Be

Kiemelt kategóriák

» Szerelmes SMS

» Születésnap

» Élet

Idézet beágyazása

Beállítás
kezdőlapnak

Facebook
csoport

iGoogle
modul

	Idézet beágyazása weboldalára »

RENDEZÉS:

...

282

...

381

Utolsó oldal »

"Ha befogadsz egy éhező kutyát és gondoskodsz róla, nem fog megharapni. Ez a legfőbb különbség egy kutya és egy ember közt."

Talmud

Küldje be kedvenc idézetét »

"Ez hát Fritz: felelőtlen és hasznavehetetlen alak. Csak megjátszotta, hogy író. Ha igazi mesterember lenne, mint például egy órás, akkor tudná, hogy minden tettnek következményei vannak. Minden "tik" után "tak" következik. Ha egyszer elkezdtük, hogy "egyszer volt, hol nem volt", folytatódnia kell a történetnek; mert ha ez elmarad, valami más történik, amely már távolról sem olyan ártalmatlan, mint egy mese."

"Elértem hát a végére. Sohasem fogom befejezni a történetemet, mert a befejezés olyasmi volna, amellyel képtelen lennék szembenézni. Reményt tápláltam ott, ahol minden remény meghalt már, amiért is szégyen és sötétség lett osztályrészem. Elűztek, és a visszaút örökre bezárult mögöttem, bármennyire kétségbeesetten keresem is.
Azt hittem, elmesélhetem, de az egész világ kopárnak tűnik. Saját önhittségem miatt veszítettem el azt, amelyről nagyon kevesen mernének egyáltalán álmodozni is - olyasmire vetemedtem, melytől még az istenek is iszonyodnának."

"Ha útra viszel magaddal könyvet", mondta Mo, mikor az első kötetet rakta be így a ládába, "különös dolog történik: a könyv elkezdi emlékeidet gyűjtögetni. Később csak föl kell ütnöd, aztán mindjárt tudod, hol olvastad először, mi volt akkor. Jó, hát, ha nem is mindjárt, de lassan és annál biztosabban. Hidd el nekem, a könyv olyan, mint a légypapír. Az emlékek megragadnak rajta. Amit később látsz, már nem csupán a kész, nyomtatott szöveg."

"Mert mindent könyvek borítottak itt, ez csak természetes, mennyezetig a roskadozó polcokat, a székeket, a ládákat, az asztalokat, a padlót egészen a sarkokig, rejtett zugokig. És kis halmok - könyvhalmok! - álltak a vécében, a tévé tetején, alul a ruhásszekrényben is, vastag, karcsú, poros, fényes fedelű, régi meg új könyvek... rútak és gyönyörűségesek, de egy dologban mind hasonlított: a legszürkébb napokon is képesek voltak elűzni akármi unalmat, és Meggie tudta ezt, és szerette őket érte, hát annyi baj legyen, hogy olykor kis híján hasra is esett bennük az ember."

"Elképzelhető, hogy a lelke mélyén minden hős éppen olyan gyáva, mint én vagyok - gondolta -, és az a legfontosabb, hogy az ember ennek ellenére is megtegye azt, amit tennie kell. Hiszen, ha nem rémült, hanem teljesen hidegen hagyja bármilyen veszély, akkor abban mégis hol van hősiesség?"

"Ezt nézd meg, akkor hát, Meggie! - mondta még zárkájukban Fenoglio. "Nem vagyok-e nagy művész, a legnagyobbak egyike? S van-e szebb világ, mint a betűké? Varázsjelek, holtak hangjai, csodás világok építőkövei, magány űzői. Különb, amiről szólnak, nincs ennél a világnál. Vigasztalóbb. Titkok őrzői a betűk, igazság jövendölői, szószólói..."

"Erős, keserű könyvbetegség járja át a lelket. S mily gyalázat, valóban, ennyire kötődni holt emberek érzelmeihez, nyomtatványaihoz, mind e böhöm papírtömeghez. Nem volna-e jobb, nemesebb, nem volna-e nagyobb bátorság, hagyni mind e hulladékot, ahol van, aztán kilépni a világba - szabad, semmi által nem gátolt, analfabéta szuperemberként?"

"Mind a Föld közvetlen sarjadásai vagyunk. Voltunk por, leszünk korhadék anyag. Örök ritmusra vonulunk, szüntelen, beteljesítjük az élet ünnepélyét, hagyjuk elkövetkezni gyászát."

"Ma már tudom...
Anya egyetlen egy adatik.
Talán iszik, ver, szóval s tettel tipor, megalázón elhajít.
Mi elhagyjuk őket, megvetve gyűlöljük, ki életet adott.
Míg mellettünk van, nem tudjuk, milyen, ha már nincs....
De talán változtathatunk...
Merd kérdezni, hogy miért, s hogyan tovább?
Merj mellé állni, felkarolni, kezét fogni, s mint egy beteg gyermeket, gyógyítani, ápolni.
Hisz Ő is ember... mint Te vagy Én, gyarló s tökéletlen lény.
Mert ítélkezni nincs jogod. Te sem vagy különb, ugye tudod?!
Gyermekként, ha elestél... fel ki segített?
Te tudod a legjobban, hogy anyád, legyen bár nevelő vagy édes, melleted állt, segített s féltett.
Lehet most rajtad a sor...
Állj elibe! Mondd, hogy anyám, szeretlek! Én örködöm feletted."

Nincs adat!

Bejelentkezés

Vicc ajánló