Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
„Szeretkezni egy nővel, és együtt aludni vele más és más szenvedély, nem pusztán különbözőek, de ellentétesek is. A szerelem nem a párzás vágyában, (mely egy korlátlan számú nőre irányul), hanem az együttalvás egyetlen személyre korlátozott vágyában nyilvánul meg.”
Talmud
„Valóban azt hiszik a férfiak, hogy a nők képtelenek nélkülük létezni?!”
„Sodródni egyik céltól a másikig, elmenni a legvégső határokig, soha meg nem állni...”
„A macskák azt a szabályt választották maguknak, hogy nem lehet bajod abból, ha azt kéred amit akarsz.”
„A tiszteletet azért találták ki, hogy elfelejtsék a puszta helyet, ahol a szeretetnek kellene lennie.”
Igazi szomjúság nélkül inni,
Igazi mondanivaló nélkül beszélni,
És igazi vágy nélkül lefeküdni valakivel.
Ez a három halálos bűn, amit az európai ember
Minduntalan elkövet.
„Nem létezik boldogtalan szeretet. Már az a tény, hogy szeretünk, boldoggá tesz.”
„A megfontolt döntés szabadsága a felelősség kötöttségével jár.”
Legyetek önmagatok fénye, a biztonságot leljétek meg önmagatokban, idegen segítség nélkül.”
„Tanuld meg, hogy a legszebb szó is malaszt, vénasszonynyelvelés, ha nem hevíti tűz, ha érte nem markol kést a kéz.”

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló