Kiemelt kategóriák
»
» Szerelmes SMS
» Születésnap
» Élet
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Hajolj meg, ember, mélyen, mélyen, mert húsból és vérből vagy, mert tested van. Aztán egyenesedj fel, magasra, egészen magasra, mert tested van, melyet Isten saját képére alkotott. Gondolkozzál, emlékezzél, hajolj a földig, egyenesedj az égig.
Talmud
Küldje be kedvenc idézetét »
Mindig messze keresik valahol az Istent, a nagy dolgokban, mintegy távcsővel és nagyítóval, a csillagok, felhők és végtelenségek között. De én már tudom, hogy biztosabban megtalálom Őt az egészen kis dolgokban, a véletlenekben, a jelentéktelenségben, azokban a pillanatokban, mikor csodálkozva pillantunk fel, valamit értünk, amit az elébb, az élet sivatagjai és szakadékai között vándorolva, nem értettünk.
Ez a pillanat, mikor egyszerű és világos lesz valami, ami az elébb homályos és érthetetlen volt, ez a pillanat, mikor fölénk hajol Isten. Hiszek benne? Néha azt hiszem, csaknem frivolitás és túlbuzgalom hinni benne. Több és más Ő annál, semhogy hitem vagy tagadásom eldöntené kettőnk viszonyát.
...a legfőképpen azonban a várt viszontlátás ez életöröm általános érzésében folyt össze benne. Ez az érzés olyan erős volt, hogy akaratlan elmosolyodott.
Minden rézfúvósnak megvan a maga helye: mérföldekre innen a szabad ég alatt.
Így megy ez: egyik nap a másik után, egyik étkezés a másik után. Egy adott pillanatban csak egyszer veszünk levegőt, egy adott percben csak egyfajta fájdalmat érzékelünk. A fogorvos egyszerre csak egy gyökércsatornát vesz kezelésbe; a hajóépítők egyszerre csak egy hajót ácsolnak. Ha az ember regényírással foglalkozik, csak oldalról oldalra haladhat. A többi - mindaz, amit tudunk, mindaz amitől félünk- elmarad mellőlünk. Katalógusokat böngészünk, meccset nézünk, elhatározzuk, hogy az AT&T telefontársaság helyett inkább a Sprinthez csatlakozunk. Számláljuk a madarakat az égen, és hiába halljuk a közelgő lépteket a folyosóról, nem fordulunk hátra; azt mondjuk, igen, igen, a felhő gyakran emlékeztet másvalamire - halra, egyszarvúra, lóháton ülő emberre-, de azért igazából csak felhő marad, semmi más. És még ha villám kél belőle, akkor is azt mondjuk: ó, ez csak egy felhő, és figyelmünket máris leköti a következő étkezés, a következő fájdalom, a következő lélegzetvétel vagy a regény következő oldala. Hát igen - így megy ez...
Megérintett a halál gondolata. Elbűvölőnek találtam az áttetsző, légzéstől és mozgástól megfosztott test gondolatát. Nem értettem, hogy mindez mit jelent. Nem féltem. Előfordult, hogy kanyargó erekkel átszőtt csuklómat néztem, és erős késztetést éreztem rá, hogy megszakítsam a vonalak folytonosságát. Talán a halál volt a legkönnyebb és egyben leggyávább megoldás, hogy ne kelljen szembeszállni az élettel, közönyével, súlyával és aggodalmaival. Az az undorító érzés töltött el, hogy elbuktam. Mire jó tovább élni, ha ez csak vegetálást jelent?
Nem tudnám meghatározni a megszállottságot. Azt hiszem, az ember mindig magában hordozza. Gyakran elég egy semmiség, hogy kirobbanjon. Csendesen beléd fészkeli magát, lassan, alattomosan megtámadja lényed minden részét; de nagyon ravasz, iszonyúan mesterkedő, mert úgy tesz, mintha a barátod lenne, és mégis becsap. A szenvedés csupán következménye mindennek. Amikor megőrül az ember, a leggyakrabban észre sem veszi, mert nem fáj. A legfájdalmasabb a zuhanás. Az a pillanat, amikor rájössz. Én sem akartam látni a közeledtét. És aztán végül törvényszerűen földet értem.
A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog... valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába.
Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott.
Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél.
Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést.
Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj.
Egy perc, és fordul a kedvem. Néha föl-földereng előttem az élet vidám biztatása, de jaj, ez csak egy pillanat
Magam vagyok, rám hull a végtelenség,
a fák, a lombok ezre eltemet.
Olykor még fölém cikáznak még a fecskék,
nem láthat senki engemet.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló

info Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Elfogadom