Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Hogy minden fény, mi még nem vakít,
Mit a szem még elvisel,
A tűleveleken átszűrődik,
Az illatos füvet simogatja érzékeivel.

S tündérek fogják és fonják
Az álmok, a hangok, a fények fonalát,
Táncuk nyomán zöldebb a fű,
Mosolyuktól még mélyebb,
Még érzékibb ez a Székely világ.
Talmud
Mert a fák még állni fognak,
Ha én már meghalok,
Hirdessék akkor a jövendőt,
Mutassák azt, hogy él a remény és zúgnak a harangok.

S ha egy magyar vándor
Sok év múlva a tiszta égre néz,
Súgjanak neki a fenyők, mutassák az utat,
Hogy tudja: bárhol is van, de magyar földre ért.
Az emberölés mindennapos foglalatossággá vált számunkra. Nem volt olyan fegyver, amelynek ne lettünk volna szakértő forgatói. A fojtóhuroktól a géppuskán át az ágyúig minden gyilkoló eszköz ismerős volt számunkra, de a puszta kezünkkel is ki tudtuk oltani egy ember életét. Egy jól elhelyezett ütés a tenyér élével, és kész. Huszonévesekként öregebbek voltunk, mint hetvenéves nagyapáink. Többet tudtunk az életről és a halálról, mint bárki más. Soha nem mentünk el úgy egy halott mellett, hogy ne eresztettünk volna golyót a fejébe. Nem léptünk be úgy idegen házba, hogy ne dobtunk volna be előtte egy kézigránátot. Nem voltak illúzióink, és tudtuk, hogy többé nem is lesznek. Soha többé. Már semmi nem lepett meg minket. Túl sok lelki megrázkódtatás ért már bennünket. Az érzelmi életünket tönkrezúzták a tüzérségi támadások, az állandó csapdák. Már a nemi erőszakot is mulatságosnak találtuk. Különösen akkor, ha egy egész század jutott egy nőre. Ha valamire szükségünk volt, elvettük. Nem volt elfecsérelni való időnk. A halál a közelünkben ólálkodott.
Míg magad nem ismered, másokat sem fogsz.
A nap, melyet oly erősen vársz, hirtelen fog eljönni, mint reggel az első napsugár.
Az igaz barát a kezedet fogja, és a szívedet simítja.
Nem várlak és nem remélem már, hogy hívni fogsz, nem érzek semmit, nem hiányzol.
Gondolj rám, ha már nem leszek veled, Gondolj arra mennyire szerettelek. Gondolj a sok szép időre mit együtt töltöttünk, S az
utolsó napra, mikor kimondtad: végeztünk. Gondolj arra a fájdalomra, amit akkor átéltem, Nem is sejtetted, mit jelentettél
nekem. A legjobb barátomat, az egész életemet, A boldogságom, a végzetemet. Te voltál az, kire életemet bíztam volna, Te voltál, kiért a pokolba is mentem volna. S íme e könnycsepp miattad folyik arcomon, Tudd, hogy hiányzol nagyon. Gondolj erre, ha már máshol leszek, S más teszi szebbé életemet. Emlékezni fogok rád, mint egy régi barátra, Kiért életemet áldoztam volna. S idővel gondolsz rám, mikor már nem leszek veled, S arra mennyire szerettelek. Gondolsz a sok szép időre mit együtt töltöttünk, S arra a napra mikor kimondtad végeztünk. Egy rózsát helyezel kezeddel síromra, Szemedből egy könnycsepp folyik arcodra. Sírva kéred bocsássak meg neked, S én a túlvilágról válaszolok: érted mindent megteszek.
Rád gondolok és a sírás fojtogat.
Ha behunyom szemem, még látom arcodat.
Hallom a hangod, s érzem az illatod.
Mintha még mindig itt lennél, a rabod vagyok.
Az emlékek még mindig magukhoz láncolnak,
Fogva tartanak, s a múlthoz kötnek.
Próbálok szabadulni, s eltépni a kötelet,
És feledni hogy mennyire szerettelek,
Feledni hogy a sebek még sajogva égnek,
S hogy nélküled végtelenül üresek a nappalok s az éjek,
Mert feledni téged hogy tudlak én.

Már nem kellene sírni, de erősebb a fájdalom,
És felemészt a bánatom, reménykedve alszom el,
hogy jobb lesz majd a holnapom.
De ez csak álom nem valóság,
mert nekem nem jutott már más,
csak a fájdalom és a bús magány.
Ez lett a végzetem nekem.
Évente egyszer kicsit megállunk és számba vesszük mindazt a jót amiben részünk van.Hálát adunk a barátokért akik megértenek.A szeretőkért akik boldoggá tesznek.A gyerekekért akik szót fogadnak nekünk.Igen.Mindig hálásnak kell lennünk, azért amit kapunk, még akkor is ha az csak egy lehetőség.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló