Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
- Köszönöm, Gergő bácsi!
- Mit?
És Gyula megakadt. Mit is köszön tulajdonképpen? Hiszen itt annyira közös volt minden. Amit egymásnak tettek, maguknak is tették, és nem is tudtak semmit tenni, nem is akartak semmit tenni, ami a másiknak ne vált volna hasznára. De erre nem is gondoltak, mert mindez a természet rendjéhez tartozott, amelyben éltek.
- Mindent köszönök, Gergő bácsi!
Talmud
A természet bölcs, de könyörtelen. Ami van, annak kell is lennie, és az egyensúly megbontása csak rövid ideig lehetséges.
Ez nem volt másként soha, és nem is lesz másként soha.
Van az úgy, hogy bárhogy is várom,
A jéghideg ágyon, nem jön az álom
Nélküled semmit sem ér ez az élet,
A végzet méreg a négyzeten, úgy hiányzol.
Hiányzol, ,
Gyerekkorunkban félünk éjszaka, mert attól tartunk, szörnyek bújtak az ágyunk alá. Ahogy öregszünk, a szörnyek egész mások lesznek. Önbizalomhiány, magány, megbánás... és bár idősebbek vagyunk és bölcsebbek, rájövünk, hogy még mindig félünk a sötétben.
Ha változtatni akarsz az életeden, akkor százezer lépés fájdalmával kell megküzdened. Elindulsz, egy lépés fájdalom. Továbblépsz, még egy lépés fájdalom, de ebben az egy lépésben hogyan lenne benne a százezer lépés fájdalma? A gyáva ember ettől az egy lépés fájdalmától fél. És racionális hazugságokkal próbálja megmagyarázni, hogy miért is nem teszi ...tovább »meg. Mert aki fél, az elkezd kifogásokat gyártani, hogy megmagyarázza a saját szegényes lelki bizonyítványát. Ahelyett, hogy szembenéznénk azzal, mit tettünk magunkkal, elkezdjük sajnálni magunkat. Ami jajveszékelésbe fordul, majd marjuk magunkat, hogy lehettünk ilyen hülyék. De még mindig nem változtatunk.
Many people will walk in and out of your life, but only true friends will leave footprints in your heart. To handle yourself, use your head; to handle others, use your heart. Anger is only one letter short of danger. If someone betrays you once, it is his fault; if he betrays you twice, it's your fault. Great minds discuss ideas; average minds discuss events; small minds discuss people. He who loses money, loses much; he who loses a friend, loses much more, he who loses faith, loses all. Beautiful young people are accidents of nature, but beautiful old people are works of art. Learn from the mistakes of others. You can't live long enough to make them all yourself. Friends, you and me. You brought another friend. And then there were three, we started our group. Our circle of friends. And like that circle. There is no beginning or end. Yesterday is history. Tomorrow is mystery. Today is a gift, that's why they call it the present...
"Igaz hitemre - gondolta Eugéne lefekvés közben -, azt hiszem, tisztességes ember maradok egész életemben. Tiszta gyönyörűség lelkiismeretünk sugallatára hallgatni."
Talán csak azok cselekszenek titokban jót, akik hisznek Istenben, és Eugéne istenhívő volt.
Az élet egy nagy szerepjáték. Mindannyian játsszuk az általunk választott karaktert, és csak egy dolog van ami kizökkenthet minket a szerepünkből, s az nem más, mint a szerelem. Mikor jön valaki, aki az első perctől kezdve átlát rajtunk, az ő szemében az álarcunk lehull és megsemmisül. Csupán az igazi énünk érvényesül, ha akarjuk, ha nem, és ez az, ami néha annyira megrémít minket, hogy legszívesebben hanyatt-homlok menekülnénk, de hamarosan rájövünk, hogy e nélkül nincs értelme az életünknek.

Nem nyílik korlátlan lehetőségünk arra, hogy megkapjuk amit akarunk. És nincs annál rosszabb, mint kihagyni valamit, ami megváltoztatná az életünket.

Eljön egy pont az életünkben, amikor hivatalosan felnőtté válunk. Elég idősek leszünk, hogy szavazzunk, igyunk és más felnőttes dolgokban vegyünk részt. Hirtelen elvárják, hogy felelősségteljesek legyünk. Komolyak, felnőttek. Megnövünk, megöregszünk, de felnövünk-e valaha is? Valahogy felnövünk, családunk lesz, férjhez megyünk, elválunk, de többnyire ugyanazok a problémáink, mint tizenöt évesen. Mindegy, mennyit növünk vagy öregszünk, akkor is örökké botladozunk, örökké keresgélünk.

Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy az övé is nyitva, s az arcomat bámulja. Sosem értettem, miért néz így rám. Mintha én lennék a főnyeremény, nem pedig az őrületesen szerencsés nyertes.

Nincs adat!

Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló