Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
„Az az éjszaka engem is annyira meglepett mint téged, de veled egy olyan helyre jutottam el, ahol még sosem jártam, miután elaludtál, én csak bámultam azokat az olcsó fénylő csillagokat a plafonon és egy idő után elkezdtek összeállni jellé, és ezek a fura fények kirajzolták az egész kapcsolatunkat, és akkor először minden világosnak tünt, logikus folyamatnak, Te és én voltunk a legjobb terv a világon, és nem én találtam ki, veled úgy éreztem, hogy talán nem kell többet terveznem, mert olyan volt mintha végre élnék, egyszer az életben végre nem kellett megküzdenem a boldogságért, csak úgy megtörtént! Soha semmi nem fog úgy fájni, mint a Te reakciód ugyanerre”
Talmud
„A szeretet mindent kibír- egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk- és vége!? Vége, örökre!? Soha nem lesz többé!? -Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb, mint a fizikai kín vagy maga a halál, azért mert egyszerűen természetellenes. Az, hogy testünk vénül, és betegek, öregek, fogatlanok, vaksik és nyomorékok leszünk, még elfogadható valahogy. Nehezen, de mit tegyünk? Az, hogy végül nem bírjuk tovább a fizikai életet, és átlépünk a halál kapuján, még mindig elfogadható, ha keservesen is. Minden kétségbeesett tiltakozásunk ellenére van bennünk valami belenyugvás, vagy talán rejtett bizakodás: majd csak lesz valahogy. Az ember végül megadja magát. De az, hogy a szeretet elmúljon, elfogadhatatlan! Olyan fájdalom, melyet semmi nem enyhít. Olyan borzalom, melyre nincs gyógyír, mert egy hang azt kiáltja bennünk: Ez nem történhet meg! Egy társadalmi rendszer összedőlhet, egy hitvilág összeomolhat, egy nép, egy faj, egy istenkép megsemmisülhet, jöhet az apokalipszis, és megmérgezheti a földet, a vizet, a levegőt, és kipusztíthatja az emberfaj jó részét: mindez bármennyire is meghaladja a képzeletünket- mégis tudjuk valahol, hogy mindez nem lehetetlen, mert benne van a pakliban. De a szeretet elvesztése nincs, és nem is lehet, soha! Ez az egyetlen pont, ez a mustármagnál kisebb kis atommag a szívünk közepén, ahol lényünknek és az egész teremtésnek a legvégső titkát őrizzük. Ez a titok, ha szavakkal kimondjuk, ennyi: a szeretet örökkévaló. Minden más elmúlhat - és el is múlik. A nap élete véges. A csillagoké is. A kozmoszé is. De a szeretet el nem múlhat-megmarad. Ezért van az, hogy senkit nem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad. Egyetlen dolog szüntetheti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban ha valóban szeretünk nem lehetséges.”
"Jártam már itt ezelőtt, de mikor és hogyan nem tudom. Ismerem a füvet az ajtón túl, az édes friss illatot, a sóhajok hangját, a fényeket a parton. És te az enyém voltál ezelőtt, hogy milyen régen talán nem tudom. Megtörtént ez már így ezelőtt? És az idő kavargó röpte nem lesz-e képes életünkkel visszaadni a szerelmünket a halál ellenére. Éjjel és nappal egy kis örömöt adni. Még egyszer."
"Semel in anno licet insanire." - Egyszer egy évben szabad bolondságot csinálni.
A jó szót, az okos gondolatot, az értelmes cselekedetet egyszer előnyben részesítik majd az emberek, és eljön az az idő, amidőn értelme, hitele és becsülete lesz a félve kimondott igazságnak.
"-Csoki! voltál már 2 nővel?
-Egyszerre?
-Nem.Összesen!"
"Éljünk vidáman, minél kevesebb gonddal, mert egyszer meghalunk, ez a régi lírikusok filozofája, ha pedig élnünk és örülnünk kell, hagyjunk élni és örülni másokat is, ez az egész élet filozófiája."
„Aha, értem. Azt hiszed, hogy neked ehhez
semmi közöd. Elmész a szekrényedhez és kiveszed ezt a
lompos, kék pulóvert. Mert a világnak azt akarod mondani ezzel, hogy túl
komolyan veszed magad ahhoz, hogy érdekeljen mit veszel fel. De amit nem
tudsz, az az, hogy ez a pulóver
nem egyszerűen kék. Még csak nem is türkiz vagy jáspis kék, hanem sziriliai kék. És azzal sem vagy tisztában, hogy 2002-ben Oscar de la
Renta jött ki egy ilyen árnyalatú
kollekcióval. Aztán, ha jól emlékszem Yves Saint Laurent
volt az, aki szirilia kék színű katonai ingeket
mutatott be. Aztán a sziriliai kék, gyorsan feltűnt további nyolc designer kollekciójában. Majd szépen leszivárgott a bevásárló központokba. Hogy aztán egy leárazásban végezze. Így került hozzád
is. Ugyanakkor az a kék több millió dollárt és megszámlálhatatlan munkahelyet jelképez. És valahogy komikus, ahogy azt
hiszed, hogy kivontad magad a divatipar hatása alól, holott azt a pulóvert
hordod, amelyet neked választottak ki az ebben a szobában lévő emberek, egy
rakás "dologból".”
"Hidd el, hogy annyira félek én!
Nem tudom, van e még remény,
hogy egyszer majd engem úgy szeretsz,
ahogyan kit sosem feledsz..."
„Ott feküdtem, nem tudom, mennyi ideig, mellettem az a lány. A keze könnyedén tovább cirógatta megizzadt testemet. Fojtott öröm zsibongott bennem: nem békesség volt, hanem olyasmi, mint amikor a láng ellobbantéval még fel-felparázslik hamu alatt a tűz. Nem haboznék boldognak nevezni bárkit, akinek jutott már osztályrészül valami ehhez fogható (így motyogtam mintegy félálomban), ha mégoly ritkán is ebben az életben (én például csak ez egyszer, most éreztem), s ha mégoly futólag, egyetlen röpke pillanat erejéig is csupán. Az ember mintha megszűnnék létezni, már nem is érzi önmagát, azt se, milyen kicsivé lett, hogy szinte megsemmisült, és ha bárki halandó (így elmélkedtem) csak egyetlen röpke pillanatra is belekóstolhatna abba, amibe én most belekóstoltam, rögvest görbén nézne erre a romlott világra, bántaná, mily szégyenletes a hétköznapi lét, megérezni, micsoda teher ez a halandó test...”

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló