Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
"A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog... valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj."
Talmud
„Ha egy szombat estére néger lehetnél, soha többé nem akarnál fehér ember lenni.”
"Ha valaha elbeszélik történetemet, mondják el majd, hogy óriások közt éltem. Az embr úgy kél és dől, akár az őszi búza, de néhány név soha nem merül feledésbe. Mondják el majd, hogy láthatam Hektort, lovak szelidítőjét.
És mondják el, hogy Akhilleusz korában éltem."
"Egy jó horgász mindent megtesz, hogy horgára olyan csalit tegyen, amit szeret a hal. Ez nem rossz tipp azok számára sem, akik sikeresek akarnak lenni az emberi kapcsolataikban!"
"Ha "ismerősöket" akarsz, légy gazdag, ha barátokat akarsz, légy barát!"
Si Vis Pacem, Para Bellum. - Ha békét akarsz, készülj a háborúra.
„Minden pasi disznó, egyet akar mind:
bezavarni a málnásba a kicsi macit!
Szép volt, volt jó volt ennyi volt a sport,
ha a játék durva te lehetsz a k**va!”
"Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több élletre szomjas, mint amennyit kora és végzete kiosztott."
"Nem mondom azt, hogy nem tudok nélküled élni. Mert tudok. Csak nem akarok."
"A jó ember olyan, mint a napraforgó... Kellő távolsággal ugyan, de mindig a fényt követi. Vigyázz, ne akarj túl közel kerülni hozzá, mert még elvakít a sokatakarás, és máris sötétségben élsz!"

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló