tehetem, legalább is nem most. Mindenki számít rám. A nemes célért kell küzdenem. Ha feladom, nem ez az egy ember hal meg miattam. Annyi mindenki más is. Gyávaságból nem lehet megélni. Talán jobban fájna, ha nem küzdenék tovább mindenki érdekéért.
A belső konfliktusok annál borzasztóbbak, minél csendesebbek, s minél becsületesebb szívben támadnak.
Egymillió évvel az ember születése előtt, a lovak óriási mezőkön legeltek, és olyan hangok alapján tájékozódtak, amiket csak ők hallottak. Mint vad a vadásszal, úgy találkoztak először az emberrel, mert jóval azelőtt sem, hogy munkára fogták volna, a húsukért megölték őket. Az emberhez fűződő viszonyuk örökre törékeny marad, mert a félelem immár túl mélyen költözött a szívükbe ahhoz, hogy elfeledhessék.Az új kőkorszak óta akadt néhány ember, aki mindezt megértette. Ők a lovak lelkébe láttak, és gyógyírrel szolgáltak sebeikre. Halkan titkokat súgtak a lovak zúgó fülébe. Őket nevezték úgy, hogy a suttogók.
És bukik alá a nap, maga alá temeti a pillanatokat, visszahányva viszont a szenvedést, kacagva rajtam, hogy megint nekem kell kibogoznom a csomókat, elsimítanom a hegyeket, felfogni a végtelent, megérteni a reménytelent…de megértem, valami felfoghatatlan akarja így, talán ezzel tanítva az életnek egy szeletére, vagy a jövőre figyelmeztetve, ne hajtsam a hajthatatlant, ne verjem korbáccsal az ártatlant. Dolgozzak magamnak, egyetlen boldogságom a becsületem legyen? Mozdulni nincs motivációm, a jóból nem kaphatok soha, csak kóstolót, a tányért elmarják előlem, a mennybe csak bekacsintani tudok, a kulcsát soha meg nem lelem.
Mikor megszülettél mindenki nevetett, csak te sírtál, hát éld úgy az életed hogyha meghalsz mindenki sírjon csak te mosolyogj!
Kiemelkedtem létezésem poraiból és rögtön fény törte meg magányos sötétségem. Ez a jelenség Te voltál, mely behatárolta teljes valómat. Bár most születtem érzem, hogy van kiért meghalnom.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló