Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Születésed napján mit kívánjak neked?
Gyönyörűt, egyedülit nagyon-nagyon szépet!
Amit csak én kívánok neked és senki más,
Ami egyedüli, akárcsak Veled a nagyvilág!
Talán azt, hogy sokáig maradj meg nekem,
Hogy legyél itt mindig egészen mellettem.
Ez a kívánság is önző látod,
Ezért egyszerűen csak:
Boldog Szülinapot Kívánok!
Talmud
Élt egyszer régen egy férfi, aki imádta a virágokat. Napokat tudott eltölteni azzal, hogy kisétált az általa oly’ becsesen gondozott kertjébe, és csodálta virágai szépségét. Egy nap azonban olyan virággal találkozott, ami más volt, mint a többi. A férfit földre terítette a virág lenyűgöző látványa, nem tudott szabadulni attól a félelmetes érzéstől, hogy lesz majd idő, amikor elveszíti a virágot. Odasétált a virághoz, és egy apró mozdulattal elszakította gyökerétől, majd a nappaliban lévő vázájába helyezte, hogy mindig vele legyen féltett és szeretett virága. A virág azonban idővel elhervadt, a férfi szomorú lett, mert ráébredt, hogy azzal, hogy magáénak akarta a virágot, megfosztotta őt szabadságától, és bár így egy rövid időre csak az övé volt, de végül mégiscsak elszakadt tőle. A férfi tudta, hogy soha nem kaphatja vissza virágát, mert az meghalt. Egész életét abban a magányban élte le, amit saját maga okozott magának. Többé egy virág sem tetszett neki, mert egy sem volt ahhoz fogható, akit ő szeretett.
Így állok tehát, túl mindenen, régi emlékeim és lidérces álmaim takarosan bezárva ebbe a köteg papirosba. Nemsokára beleteszem egy dossziéba, a dossziét elzárom a szekrényem legalsó fiókjába, és kész, vége.
Az utóbbi időben ritkulnak álmaim. Azt olvastam lélektankönyveim egyikében - sok pszichológiát olvasok, meg akarom érteni az érthetetlent -, hogy ahogy öregszik az ember, egyre kevesebbet álmodik. Lassacskán, úgy tűnik, én is egyenesbe jövök.
Tudjátok, az idő is egy szoros, pont olyan, mint ami a szigetek meg a kontinens között húzódik, de az egyetlen komp, ami át tud kelni rajta, az emlékezet, és az olyan, mint egy kísértethajó - ha azt akarjuk, hogy eltűnjön, egy idő után el is fog.
Létezik a világon egy csodálatos világfa, melyet csak az képes megtalálni, akit megérintett a gonoszság szele, de mégis jámbor tudott maradni és nem ragadott magával a harag kegyetlen ereje. Ennek a fának a gyökerei behálózzák az egész bolygót, törzse vastagabb, minthogy azt el tudnánk képzelni, ágai háromfelé hajlanak el, de egyiknek sem látni a végét. Úgy tartják, hogy ezen ágak egyikén ott vár ránk az, akire mindennél jobban vágyunk, és ha egyszer valaki fel tud mászni erre a fára, soha többé nem akar majd eljönni onnét, mert akkor eljön számára az örök boldogság. De én nem hiszek az efféle tündérmesében...
A jövő az nem egy rab, akit a székhez kötözve tarthatsz és uralkodhatsz rajta. A jövő egy szabad lélek, aki azt és úgy tesz, ahogy csak akar. És ha ahhoz van kedve, akkor megbosszulja a múltad. És hidd el, játszani fog veled.
Az élet? Nem más mint egy hosszú,végtelennek tűnő poros országút..hogy mi a mi dolgunk?Végig menni rajta,még akkor is ha időnként rögös ha időnként nehézkes..vannak sorsdöntő elágazások amiknél meg-meg állva eldönthetjük, hogy tovább akarunk menni?..vagy inkább csak haladunk egyenesen tovább?..mikor letérsz egy mellékútra és azt választod sajátoddá..időnként amint haladsz vissza-vissza nézel..mert az emlékek húznak, de tudod hogy annak az útnak is megvolt a maga ideje és hogy az újra voksoltál..ilyenkor erősnek kell lenned és tovább menned,bíznod és várnod hogy ez az út jobb lesz,szebb lesz, reményteljesebb ..úgy válaszd meg útjaidat hogy ne felejtsd el..egyszer vége van minden útnak és elérsz egy zsákutcához..de addig, keresd meg a legjobb utakat és járd be azt amelyiket igazán a tiednek érzed...
Tutajos pedig arra gondolt, hogy a nyárban megismerte az utakat, amelyeket a tél eltakart, mégis azokon kellett járni; megkeresni, megtalálni, le nem térni. A nyár a bölcső és a tipegés, de a tél a nagy iskola és a próbatétel.
Visszanézett még egyszer a ködös, messze náderdőbe, s most úgy érezte: nem hagy itt semmit, sem jót, sem rosszat, mert csak a szemét kell behunynia, és megzendül körülötte életének az az ideje, amelyben megsimogatta a napsugár, elöntötte a szenvedély, szélesen nevetett, és összetörten, sírva gyötrődött, miközben hol simogatta, hol szöges ostorral verte szívét, de a férfiak útjára terelte: a téli berek.
Tutajos már ötödször akarta mondani, hogy mindez csodálatosan szép, de minek mondja? Hiszen látja Matula is, és látja Jóska bácsi is. Szép! De minek ezt mondani? Ha nem éreznék, hogy szép, másról beszélnének. De nem szólnak, mert az ő nehéz, munkás életükben is ünnep a Szép, és annál nagyobb ünnep, minél szótlanabb.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló