Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Talán ha tudnám, hogy miért kellett így lennie, hogy mért pont nekünk nem sikerülhetett, meg hogy mért szenved mindenki, aki él! Hiszen még a fák is teli vannak fájdalommal meg félelemmel. Mi pedig keressük rá a magyarázatot, pedig nem hiszem, hogy valaha is meg fogjuk találni.
Talmud
Már rég nem vagy itt, közelbe sem jársz tán, de tisztán emlékszem az arcodra.Szívem adtam kezedbe, s te elvitted a
boldogsággal együtt. Messze innen, hol a madár se jár, ahol senki sincs, ahol nem én vagyok.Itt hagytál szótlanul,
egy csalfa mosollyal az arcodon, és én csak álltam és néztem ahogy elhajtassz.Nem tudom merre jársz, mit csinálsz,
de remélem eszedbe jutok még, hogy néha gondolsz rám, hogy olykor hiányzom. Nekem nem hiányzol... nem vágyom arra,
hogy itt legyél, hogy újra hazudj... bárcsak igaz lenne. Mikor a szemedbe néztem szenvedéjt láttam, a mosolyodba
ott volt a kisgyerek, de nem hibáztatlak, hisz te is csak ember vagy, aki érez,visszautasít,hazudik, megbánt
és olykor csalodik. Sokszor mosta arcomat a könnyem, rengetegszer zárkóztam be órákra a szobámba, s gondoltam arra,
hogy még mindig itt vagy, hogy ölelsz,hogy fogod a kezem...hát csak annyit akartam mondani, hogy azt hiszem mégis
hiányzol...minden, még a hazugságok is, de leginkább az aki veled voltam.Önmagam...BOLDOG.

Ez van, amikor az ember nem tervez előre, csak hagyja megtörténni a dolgokat. Úgy eljönni gyermekkora helyszínéről, hogy maga sem hiszi, mindez vele történik, mintha egy filmet nézne folyamatosan, de nem érti, mit keres ő ebben? Miért pakolja a dobozokat ruhákkal, edényekkel, tárgyakkal tele? És csak folyamatosan a "nem hiszem, hogy én ezt csinálom" szavak formálódnak az ajkán, s a következő képben már az autópályán imádkozik, hogy autója ne adja be most a kulcsot. Végül elérkezik egy olyan helyre, amelyről csak hallott, és talán pár fotót ha látott - s megint az a furcsa érzés keríti hatalmába amikor megpillantja a városhatárt jelző táblát. Nem, ez már nem az ami volt, annak vége, most átlépve eljövendő élete helyszínének jelző tábláját csak a tájat figyeli: vannak-e hegyek? Mert ez a legfontosabb. A hegyi ember nem tud meglenni nélkülük. Emberek nélkül igen, hegyek nélkül nem. Kellenek a hegyek, mementóként. Hogy tudjam, honnan jövök, és hová tartok.
Azt hiszem, kezdek paranoiás lenni. Vagy csak ismerem az embereket?
Humoros,
Még mindig fáj az emléked,
a szívemben még ott van a helyed,
nem feledtem el a közös múltunkat,
pedig már azt hiszem, túl léptem rajtad.
Titkon reméltem hozzám újra vissza térsz,
s, hogy egy utolsó lehetőséget kérsz,
úgy vártam, hogy újra fogd két kezem,
majd súgd fülembe, bocsáss meg édesem!
De nem jött el az a pillanat sosem,
rájöttem talán nem érdemli meg a szeretetem.
Csalódás, Szakítás,
Testtelen, arctalan, tájtalanul lebegsz el,
S oly távolban hiszem remegni ajkadat,
Arcodnak mosolya oly messziről dereng fel,
Hogy meg tudnálak én gyilkolni emiatt.
Csalódás, Élet,
Elmentél, már rég elmentél, mostmár mással vagy. Én is mással vagyok. De a szívem egy darabja még össze van törve. De már nem fáj, mert ezt a darabot elvitted magaddal, és örökké nálad lesz. Már csak a hiányát érzem. A hiányod, mert örökké hiányázni fogsz. És bár már nem vagyok szerelmes, mégis szeretlek, jobban mint egy barátot, és azt hiszem, ez már nem fog változni. Amikor eszembe jutsz, nem akarom, de könnybe lábad a szemem. Ilyenkor egy éjszakán át sírdogálok, az emlékekre gondolva. Eszembe jut egy illat, egy tekintet, érintés, vagy néhány szó. Vannak dalok, helyek, filmek, amikről csak te jutsz eszembe. Megtanítottál szeretni, te voltál az első szerelmem, de az első szerelem mindig véget ér. Lehet nem kellett volna véget érnie, de mégse adtam utolsó esélyt, és talán ennek így kellett lennie. Boldog tudok már lenni, mert tudom, hogy te az vagy, valahol máshol, valaki mással, de boldog vagy, ezért én is.
, Szakítás,
Hiszem az erőt, ami bennem lakozik,
Hiszem a szerelmet, ami rám várakozik,
Hiszem a barátságot, mely a sírig is elkísér és
Hiszem a szeretetet , ami mindezeknél többet ér!
Tudod, én szentül hiszem, hogy ha van Isten, nem valamelyikünkben van, nem benned, bennem, hanem valahol kettőnk között.
Őszintén hiszem, egyszer rá fogsz jönni, hogy nagy hibát követtél el és bánni fogod, hogy így döntöttél és eldobtál mindent, mert tudom, hogy senki sem fog úgy megbecsülni, úgy szeretni, úgy tisztelni, úgy a tenyerén hordozni és megadni mindent, ahogyan azt Én tettem Érted…

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló