Kiemelt kategóriák
»
» Szerelmes SMS
» Születésnap
» Élet
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Nem Rá voltam mérges, hanem magamra! Én voltam az igazi szadista! Lehet, hogy nálam van a korbács, de én kötöztem oda magam! Odakötöttem magam egy olyan férfihoz, aki szűkölve retteg attól, hogy lekössék
Talmud
Küldje be kedvenc idézetét »
Egy évben legalább egyszer begyűjtünk pár jókívánságot a születésnapi gyertyáink felett.
Néhányan többet is bevetnek, szempillákat, szökőkutakat, szerencse csillagot.
És minden akkori és mostani kívánságból egy-egy valóra válik.
És akkor mi történik?
Ez olyan jó mint vártuk?
Úszunk a boldogság mámorában?
Vagy észrevesszük, hogy van még egy hosszú listánk más kívánságokról,
amikre még várunk, hogy beteljesüljenek?
Attól még kívánunk, mert, néha valóra válnak.
Éj gyermeke ő,
Szépsége megigéző.
Anyaföld hajkoronája,
Mélybarna szempára.
Sápadt bőre,
Ajka vérvöröslő,
Ruhája mint anyja , az éj.
Eme férfi maga a tökély!
Ha megpillantom,
Szívemben vad láng lobog.
Bámulom áhítattal,
Gondolatom messze szárnyal.
Szárnyra kélt:
Talán ő, meg én...
Hisz ez lehetetlen!
Hogy gondolhattam erre?
Az éj ura , s egy halandó
Kinek élte múlandó...
Hogy lehettem ily balga,
Hogy akár egy pillantra
Bizakodtam ebben
Mi lehetetlen?
Vámpír s ember
Sose lehetnek egyek.
Tehetném, válnék vad szörnyeteggé,
Mely mindent gyűlölve él.
Lennék vad vihar
Ki pá percig tart
Lennék a szél
Mely gyengéden arcához ér.
Lennék a nap
Ki melegével simogat.
Lennék bármi...
Akármi!
Csak hagy érhessek hozzá!
Hagy csókoljam lágyan a száját!
Suttogjam halkan:
Veled élten, s majdan holtan.
Attól sem rettenek vissza
Egy hirtelen mozdulattal
Behatoljon ereimbe,
Vérem nyelje eleinte
Óvatosan, később mohón.
Kezei között legyen végső nyugovóm.
Nem attól félek, hogy elfelejtesz, hanem azt a lányt felejted el folyton, aki voltál.
Csak egy vagyok, de vagyok; nem tehetek meg bármit, de valamit tehetek; s minthogy nem tehetek meg bármit, nem fogok elzárkózni attól, amit megtehetek.
Amikor úgy érzem, hogy semmi sem sikerül, a kőtörők munkájára gondolok, akik százszor is ráütnek a nagy kődarabra, s azon még csak egy repedés sem látszik. A százegyedik kalapácsütésnél azonban a kő kettéválik, és én tudom, hogy nem az utolsó csapástól, hanem attól a száztól, amit előtte mértek rá.
Már attól berúgsz, ha megállsz a puncsostál mellett!
,,Kiderült, hogy az vagy, akinek gondoltalak. Én sohasem játszottam meg magam, végig őszinte voltam. Végül mégis engem aláztak meg. Csak, hogy tudd elmondom, hogy tudom mi az, attól félni, hogy megmutasd önmagad. ÉN féltem, de már nem félek. Nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások, mert hiszek önmagamban...és tudom, hogy minden rendbe jön. Bár nekem nincs családóm, se munkám, se pénzem tandíjra...mégis téged sajnállak. Tudom, hogy a srác aki az e-mail-eket írta ott van benned...de nem várhatok rá...mert rád várni olyan, mint esőre várni aszályban...hasztalan és időrabló."
Igazán attól fáj az ütés, kitől simogatást várnál, de nem adhatod vissza, mert rögtön bele halnál.
Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan lény, amely szabadon szállhat az égen, boldoggá teszi azt is aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő és belészeretett.
Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott.
Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot teljes harmóniában:
A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt: - Mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? - és megijedt.
Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni.
És irígykedett, irigyelte a madarat amiért tudott repülni.
És egyedül érezte magát!
Azt gondolta: - Csapdát állítok neki, ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem!
A madár szintén szerelmes volt belé és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett!
A nő kalitkába zárta és egész nap nézte.
Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya. De szép lassan különös átalakuláson ment át.
Most, hogy teljesen övé volt a madár és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett nem tudta kifejezni létének értelmét.
Lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását és megcsúnyult.
A nőt már nem is érdekelte többé, csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki és tisztán tartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár.
A nőt elfogta a bánat és éjjel-nappal rá gondolt.
De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.
Ha elgondolkodna rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.
- Miért jöttél? - kérdezte a halált.
- Hogy újra együtt repülhess a madaraddal - felelte a halál.
- Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna. Most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló

info Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Elfogadom