Kiemelt kategóriák
»
» Szerelmes SMS
» Születésnap
» Élet
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Azt kívántam bárcsak megint betompulnék, de nem emlékeztem, hogy azelőtt ezt hogy
értem el. A rémálom kezdett egyre jobban idegesíteni, és elérte, hogy azokra a dolgokra gondoljak,
amik fájdalmat okoztak nekem. Nem akartam emlékezni az erdőre. Még amikor a képektől reszkettem,
éreztem, hogy a szemeim megtelnek könnyekkel, és elkezd fájni a mellkasomon tátongó lyuk pereme.
Levettem az egyik kezemet a kormányról, és próbáltam vele a mellkasomat fogni, hogy egy darabban
maradjon.
„Olyan lesz, mintha sosem léteztem volna.” A szavak végigsuhantak a fejemben, teljesen eltértek attól
a tökéletes tisztaságtól, ahogy a hallucináció alatt hallottam őket. Csak szavak voltak, hangtalanok,
mint egy nyomat a papíron. Csak szavak, de a lyukat szélesre feszítették, és beletapostam a fékbe,
mert tudtam, hogy nem szabad vezetnem, amíg ez az állapot el nem múlik.Összegörnyedtem, arcomat
a kormánynak nyomtam, és próbáltam a tüdőm nélkül lélegezni.Nem tudom ez mennyi ideig tartott.
talán egy nap, évek múlva - ha már a fájdalom annyira enyhül, hogy már talán el tudjam viselni -
vissza tudok majd emlékezni arra a néhány rövid hónapra, amik az életemben a legjobbak voltak. és ha
lehetséges az hogy a fájdalom annyira enyhüljön, hogy ezt megtehessem, biztos voltam benne, hogy
annyira hálás leszek azért, mint amennyire hálás voltam azokért, amiket adott nekem. Többet, mint
amennyit kértem, többet, mint amennyit érdemeltem. Talán egy nap majd így fogom látni.De mi van
akkor, ha ez a lyuk sosem lesz jobban? Ha a szélei sosem gyógyulnak be? Ha a sérülés végleges és
visszafordíthatatlan?Szorosan összeszorítottam magamat. Mintha sosem létezett volna, gondoltam
kétségbeesetten. Micsoda hülye és lehetetlen ígéret? Ellophatja a képeimet és visszakaphatja az
ajándékait, de ez nem csinálna vissza mindent olyanra, mint amilyen azelőtt volt, hogy megismertem.
A fizikai jelek voltak a legjelentéktelenebb részei az összefüggésnek. Megváltoztam, belülről már
teljesen felismerhetetlen lettem. Még kívülről is máshogy néztem ki, az arcom beesett, és teljesen
fehér, a lila karikákat kivéve amiket a rémálmok hagytak a szemem alatt. A szemeim sötétek voltak a
sápadt bőrömhöz képest - ha szép lennék és távolról látnám magamat - elmehetnék vámpírnak is. De
nem voltam szép, és valószínűleg inkább egy zombihoz álltam közelebb.Mintha sosem létezett volna?
Ez őrültség. Ez egy olyan ígéret volt, amit sosem tudott volna betartani, egy ígéret, ami abban a
pillanatban megtört, ahogy kimondták.A fejemet a kormánynak ütögettem, hogy eltereljem magam az
élesebb fájdalomtól. Butának éreztem magam, amiért aggódtam azért, hogy megpróbáljam betartani az
ígéretemet. Hol van értelme annak, hogy egy olyan ígérethez ragaszkodunk, amit a másik fél már meg
is szegett? Kit érdekelt, ha vakmerő voltam és ostoba? Nem volt okom hogy elkerüljem a
vakmerőséget, és arra sem hogy ne legyek ostoba.
Szárazon nevettem magamnak, még mindig levegőért kapkodva. Vakmerő a döntésekben - na ez egy
reménytelen dolog volt...A sötét humor elterelte a figyelmemet a fájdalomról. Már könnyebben
lélegeztem, és már hátra tudtam dőlni a székben. Annak ellenére, hogy hideg volt, a homlokom tele
volt izzadtságcseppekkel.Próbáltam a reménytelen javaslatomra koncentrálni, hogy megóvjam magam
a kínzó emlékektől. vakmerőnek lenni a döntéseknél sok kreativitást igényel - talán többet, mint ami
nekem van. de azt kívántam, hogy bárcsak lenne valamilyen mód. talán jobban érezném magam, ha
nem próbálnék egy megtört megállapodásba kapaszkodni minden erőmből.
Talmud
Küldje be kedvenc idézetét »
A fájdalmat és a veszteséget, mindenki ugyanúgy éli meg. Nem mindenkinek adatik meg a boldogság és a szeretet, de a fájdalomban és a veszteségben mindenki osztozik.
Minden ember hibázhat és hibázik is. Hibáink következtében vesztjük el biztosnak tűnő munkahelyünket, hűséges barátainkat, mindig mellettünk álló családtagjainkat és odaadó szerelmünket. Ha megbántanak minket, s csalódunk, épp úgy toljuk el magunktól azt, aki fájdalmat okozott, mint ahogy minket tolnak el maguktól azok, akiktől elvettük a boldogságot. Az ember ösztönösen fél az újabb csalódástól, s nem látja be azt, hogy míg attól tart, hogy újra csalódik, mennyi lehetséges boldog percet dob el, mikor nem ad új esélyt. De helyes e az az út, amelyen a megkeseredettség miatt nem adunk új esélyt a boldogságnak?! Igen, mindig kell adnunk magunknak, másoknak és egymásnak egy újabb esélyt, mert sohasem tudhatjuk, mikor jön el a perc, amikor már késő lesz és csak annyit tudunk majd mondani „Pedig kettőnknek járt volna még egy esély!”
Például egy nőt: voltál már szerelmes? Ha tényleg igazán szeretted, ugye, sose jutott eszedbe, hogy megbocsáss neki valamit? Igaz? Akármit csinált, azt mind helyesnek találtad, nem? Akármilyen fájdalmat okozott vele. Akit szeretünk, annak nem kell megbocsátani. Megbocsátani azoknak kell, akiket nem szeretünk.
Te vagy a gonoszság forrása
Minden halandó csábítója
Te adtad a fájdalmat
Mely annyi szívet megszaggat
De adtad a könnyet
Mely könnyít
A bánaton
Te adtad a tudást
A Földre jutást
Te hoztad a Szennyre a szennyt
A Sötét Mennyt
Poklot, halált, rothadást
Mégis van, aki imád
Úgy tekint rád
mInd Szent attyára
Te vagy a múlt, a jelen, s jövő
Az élet röpke, gyorsan eljő
A Halál
A te sötét szívű angyalod
Sataniel, átkot szórtak fejedre
Mert megtetted, mit megkellett
Én imádlak, most is fohászkodom
Enyhíts fájdalmamon
Küld rám döghozó angyalod
Had ragadjon
Fogja meg állam
Csókoljon meg lágyan
Utolsó pillanatomban látom
Teljesült kívánságom
A Révész vezet
Tudom, kihez megyek
Sietek hozzád, Nagyuram
Tudom , nálad lesz jutalmam
Téged szolgáltalak éltemben
Téged szolgállak holtomban
Hű szolgás vagyok
Semmit nem kapok
Csak szolgállak
Dicsőítlek
S mind azért teszem
Mert te vagy a mindenem
Száműzött, Dicső Angyal!
Téged imádlak minden pillanatban
Jutalmam a vágyam
Vágyam a szolgálatom
Nászágyad férgektől hemzseg
S szavadra én már benne fekszek
Teljesen a tiéd vagyok
Tégy, amire vágyol
Drága Sátánom!
A zenében egy jó van; ha üt, nem érzel fájdalmat.
Nőnek az árnyak s ahogy
fogynak az esték,
úgy fáj egyre jobban,
hogy minden csak emlék.

A Te szíved nem fáj,
de a miénk vérzik,
mert a fájdalmat
csak az élők érzik.
Mennyi mindenről szólhat egy dal. Mennyi üzenet lehet benne és mennyit tehetünk bele mi. Az első csók emlékét, barátaink arcát, egy jó buli képeit vagy éppen a szakítás fájdalmát. Egy kudarc élményét, vagy egy sikerét raktározza. Mindegy mi kötődik hozzá, de ettől fog függeni, hogy mikor hallgatjuk meg. Ha vidámság és boldogság fűződik hozzá: bármikor. Ha magány és boldogtalan percek: ritkán. Ha régi sebeket téphet fel, vagy újakat mélyíthet: igyekszünk soha.
Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fantom-fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban - ha valóban szeretünk - nem lehetséges!
Nem az a fájdalom,sírni,zokogni
Hanem:A fájdalmat kacajba folytani.
Az ember erős,de a szíve megszakad,
Ha azt akit igazán szeret
Szeretnie nem szabad!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló

info Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Elfogadom