Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Élet. Annyiszor ejtjük ki a szánkon, és még sem érezzük a súlyát.. Kaptad. Igen. Mind kaptunk egyet. Van aki harcolt érte mikor világra jött, és van akinek könyebb volt az útja. Ok nélkül semmi sem történik, minden összefüggésben van, minden ami körülöttünk létezik össze van kapcsolódva. Gondolkodj.. Levegő nélkül képtelen lennél élni, de az egyensúlyoknak is meg kell lenni, például a fény és a sötétésg, a víz és a tűz, a hideg és a meleg, rossz és a jó.. Olyan mintha csak mese lenne az egész, de mégsem. Benne élsz, a körforgás része vagy. Születsz, élsz, meghalsz. Rajtad áll,hogy az élsz az nálad mivel egyenlő. Sokan úgy tartják, hogy a boldogság és a szerelem is létezik. Próbáljuk ábrázolni őket, a szerelmet is hasonlítgatjuk mindenhez, de szerintem mindenki máshogy éli meg.. A boldogság, az pedig számomra benne van akár egy mosolyban is. Nekem az sem mindegy, hogyan kelek fel reggel az ágyból. Itt nem a bal lábbal,vagy a jobb lábbal kelésre gondolok.. Hanem arra,hogy mit álmodtam, vagy hogy mosoly van-e az arcomon mikor kilépek a valóságba a takaróm alól. Álmok. Olyan elképzelhetetlenek,ahogy léteznek,de igen, ott vannak. A valóság az,csak egy kicsit elferdítve.. Mind álmodunk. Mindegyikünknek meg van írva a saját élete. Akár egy nagy könyv. Vagy egy társasjáték. Valaki felette ül,és mozgat minket. Attól függ minden a játékos éppen mit dob. Nem mindegy,hogy hatost vagy egyest dob. Élünk, lélegzünk. Ki könnyebben, ki nehezebben. Az életet sosem értheted míg át nem éled.. Tapasztalj, merj önmagad lenni, ne félj az elutasítástól. Tudd meg mit jelent az a szó,hogy ÉLNI. De ne vidd túlzásba, tudd hol a határ.. De ha átléped, kitudja milyen lesz onnan a kilátás, csak Te tudodhatod..
Talmud
Tudom, hogy itt vagy valahol közel,

s csak azt várom már, hogy mikor jössz el?!

Itt vagy a dalban, mely szívem tépi szét,

s a fuvallatban, mely hangom viszi feléd!

Felugrok, s rohanok a nagy világban,

nem tudom merre visz majd a lábam...

Ott járok, hol még sosem jártam,

az érzelmek kusza labirintusában.

Futok, rohanok, nem látva a célt,

majd földre rogyok, úgy érzem, nincs remény,

s mikor könnyekbe borít a mély csüggedés,

felnézek, s látom, hogy TE ott jössz felém!!!

Egyszer egy pici pocakos pocok
pocakon pöckölt egy pici pocakos pockot,
mire a pocakon pöckölt pici pocakos pocok
pocakon pöckölte a pocokpöckölő
pici,pocakos pockot.
Miért az megy el, aki boldog, aki szeret?
Miért marad apa nélkül egy ártatlan gyerek? ...
A családom volt az egyetlen, az igazi kincsem,
De egy pillanat alatt széthullott és már bárhogy is fáj, nem tehetek ellene semmit.
Az igazán nehéz helyzetben semmire sincs annyira szükségünk, mint egy szerető családra.
Örüljön akinek ez még megadatott, becsülje meg mindennél jobban mert lesz idő mikor már késő lesz.
A legrosszabb dolgok is bekövetkeznek olykor, mikor a gyermek épp bontakoztatná ki repülő tudását, viszont egy röpke pillanat alatt a földre hull és ökölbe szorított kézzel sír.
Annál kegyetlenebb dolog nincsen mikor szeretettel és tisztelettel (Pl anyák napján) egy bonbonnal vagy egy virággal nem áll már módodban felköszönteni a szerettedet. Mivel nem marad más csak egy sírhalom, ahova teheted a virágod. Illetve a remény, hogy odafent nincs többé fájdalom és gonoszság.
Így belegondolva nekik sem lehet könnyű, hogy odafentről lefelé tekingetnek és látják gyermeküket megingani az élet göröngyös útján.
És nem tehetnek semmit, hiába látják, hogy merre van a helyes ösvény.
Szokták mondani: ha még él az egyik szülőd, csak félárva vagy. Ha a másik szülőd is meghal, akkor leszel igazán árva.

Ha itt lennél velem, én elmondanám neked, mennyire szeretlek! De nem vagy itt, ezért magamba fojtom, és erre a lapra neked leírom. Álmomból felébredve a párnára borulok, szemeim könnyesek és csak annyit kérdezek: Mért most hagyott el ? Ez nagyon rossz nekem. Ha egyet kívánhatnék, téged kérnélek, de ez egy játék mely nekem nem jön össze. Ha szeretnél, most itt lennél velem, nem valaki másnál járnál, távol tőlem. Utolsó szavam legyél nagyon boldog, de gondolj néha arra ki e verset írta, s ki a szívét örökre neked adta.
Meghalni,mint élni melyik a könnyebb?-Én
az életet választottam,mégis milyen nehéz?
Tanultam,hogy élni tudjak,de nem ment.
Megaláztak és mégis felálltam,
de szembeszállni nem tudtam.
Földbe tiportak és lent maradtam,
felállni már nem tudtam
így meghaltam.Míg a halálon töprengtem,
rájöttem,hogy a halál
békés és könnyű,de az élet nehezebb.

A szeretet olyan, mint a tűzhely.
Lángja lehet takarékon vagy teljesen felvéve, ilyenkor meleg vagy forró,
ha kialszik a lángja jég hideg vagy fagyos.
Ti hűvös, selymes tapintású női combok
Oly kellemesen, oly izgatón reám hattok.
Öleljetek karcsú alabástrom oszlopok,
Szomjazó ajkam tüzes öledre odavond.

Nem az az igazi barát, aki ha nevetsz, veled nevet,
Hanem az, aki ha sírsz, letörli könnyeidet.

Nincs adat!

Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló