Kit

Kiemelt kategóriák

» Szerelmes SMS

» Születésnap

» Élet

Idézet beágyazása

Beállítás
kezdőlapnak

Facebook
csoport

iGoogle
modul

	Idézet beágyazása weboldalára »

Szófelhő

Kit

RENDEZÉS:

« Első oldal

...

Utolsó oldal »

Pest a magyar haza, új nemzedék, ki nagyon laza, vagy a munkás aki az olajos kabátját viszi haza,

Pest a 4 évszak, ma-pu-lá-ció, soha ne lessz vakáció, ebben nincsen ráció,ez nem alliterácio...

Egy Pestiest vagyok Pesten,Pesti lettem! Pesten tettem... Valamit,
De most szólítják a hazafit, azt a valakit, aki egy dehaditratens Pestiest után haza vitt,

Pest a királyok városa, olyan mint a 7 vezérnek az Álmosa, vagy a NAV-nak a vámosa, aki 1 perc alatt az agyadat átmossa,

Pest, 21 éve gyűjtök pénzre, amit majd felteszek a szerencse forgandó kerekére, s majd az adóból jusson az IGAZgatóság vadi új kerekére,

Pest, egy művész a művet éppen a pestiestben festi, pesten születtem, de igazából sosem lennék pesti

Talmud

Küldje be kedvenc idézetét »

Remény egy gyönyörű szó és néha hiszel is az értelmében , de vannak, napok mikor ez a szó elveszti minden hitelét . Mikor elveszíted azt akit mindennél jobban szeretsz ott ez a szó megszűnik létezni !
Mona

Tegyük fel, hogy elhagy életed szerelme (vagyis azt hiszed, hogy az), ezért mély szerelmi bánatba esel. Egy pár napig csak sírsz és sírsz, mindenről ő jut az eszedbe, ehhez még persze megkapod a szerelmi bánathoz járó szívfájdalmat is. Elkezdesz olvasni idézeteket, melyek elhitetik veled, hogy az ő hibája, hogy ha igazán szeret, visszajön, ha nem akkor sohasem szeretett igazán, hogy az első szerelem sohasem múlik el, stb. Aztán valami megváltozik, olyan mintha a könnyek tisztára mosnák a szemed. Kezded megérteni azt, hogy gyakorlatilag a szerelmi bánatot részben mi generáljuk saját magunknak. Mert valahogy minden egyes boldog pillanatot felidézünk magunkban, felidézzük, hogy milyen volt, amikor még igazán szeretett (és boldogok voltunk), így elkezdünk gondolkodni azon, hogy mi romlott el, mikor, és hogyan, egyáltalán kinek a hibája?!?! Itt persze két dolog lehetséges, vagy megbánod, hogy nem tettél meg mindent érte, vagy tisztában, vagy vele, hogy mindent megtettél, így nincs mit megbánnod. Hogy melyik a szerencsésebb helyzet? Talán az, ha nincs mit megbánnod. Igaz, piszok egy érzés, ha mindent megteszel valakiért, és úgy is elhagy, de a legkevésbé sem a te hibád. Aztán telnek a napok…először lassabban… aztán gyorsabban, és egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt egy hónap. Ami azért ijesztő, mert sokkal többnek érzékeled. Ez alatt az idő alatt tényleg átalakult benned valami és te magad is elkezdesz kételkedni az érzéseidben. Vajon szerelmes vagyok még belé? Egy ponton rájössz, hogy mennyit szenvedtél már miatta, kihúzod magad, és azt mondod, elég volt. Igaz, valljuk be sok küzdelem áll mögötted érte, de ha az élet mégis más útra sodorta, talán tényleg így kellett történnie, és talán tényleg neked is ez lesz a legjobb. Szép pillanat ez, amikor képes vagy feladni valamit, amihez oly régóta hozzá vagy szokva, és aki életed része volt évekig, most mégis azt mondod, hogy menjen. Nem akarsz már taktikázni, nem akarod újra felszakítani a sebeidet, mert nem látod értelmét, mert ha menni akar, menjen. Valahol az emberek el akarják hitetni veled, hogy úgyis vissza fog jönni, mert annyit érsz neki, de azon felül, hogy jól esik ezt hallani, kezdesz úgy tenni, mintha meg sem hallanád. Talán felnőttél, talán megelégelted a szenvedést, de egy ponton túl, készen vagy arra, hogy az életre bízd a dolgokat. Biztos vagyok benne, ha eddig eljutsz, akkor jó úton haladsz. Aztán majd azt veszed észre, hogy tele vagy tervekkel, hogy mindent meg akarsz valósítani, amit eddig nem tudtál, vagyis amihez nem volt elég merszed egy párkapcsolat mellett. Csak vedd észre, hogy egy új világ nyílik ki előtted, ahol talán minden lehetséges, amit eddig lehetetlennek hittél...

Szabadság, Megbocsátás,

Volt az életedben olyan dolog, amihez nagyon ragaszkodtál, úgy, ahogy rajtad kívül senki más? Volt olyan dolog ami miatt egyedül Te harcoltál, s rajtad kívül mindenki MÁST akart? Úgy gondolhattad akkor, mindezt széllel szemben tetted, talán megtiportak, meg is aláztak, amiért kitartottál elveid mellett. És lám mégis eljött az a pillanat, magad, de az ellenségeid sem hitték sohasem, hogy egyszer, talán nagyon rövid időn belül, pont Ők lesznek azok, akik azért a MÁS-ért kell hogy harcoljanak, azért, amiért eddig ezt Te tetted. És lehet, hogy az a fa, amit eddig jó alaposan kivágtak, savat öntöttek köré, gyökereit is elvagdosták, soha többé nem fog kihajtani. De mindegy, ez már nem a Te dolgod. A Tiéd csak az, hogy végignézd, hogyan harcolnak azért, amit elpusztítottak. Azért, amiért talán neked sokkal nagyobb energiával kellett volna megdolgoznod. S most hátradőlve az első sorból nézheted, ahogyan kapirgálnak a savval körülöntött, gyökereit elvágott fa körül, hogy hátha találnak még egy élő hajtást, amibe belekapaszkodhatnak.

Ahogy múlnak az évek, egyre csak rájössz, hogy voltak az életedben olyanok, akik jöttek, aztán mentek, akik beléptek, maradtak egy kicsit, majd leléptek, és olyanok, akik a mai napig ugyanazok mint a legeslegelején. Akik a mai napig jelen vannak, nem hagynak el, szeretnek, megértenek, és nem utolsósorban elfogadnak olyannak amilyen vagy. Ott vannak amikor fáradtságtól nyúzott ábrázatoddal nyitod az ajtót, vagy amikor tiszta lelkülettel, nyitott szívvel és ölelő karjaiddal fogadod őket boldogságtól repesve. De sohasem színlelve. És ezt becsülik benned. Hogy nekik kitárulkozol, levetkezed összes gátlásodat, és teljes természetességedet adod ajándékul. Azt amit rajtuk kívül más nem ismer. Más nem ismerhet, csak azok akik most is melletted vannak, akik nem csak mondják, hogy ők a barátok, hanem azok is. Akik védenek, óvnak téged, vagy éppen finoman célzott kritikákkal építenek. Ők azok akik sosem mennek el. Akik mindig maradni fognak. Akár legyél itt, akár száz meg száz mérföldre, túl az Óperencián.

Néha kell a magány is, hogy rendezni tudd a sorokat. Az elvakultság rossz útra visz, hagyni kell, hogy a dolgok maguktól megtörténjenek. Az ajtó magától nyíljon, hogy akit te szeretnél, szabadon be és kisétáljon azon.
A kulcsszó a szabadság. Az érzések úgysem múlnak el, a gondolatok, tettek, vágyak maradnak, ugyanazok, mégis szabadon szárnyalhatnak,de nap végén úgyis visszatérnek hozzád. És ez így van rendjén. Ahogy a nap is nyugodni tér, az ember is annak az oldalán hajtja le a fejét, akit választott szabad akarattal és döntéssel. Mert aminek jelen kell lennie az életedben az úgyis jelen lesz. Ha Ő, akkor ő. De azért higgadtan gondolkodni még felőle is csak visszavonulva, magányban lehet. És erre csak érettebb korban jön rá az ember.

Amikor találkoztál vele, még nem tudtad Ő kicsoda. Csak azt tudtad, hogy ő az aki kell, aki miatt képtelen vagy gondolkodni, és szárnyalni a tettek mezején. Aztán szépen lassan kialakult valami. Összekovácsolódtatok. A szürke hétköznapokban Te voltál számára a biztonság, Te okoztad azt a mindent elsöprő érzést a szívében. És így növekedtetek egymásban. Mint a pillangó átváltozása, olyan ez a kapcsolat. Megszülettetek, kitárulkoztatok, aztán szépen csöndben éltétek az életeteket. Majd, hogy mindkettőtök számára bizonyítsátok az egymás iránt érzett szeretetet, talán még oltár elé is álltatok. És így növekedtetek együtt. De két lélek két úton jár, mindenki mást hozott ebbe a kapcsolatba, mindenki máshonnan indult, és másfelé tart. Lehet, hogy egyik a másikát le is előzi tán. De a szeretet nem engedi, hogy akit szeretsz, az útszélén hagyd, fel kell emelni önmagadhoz, vagy be kell várni míg melléd ér. Mert egyikőtök sem különb, egyikőtök sem lehet fontosabb a másiknál. És ahogy mondják, "a sikeres ember háta mögött mindig van egy nő" úgy a sikeres nő háta mögött is kell lenni egy férfinek.Ezért ha szeretsz, várj egy kicsit, légy türelmes, és légy a másik sikerének részese

Van aki azért megy el, mert el akar menni. Van akit kényszerítenek. Van aki rájön, hogy ahol addig volt, ott senki sem lehet, s ahhoz hogy valaki legyen, ott kell hagyni a mindent. Házat, hazát, családot, munkát, tárgyakat, érzéseket. Szerencsés esetben a döntések sorozata sokkal jobb útra visz, ritkán tévútra. Nem is ez a lényeg, hanem maga az út, a próbálkozások. Erősítenek, vagy gyengítenek? Azt csak az illető érezheti igazán. Hogy hová indul az ember, és hová érkezik, az titok. Lehet, hogy egész életen át csak keresi a helyét, de azt soha nem találja.

Van valaki, akit úgy ismerek, ahogy senki más. Aki éljen akárhány száz kilométerre, akármilyen dimenzióban, úgyis megtalál. Láthatatlan kapoccsal köttettek össze útjaink, bár úgy tűnik közös Sorsunk végeláthatatlanul véget ért. Ez nem így van. Olykor a szív törvényei győzedelmeskednek a józan ész felett, olykor a kényszer szülte helyzetekből lesz egy kicsiny menedék, ahol lelkünk megnyugvást talál. Csak az addig eltelt idő ne lenne oly nehéz. A félrecsúszott szemüveg, a reggelinél fogadott kicsiny katonák, a gyógyszerrengeteg, a kusza haj, a szem, mely rám nevet, a vonalnyi száj, a három párna feje alatt, az érintése, az öle, a puha keze itt él bennem, most is érzem, más nem tudja, nem érezheti, mert úgy, mint én ismerem, nem ismeri.

Azt hiszed nem tudsz változtatni a dolgokon. Inkább megsavanyodsz, elfásulsz a hosszú évek alatt. Kitörni bátortalan vagy, inkább behódolsz az adott helyzetnek, semhogy felülemelkednél rajta. De ez így nem jó. Van egy pont, amikor a fásultság a kilátástalanságba fullad, kész gyötrődésként éled meg az életed. Változtatni tudni kell, akár a kapcsolatokat, akár a munkahelyet, életcélt illetően. Na nem a meggondolatlan cselekedetekről beszélek. Csupán arról a pontról, ami után csakis jó jöhet. Egy olyan élet, amilyenre mindig is vágytál. Lehet, hogy az elején nehéz lesz, lehet, hogy a kezdeti lépéseket kudarcként éled meg, de bármilyen nehézség vagy akadály szegi utad, Te fel tudsz állni, meg tudsz birkózni vele. Képes vagy rá. Én képes voltam. Most Te jössz.

Nincs adat!

Bejelentkezés

Vicc ajánló