Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
A hold már magasan ragyog,este van..de mégis olyan mintha nappal lenne,oly nagyon világított ez az égitest.Ilyenkor minden életre kel,az árnyékok,a szél hangja,a fák,a csillagok.Miért gondoljuk mi emberek hogy amikor besötétedik minden elalszik.Hiszen nem így van,nagyon nem.Ilyenkor felébrednek azok a dolgok amik nappal alszanak.Ilyen például a gondolat..nem olyan formában mint nappal,hanem álom képében éjszaka,hisz mindaz ami az adott napban/időszakban a fejünkben motoszkált az éjszaka megelevenedik.Én gyakran járok olyan helyeken amelyeket még talán nem is láttam,nem fedeztem fel sohasem.Az álmokban az a jó hogy nem szab határt a képzelet.Lehetünk szuperhősök de lehetünk hétköznapiak.Lehetünk üldözők de vadak is néha napján.Ezeken a helyeken gyakran álmodom szabadságról,kalandról,barátokról és szerelemről...Néha amikor felébredünk elfog az érzés,hogy bárcsak folytathatnánk,bár igazából is átélhetnénk,de ilyenkor rádöbbenünk hogy ez nem más csak egy álom,mely gyakran az is marad.Olyan is előfordul mikor örülünk neki hogy vége, nincs úgy valójában ahogy agyunk által lett megszülve néhány dolog...
Talmud
Nincs üzenet, nincs levél,
tudom már, hogy ennyit ér.
Ennyit ér a szerelem,
belehalni gyötrelem.
Szeretni már nem lehet,
mert gonoszságból született.
Az az érzésem,
visszasírnám szerelmem.
Ki egykor szeretett, de gonosz voltam,
így hát elengedett.
Szerettem őt nagyon,
és a szívem mélyén ott van a fájdalom.
Merre jár, hol lehet,
ki egykor szeretett.
Most ugyanez az én bajom,
de szeretni már nem fogom.
Messze jár, más az élete,
más szemébe nézek én is bele.
Egy könny csordul végig arcomon,
hogy nem lesz enyém jól tudom.
Ha még egyszer láthatnálak, megbánnék mindent amivel megbántottalak.
Szeretnélek megölelni és a füledbe súgni, hogy szeretlek,
de ezt a vágyamat már csak a halál után tehetem meg.
Szerető nagymamám csak annyit kérek,
foglalj egy helyet magad mellett.
Ha majd évek múlva találkozunk,
újra együtt imádkozunk.
Mióta elmentél a hitem elhagyott,
és azóta egyedül vagyok.
Mikor rád gondolok, egy kis láng ragyog,
és rám mosolyog.
Álmomban sokszor láttalak boldogan, remélem én is boldogan fogok távozni e silány világból.
De nem fogok félni mert oda megyek ahol te leszel,
és én is veled maradok örökre.
Valamit érzek itt legbelül.
A szívem kalapál veszettül.
A szemed már nem felém kacsintgat,
Ami a legelső pillanattól az őrületbe hajt.
Bánatot ejt szívemben e gondolat
S nem hagy nyugodni naphosszat.
Valamit érzek itt legbelül
Nem szeretsz engem
S tőlem már menekülsz!!!
Vannak emberek, akik nem azért küldettek hozzánk, hogy maradjanak. Hanem, hogy átsuhanva életünk napjain, megmutassanak valami fontosat, ami megváltoztat bennünk dolgokat. Ha pedig eljön a nap, el kell őket engednünk. Óriási bennünk a veszteség, pedig kaptunk valamit. Egy új jellemvonást, ami később életmentő lehet.
Az élet megy tovább. De én megálltam. Csak állok egy helyben, és minden olyan gyorsnak tűnik. Elakadtam azon a ponton amikor még szép volt az életem. A világ mosolya most torznak és gonosznak tűnik.
Bárcsak cseppfolyóssá válna szíved, mely a sivatag végtelen, száraz gyűlölet porával lenne körülzárva. Tengernyi homok közt évekig keresve az igaz oázis fájdalom csillapító helyére vágyva, harcolnál az utolsó csepp szívedig. Végül majdnem teljesen kiszáradva megtalálod az oázist, hol megleled szíved éltető folyadékát; melynek neve szeretet! S elillan a délibáb...
Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam viszontszeretni. Repkedtem a boldogságtól, fogadtam örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Felhívtam valakit csak azért hogy halljam a hangját, néha elég volt egy mosoly ahhoz hogy szerelmes legyek. Sokszor féltem, hogy elveszítek valakit, aki fontos számomra, és el is vesztettem a végén. De túléltem, és még most is élek. Már nem csak túlélem a hétköznapokat, hanem megélem azokat. Mert az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon!
Hiányzik, de mégis szúró szemekkel gondolsz rá, imádod de mégis gyűlölet fakad ki belőled, övé akarsz lenni de mégis meghátrálsz, felejteni szeretnéd, de mégis mindig ő jár az eszedben, összetört mindened, mégis stablinak mutatod magad, sírni szeretnél, de mégse vagy rá képes..
...de aztán este kinéztem az ablakon, és annyira gyönyörű volt a telihold. És az jutott az eszembe, ahogy a felhők mögött eltűnt szép lassan, de a szemnek láthatatlanul hogy az én életem is ilyen szép lassan ment tönkre. Hogy mikor már csak azt veszed észre hogy a holdat elfedte a felhő, a szürke felhő, akkor feltűnik, hogy nem is vetted észre hogy mennek a felhők, csak hirtelen eltűnik a fényesség, de hisz az előbb még ott világított a sötét égen teljes egészében. Az én életem is ilyen gyönyörű fényes volt még akkor. És hirtelen eltűnt. Minden. Minden fény, még egy kis halvány jel sem volt, hogy valaha ennyire szépen ragyogott volna, ahogy az emlékeimben. Azt se tudtam mi van. Nem láttam a nagy sötétségben, eszeveszetlenül kerestem a fényt, ami már nem volt. És nem lesz, soha többé.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló