Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Minden ember hibázhat és hibázik is. Hibáink következtében vesztjük el biztosnak tűnő munkahelyünket, hűséges barátainkat, mindig mellettünk álló családtagjainkat és odaadó szerelmünket. Ha megbántanak minket, s csalódunk, épp úgy toljuk el magunktól azt, aki fájdalmat okozott, mint ahogy minket tolnak el maguktól azok, akiktől elvettük a boldogságot. Az ember ösztönösen fél az újabb csalódástól, s nem látja be azt, hogy míg attól tart, hogy újra csalódik, mennyi lehetséges boldog percet dob el, mikor nem ad új esélyt. De helyes e az az út, amelyen a megkeseredettség miatt nem adunk új esélyt a boldogságnak?! Igen, mindig kell adnunk magunknak, másoknak és egymásnak egy újabb esélyt, mert sohasem tudhatjuk, mikor jön el a perc, amikor már késő lesz és csak annyit tudunk majd mondani „Pedig kettőnknek járt volna még egy esély!”
Talmud
Valaki helyett meghalni, akit szeretek ...
... jó halálnak tűnik.
Soha nem gondolkoztam a halálomon...de más helyett meghalni, akit szeretek, szép halálnak tűnik.
A könnyek mennyisége a földön változatlan. Mihelyt valaki abbahagyja a sírást, másvalaki máshol sírva fakad. Ugyanez a törvény érvényes a nevetésre is.
A boldogság megrontója a valóság. Mérlegelünk ahelyett, hogy ráhagyatkoznánk a bennünk élő varázslat tisztán látó erejére, előtérbe helyezzük a lehetséges rosszat a lehetséges jó helyett.
Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz.
A ráncok csak azt jelzik, hol a mosoly helye.
Egy sebet be lehet kötözni, egy törött csontot sínbe lehet rakni, de ha nem törődnek az emberrel, azt nem lehet utólag helyre hozni.
Nincs tisztább cselekedet, mint mást helyezni magad elé.
Ilyen az ember: sohasem látja helyesen a sorsát, míg az ellenkezőjét is meg nem tapasztalja, és csak azt tudja igazán értékelni, ami elveszett.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló