Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
A fagyba dermedt, árva szikla is
Tavaszt érez, ha zápor öntözi
Áprilisban, s dől májusában a fény:
Didergő testén fű nő, zöld moszat.
Ekként a szív: fásult bár, felsajog
Ha nő sír, s mosolyában zsongva éled.
Talmud
Kicsit türelmetlenek vagyunk ma?” mormolta.
Szarkasztikus megjegyzést fogalmazva felnéztem rá, de az arca közelebb volt, mint amire számítottam.
Arany szemei csak pár centire voltak, hideg leheletét éreztem nyitott ajkaimon. Szinte az ízét is éreztem a nyelvemen.
Nem emlékeztem, mit akartam mondani. Nem emlékeztem a nevemre sem.
Nem adott esélyt, hogy összeszedjem magam.
Ha én dönthettem volna, az időm nagy részét azzal töltöttem volna, hogy Edwardot csókolom.
Semmilyen eddig tapasztalt élményem nem volt ahhoz fogható, ahogy hideg, márványszerű, de mindig nagyon óvatos ajkai az enyémekkel egyszerre mozogtak.
De nem túl gyakran dönthettem én.
Kicsit meg is lepett, mikor az ujjaival a hajamba túrt, és az arcomat az övéhez húzta.
A kezeimmel átkulcsoltam a nyakát, és azt kívántam, bárcsak erősebb lehetnék- elég erős ahhoz, hogy itt tartsam őt.
Egyik keze lesiklott a hátamon, közelebb vonva kőszerű mellkasához. A pulóvere ellenére a bőre elég hideg volt ahhoz, hogy megborzongjak – kellemes borzongás volt, a boldogság miatt, de a kezeivel kezdett távolabb tartani.
Tudtam, hogy úgy három másodpercem volt, mielőtt sóhajt egyet és gyorsan elfordít magától, és mond valamit arról, hogy erre a délutánra eleget kockáztattuk az életemet.
Az utolsó másodperceimet kihasználva közelebb vontam magam hozzá, szinte felvettem a körvonalait.
A nyelvem hegyével megtaláltam alsó ajkának az ívét, hibátlanul sima volt, mintha polírozva lett volna, és az íze -
Elhúzta a fejem az övétől, könnyedén kibontotta magát az ölelésemből – valószínűleg fel sem tűnt neki, hogy minden erőmet beleadtam.
Mély torokhangon kuncogott egyet.
A szemei fénylettek az - annyira szigorúan fegyelmezett - izgatottságtól.
„Ah, Bella.” sóhajtotta.
„Mondanám, hogy sajnálom, de nem.
Felkelő Nap fénye simogassa arcod, egy pillanatra felejtsd el minden gondod. Ne törődj semmivel csak hunyd le a szemed s képzeld el hogy a világ szép is lehet!
Ne akarj a napba nézni. Ne akarj mert elvakít a fény. Barátkozz a gyertyalánggal. Így maradsz tiszta és szerény.
Ne kívánjon az ember fényes palotát, ki tudja mennyi könny mossa annak ablakát. Nézd a fecskepárt, s megérted a dolgot. Kicsiny fészkük van, s mégis milyen boldogok.
Most nem szólnak a csillagok, a messzeség most nem ragyog, s a közelség csak úgy segít, ha érzed, hogy megérint.
Most nem szólnak a csillagok, az árnyékok most túl nagyok, az antennákról víz csorog, felhők, ne sírjatok!
Míg a távolság az ablakát bezárja, míg az éjszaka az új nap fényét várja,
Nézünk egymásra, és válaszolni nem tudok, és nincsenek jó kérdések, és nem szólnak a csillagok.



Minden elmúlik, és úgy lesz örök,
Mint a fényből szőtt szerelem,
Mert az ember százszor is elbukik,
De a halhatatlan hűség benne nem.
Kifényesítheted cipőd, viselhetsz öltönyt,
Fésülheted a hajad, és lehetsz nagyon csinos,
Elrejtheted arcod egy mosoly mögött.
Csak egy dolgot nem titkolhatsz el:
Azt, amikor belül összeroppansz.
Ne jöjj el sírva síromig, nem fekszem itt, nem alszom itt. Ezer fúvó szélben lakom, gyémánt vagyok fénylő havon. Érő kalászon nyári napfény, szelíd esőcske őszi estén. Síromnál sírva meg ne állj; nem vagyok ott, nincs is halál.
Tiszta volt a tavaszi égbolt, mégis különös varázslat lebegte körül a holdat. Az emberek mindig rémült csodálattal néztek fel rá. Sok mindent látott az idők folyamán. Amikor már nem világított és sötétbe borult a táj, a fény elől bujkáló gonosz erők előmerészkednek, hogy kiterjesszék hatalmukat az éjszaka leple alatt.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló