Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Az élettől ne várj sokat és akkor a csalódások sem lesznek olyan fájdalmasak.
Talmud
Fáj még a szó, fájnak a percek az évek, a szívemet nyomja mikor a múltba nézek. Könnyeim hullnak, a párnára borulva sírok egy végtelen könyvet lapozva. Tudom már elmúlt, vége a szépnek, szépen lassan eltűnnek a képek. Sebeim maradnak nyitva a világnak példát mutatva, gátat szabva a hibáknak.
Mióta elhagytál azóta szívem száll. Célba nem talál csak várva vár. Fáj még a szó mit egykor mondtál, hogy szeretsz, de mégis elhagytál. A pillanat hevében hullnak a könnyeim, sírnak a lapok, betűkkel telt könyveim. Fájnak a szavak, fájnak a tettek. Jó volt veled hidd el, de már nincsenek érzések.
Látom,hogy sírsz. Könnyeid hullatod a szélben. Tudom szeretsz még ezt itt bent érzem, a Hold perzselő tűzében a csillagokat nézem. Bánatom tükröződik egy régi képben, egy fájó sebhely csúfítja arcom, az sohasem múlik el, örökre itt marad. Lángoló mezőkön, elhagyatott utcákon csak Te jársz a fejemben, mindig azt látom: Mással élvezed életed perceit. Én meg lógok a semmiben egyszer ott egyszer itt, ha jót ígér a holnap ne dőlj be! El ne hidd! Semmi jót nem fog adni, hazug szóval csábít! Tudom mikor szívek szállnak az égben minden rossz eltűnik a semmiségben, de létezik nap mikor minden nyomasztó, ilyenkor ordítom: Fáj még a szó!
Ugye emlékszel, hogy szép is volt, mikor annyi minden rólunk szólt,
De mégsem kerestél és el is feledtél, de mondd mitől féltél.
Csak egy pillantás mely visszatér, ilyenkor tudom, hogy még van remény
Míg élek bíznom kell, mert ez egy égi jel, még nem múlt minden el.
Álmaimban eljöttél és forrón öleltél
De kérdem én, hogy mi a valóság és tudnod kell ez mennyire fáj.

Változnak az idők, vele változok én is,
Mással voltál tegnap, de én akarlak mégis,
Ha megbántad mit akkor tettél, ne félj a mától,
Nincs baj, csak ha érzed, hogy a szíved most vádol.
Ha elvakult emberekkel hoz össze a sors tekintsd őket smirglinek, dörzsölhetnek még fájhat is, de a végén úgyis simára csiszolnak és a dörzspapír elnyűtt és ramaty!
Régi harcok, régi kopott könyvek
Derû, mosoly, néha fájó könnyek
Múlik minden, suhannak az évek
Búcsút intünk fájó diákévek.
Fáradt a tested,
Nyomja a sírhalom,
Tied a csend a nyugalom,
Mienk a könny a fájdalom.
Akartunk mi annyi jót és szépet,
De a sors életünkben,
Mindent összetépett.
A függőséggel az a helyzet, hogy sosem végződik jól, mert végül bármi is hozott minket mámoros állapotba idővel a jó érzés elmúlik és felváltja a fájdalom.
Azt mondják, hogy addig nem szokhatsz le, amíg padlóra nem kerülsz, de honnét tudhatod, hogy mikor kerülsz oda, mert nem számít, hogy ez a dolog mennyire fájdalmas, néha... lemondani róla sokkal fájdalmasabb.
A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. A legenda szerint minden, ami ebbe a vízbe hullik - a falevelek, a bogarak, a madártollak -, a folyó fenekén kaviccsá változik. Ó, ha kitéphetném a szívemet a keblemből, és belehajíthatnám az áradatba! Nem volna többé fájdalom, sem szenvedés, sem emlékek.
A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. Hideg téli nap volt, és éreztem, ahogy a könnyeim lecsorognak az arcomon, azután elvegyülnek a jeges vízzel, amely a lábaim előtt hömpölyög.
Valahol ez a folyó is csatlakozik majd egy másikhoz, aztán megint egy másikhoz, míg végül - távol a szememtől és a szívemtől - ez az összes víz beleömlik a tengerbe.
Folyjanak hát minél messzebbre a könnyeim, hogy kedvesem soha ne tudja meg, hogy sírtam miatta. Folyjanak minél messzebbre a könnyeim, hogy elfeledhessem, a Piedra folyót, a kolostort, a templomot a Pireneusokban, a ködöt, az egész utat, amit megtettünk.
Hadd felejtsem el álmaim országútjait, hegyeit és mezőit. Álmaimat, amelyek az enyémek voltak, és amelyekről mégsem tudtam.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló