Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
„Az indulaton, az önzésen túl élt ez a törvény az emberi szívekben, a barátság törvénye. S erősebb volt, mint a szenvedély, mely a férfiakat és nőket reménytelen indulattal egymás felé hajtja, a barátságot nem érhette csalódás, mert nem akart a másiktól semmit, a barátot meg lehetett ölni, de a barátságot, mely a gyermekkorban szövődött két ember között, talán még a halál sem öli meg: emléke tovább él az emberek öntudatában, mint egy néma hőstett emléke. S csakugyan, az is, hőstett, a szó végzetes és csendes értelmében, tehát szablyák és tőrök csattogása nélkül, hőstett, mint minden emberi magatartás, mely önzetlen. Ez a barátság élt közöttünk, s ezt tudtad jól.”
Talmud
Korán reggel útra kelek, szép lányokat keltegetek. Harmat csillog cipőm orrán, locsolkodni jöttem hozzád. Kölni vízzel permetezlek, szép szavakkal ébrezgetlek. Párnáidra illat hullik, szemeidről álmod múlik. Itt a húsvét ébredj már, hervadozó virágszál.
Más reggelre virradtunk, tárva van sok kiskapu. Húsvét hétfő reggelén, locsolni megy sok legény. Befordulunk, kopogtatunk, vödör vízzel riogatunk. Fizet is a gazda nyomban, s elköszönünk rögtön onnan.
Donec eris felix multos numerabis amicos,
Tempora si fuerint, nubila solus eris.
- Amíg szerencsés vagy, sok barátod lesz,
de amint beborul feletted az ég, egyedül maradsz.
"Csodákra vársz, pedig te magad vagy a csoda, s azok vagytok mindannyian, esendő lelkek."
"Amikor gyenge vagy, akkor vagy a legerősebb. Amikor semmid sincs, tiéd
az egész világ. Amikor végképp elbuktál, és úgy érzed, már nem bukhatsz
alább, akkor már csupán egyetlen sóhajtás a győzelem. Egyetlen sóhajtás.
Sóhajts! Fújd ki a levegőt, ereszd el a kétségbeesést, ereszd el
dühödet, ereszd el a görcsös akaratot!"
„A világ kevésbé riasztó hely, mert létezel.”
„A szív jó tanácsadó lehet, de csak annak, akinek sok a vesztenivalója.”
„...volt néhány jó dolog aminek örültem...
nem felejtem soha el hogy ki volt mindig velem,
azt is mindig tudni fogom ki fordult ellenem.
lógtunk lenn a csajok körül és nem volt egy büdös vasam,
ez volt a király, de sajnos minden elmúlik lassan...”
„Nekem van életem, csak helyett csináltam benne neked!”

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló