Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Testünk, s annak minden egyes sejtje
csupán eszköz, mely a lelkünket szolgálja
az életnek nevezett úton.


Aki engedi, hogy más irányítsa életét,
az nem önmagának él.
Ennél fogva nem is él igazán,
csak sóvárogva bolyong a földön.
Talmud
Én csak önmagam szeretnék lenni. Úgy élni, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból, hogy a képességeimhez mérten a maximumot teljesítsem. Nem akarok versenyezni vagy mások ostoba elvárásainak eleget tenni. Magammal akarok rendben lenni, a belső békét megtalálni. Soha többé nem akarom saját magamat hátráltatni, mert eddig csakis én voltam az akadály a vágyaim beteljesülésében. Le akarom, le tudom küzdeni önmagam. Mert valóra akarom váltani, valóra tudom váltatni!
Egész ifjúságom azzal telt, hogy kiszabadítsam magam a szüleim elgondolásából. Nem akartam az a közhely lenni, amit elképzeltek.
Így telik az első napja. Így telnek a többi napjai. Eleinte nem érti. A régebbi újoncok néha magyarázni próbálják, elmondják, mi történik, hogyan történik, mit kell csinálni és mit nem. De általában hiába is magyarázzák. Hogy is lehetne megérteni, hogy amit lát, az nem valami szörnyűség, rémálom, amelyből mindjárt felriad, amelyet elhessegethet az elméjéből, hogyan értessék meg, hogy ez az élet, a való élet, ez lesz mindennap, ez van és semmi más, hiábavalóság azt hinni, hogy van valami más, hiábavaló színlelni is a hitet, és fölösleges dolog leplezni is a valóságot, mellébeszélni, és nem érdemes abban hinni, hogy mégis van valami emögött vagy alatta vagy fölötte. Csak ez van, semmi más nincs. Mindennap verseny, győzelem vagy vereség. Harcolni kell az életért. Nincs más választás. Nincs más lehetőség. Nem lehet eltakarni a szemet, nem lehet ellenállni. Senkitől se lehet segítséget, könyörületet, irgalmat várni. Abban sem lehet reménykedni, hogy majd az idő... Ez van, ez, amit látott, és néha kevésbé lesz borzalmas, mint amit most látott, néha meg sokkal borzalmasabb lesz, mint amit látott. De bármerre néz, ugyanezt fogja látni, semmi mást, és ez az egyetlen valóság, nincs más valóság ezen kívül.
Lovam lába halkan csendben
Tipeg topog fű se rezzen,
Szépen lassan andalog
Táncol mint az angyalok,

Nesszenések madárdallam
Ág reccsen a friss avarban,
Lovam ugrik elszalad
Elröpít egy perc alatt,

Vágtass vágtass sebesen
Repíts át a kék egen,
Sörényedbe kapaszkodva
Ráugrunk a csillagokra,

Nyereg nélkül szőrén ülök
Úgy pörög, hogy elszédülök,
Felhők között nem is látom
Hová viszel jóbarátom,

Napkorong az úticél
Oda engem ne vigyél,
Megéget az minket nyomban
És az álom lángra lobban,

Menjünk inkább le a Földre
Harmatos friss legelőre,
Fűbe fekszem álmodom
Enyém vagy szép táltosom.
Ki lesz majd, ki fogja reszkető kezemet,
Ki simítja majd meg ,őszülő fejemet,
Ki fog értem majd, imát mondani,
S ki fog majd síromra,virágot hordani!?

Van-e még valaki,kit érdekel a sorsom,
Van-e kit érdekel,vállamon mit hordok,
Van-e ki megkérdi,segítsek cipelni,
Segítsek válladról,e terhet levenni?

Nincs senki,.kit jó szándék vezérel.
Együtt kell élni ezzel a teherrel
Ne várj segítséget,nem is adnák ingyen,
Én vagyok a múlt,s leszek a minden!


Aggódás,
Egy igaz barátságnak az a jellemzője, hogy bármi történik is, az mit sem változik. A barátság és az a készség, hogy egymáson segítsünk, az élet hátralévő részére is megmarad.
Élet,
Minden alkotás művészet, és minden művészet egy alkotás! Fess, tintázz, építs és a legfontosabb, hogy alkoss!
Művészet,
Szeretlek, de már nem tiszta szívből,
ezért inkább örökre kilépek az életedből.
Köszönök mindent, mit értem tettél,
köszönöm, hogy igazán szerettél.

Nem feledem el a veled töltött napokat,
de jobb, ha most keresünk két külön utat!
Ne kérlelj vissza, ne nehezítsd meg a döntésem,
csak lassan, szó nélkül engedd el a kezem!
Búcsúzás, Bajos szerelem,
Romokban a szívem, nem tudok már igazán szeretni,
tanítson meg végre valaki, hogyan kell feledni!
Csalódás, Élet,

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló